Az éjszakai Budapest egy gyönyörű zenélő ékszerdoboz, melyből Rihanna éneke szól: "This is what you came for."
Az éjszaki futás a budapesti Ironman kísérőrendezvényeként került meghirdetésre. Anicával és Józsival már korán vonatra szálltunk és bár a rajtról lemaradtunk, de az úszás elejére ki is értünk a Kopaszi-gátra. A nap nagy része azzal telt, hogy az árnyékból figyeltük a versenyt, előbb a vízből való kidepózást, majd a futást. A meleget még így is nagyon nehéz volt kibírni, elismerésem a teljesítőknek. Nagyon inspiráló volt nézni őket, egyszer jó volna teljesíteni egy hasonló kihívást, bár tudom, hogy ahhoz még nagyon- nagyon sokat kellene dolgozni. Felvettük a rajtcsomagot, ami egyébként elég egyszerű volt, a rajtszám mellett egy pólót, egy Runner's World számot és két világítós karkötőt tartalmazott. Hosszú volt a nap, a gáton sétálgattunk, kajáltunk és pihengettünk. Közeledett az este, