A Téli Mátra az időjárási viszonyoknak és a Kékes megmászásának köszönhetően igazi kihívást jelent, amely egyre népszerűbb a túrázók körében. Az én fantáziámat is megmozgatta, mivel az ország legmagasabb pontján még csak egyszer jártam nagyon régen, akkor is autóval mentünk fel. Így mikor akadtak túratársak, nem sokáig gondolkodtam a nevezésen, mégpedig az M távra, ami 25 km-t jelent. Ezt időben meg is tettük, mivel a létszámkeret elég hamar betelt, így nem kellett az utolsó napokban is azt lesnünk, hogy van-e az adott távon üresedés. Az utazás is megoldódott, a HRSE (Hajdú Rendészeti Sportegyesület) különbuszához csatlakoztunk. A tavalyi beszámolókat olvasva és megnézve ezt a videót, a legrosszabbra is felkészültem és bekészítettem két kukászsákot is. Bár hóra nem kellett számítanunk, nem igazán tudtam, hogy ilyen idő vár ránk, ezért több réteg ruhát is bepakoltam. Fél ötkor indultunk és fél 7-re már meg is érkeztünk Mátrafüredre, ahol egy csoportkép elkészítése után a hosszútávosok el is indultak nevezni. Mi még szedelőzködtünk túratársaimmal, Anicával és Józsival a csípős januári reggelen, majd mi is elindultunk az Erdészeti Szakközépiskolában található rajthoz.

A kapun túl ért a sor vége

Már útközben hömpölygött az embertömeg az utcán, hirtelen nem is tudtam eldönteni, hogy merre kell indulni, de megállapítottuk, hogy nem azokat kell követni, akiknek már van térkép a kezében. Meg is találtuk az iskolaépületet egy olyan hosszú sorral, ami a túlsó végéig ért. Elég megdöbbentő volt, de szerencsére elég gyorsan haladt és körülbelül 10 perc után már a tornateremben álltunk. 4000 ember jelentkezett a túrára, a szervezők pedig maximálisan fel voltak készülve ennyi ember kezelésére, minden olajozottan működött. A sorból 20-30 ember engedtek egyszerre nevezni. A fizetésnél a távot kellett mondani és az előre megkapott kódunkat (amit ha elfelejtettünk, szintén meg tudtuk kérdezni a helyszínen), fizettünk és mehettünk is tovább. Ez a része percek alatt megvolt. Maga a rajt az aulában volt, ahol szintén több sor volt, mikor sorra került az ember, elvették a regisztrációs lapot a kóddal és a névvel és az itinerre ráírták a rajtidőt és mehetett is az ember. A kettő között még szöszmötöltünk egy kicsit és reggeliztünk, majd az itinerem szerint 7:54- kor útnak indultunk. Bár az itiner jól követhető útvonalleírást és térképet tartalmazott, erre nem volt szükség az elején, mert elég volt, ha az embertömeget követtük. Mondjuk ez később sem volt másképp.

Őszi hangulatban

Mátrafüred nyaralóövezetén keresztül hagytuk magunk mögött a települést a zöld+, majd zöld sáv jelzésen. Őszies hangulat volt a sok barna falevélnek köszönhetően. Ennyi ember között magával ragad a lendület, úgyhogy mi is elég jó tepóban haladtunk. Közben folyamatosan előzgettek minket a futók, de szerintem el lehetett férni az úton, ebből nem volt problémánk. Az út néhol csúszós volt és az első patakátkelést is megejtettük. Kiértünk egy nagyobb rétre és a távolban a ködben Gyöngyössolymos templomtornyát is láttuk.

A távolban Gyöngyössolymos

A Cserkő-bánya földöntúli látképe

3,4 km-nél elértük a Cserkő-bányát. Nem tudom, hogy működik-e még, de nagyon érdekesnek találtam. Az út közvetlenül a szélén vezetett és néhol igazi korcsolyapályák is kialakultak. Ezután erdőben vezetett az utunk, ahol sikerült néhány olyan képet is csinálni, amin nincsenek emberek! Itt még minden táv együtt volt, úgyhogy sorra jöttek a futók és gyorsabb gyalogosok. A zöld sáv meredeken végződött, érdekes volt látni, ahogy a sok ember változatos módszerekkel és helyen próbál lejutni a hegyről. Ez már az első ellenőrzőpont volt, Lajosháza a horrorpatakkal, ami most békésen folydogált a medrében jóval a híd alatt. Idén szárazon megúszta mindenki.

A Nagy-patak idén kegyes volt

Nagy-völgyi kalandok

A pecsét mellé alma is járt, majd a hosszú- és rövidtávosok elváltak egymástól, mi északkeletnek haladtunk a Nagy-völgyön át a zöld+-on. Nekem ez a rész tetszett a legjobban. A patak mentén régi kisvasút nyomai is láthatók még. Többször is át kell kelni a patakon, a legizgalmasabb az volt, mikor egy régi hídon, egy nagyobb gerendán kellett átegyensúlyozni viszonylag magasan. Ahogy emelkedtünk, úgy lett egyre több nyoma az olvadásnak, de szerencsére még volt annyira fagyos a föld, hogy sár nem volt. A Hatörökör uránál kivágott erdőn haladtunk át, majd fél 11-re megérkeztünk a Vörösmarty Fogadóig, ahol tea, nápolyi és persze pecsét várta a túrázókat. Itt is nagy tömeg verődött össze, de még mindig gördülékenyen haladt minden. Sajnos Nem vittem tintapárnát, így csak halvány lenyomatot tudtam készíteni az új Kéktúra pecséttel.

Mátrai tájkép

A Vörösmarty turistaháznál

A piros kereszt elhaladt egy érdekes hordó alakú házikó és Kőris mocsár mellet, bájos kis tavacskákkal. Egy óra alatt elértünk a következő pontra, a Pisztrángos-tóhoz, ahol zseniális kolbászzsíros kenyeret ettem hagymával, majd szomjamat a Nagy-forrás vizével enyhítettem. Kellett is az energia, hiszen a következő szakasz volt a legcombosabb emelkedő. Mindenki szó nélkül kaptatott felfelé, miközben a köd is kezdett leszállni. A Gabi- halálánál (ami a néphiedelem szerint egy ott elhunyt favágó nevét viseli) még láttam a fák között, hogy valahol a távolban süt a nap, de mire felértünk a Sötét-lápa nyereghez, minden ködbe borult és olyan hűvös lett, hogy a csősál is a fejemre került. Itt már a Kéktúra vonalán haladtunk tovább még mindig emelkedve a Kékestetőig. Egy tábla biztatta a túrázókat, ingyen teakuponnal, amiből téptünk is magunknak. Az ellenőrzőpont a Sas-síházban volt, ami nem éppen szemüvegkompatibilis hely volt, úgyhogy a teámat inkább kívül ittam meg.Amúgy akkora köd volt, hogy még a tévétorony csúcsát sem láttuk, sőt ha nincs kitáblázva, azt se vettük volna észre, hogy az az épület maga a torony.

A Pisztrángos-tónál

Keményen emelkedő út a Kékestetőre

Ködbe veszve

A kötelező csúcsfotó után megkezdtük az ereszkedést a kék, majd piros kereszten. Itt már egyre nagyobb volt a sár, ami a beleragadó falevekkel komoly súlyt tudott képezni a cipőnkön. Itt már újra megjelentek a hosszútáv futói, úgyhogy fokozott óvatossággal haladtunk a jeges és sáros részek között. Kész csoda, hogy nem csúsztam el. A piros sávon aztán újra nagyon sokan lettünk. A szanatórium mögött keskeny út vezetett magasan a Somor-patak fölött, majd utána totális csúszós dagonya következett. Itt valóban jól jött a kamásli.

Sár is, jég is

Ez a szakasz is nagyon szép volt

Az utolsó pont a Gyökeres-forrásnál volt, itt gyorsan letudtuk a pecsételést. Innen egy kiírás alapján 50 percre volt a cél, így gyorsan kiszámoltuk, hogy most már a kezünkben van a teljesítés az eddigi időnk alapján. Ez amúgy tényleg durva szakasz lehet télen, így is sokat álltunk el a futók útjából és hallottuk, hogy csúszkálnak körülöttünk az emberek. Ez a szakasz a Mária zarándokút része is, el is haladtunk a Máriácska nevű kegyhely mellett. Majd beértünk Mátrafüredre, ahol beváltottuk a teakuponunk, majd érzésre megtaláltuk az utat a ködben a célig. A tornateremben elhomályosult tekintettel adtam le az itinerem, ahol ráírták az időt, majd számítógépen is rögzítették az eredményt és pár percen belül már szólították, hogy átvehetem az oklevelem és a kitűzőt. Szóval ez is megdöbbentően gördülékenyen ment. A 25,2 km-es távot végül 6 óra 35 perc alatt sikerült megtennem!

Párás tekintettel

A túrát nem ajánlom tömegiszonyosoknak, de számomra jó emlékű, kellemes túra marad. A szervezők jól felkészültek a 4000 induló fogadására és ennek megfelelően minden olajozottan ment és az ellátásra sem lehet egy rossz szavam sem. Igazi téli körülmények nyilván sokat nyomtak volna a latba, de így közepes nehézségűnek ítélem az idei menetet, főleg a Kékesre tartó kaptató miatt. Az útvonal azonban nagyon tetszetős és arra jutottunk, hogy nyáron még visszatérünk, hogy élettel telve is lássuk a Kékest.

Még több kép ezen a linken!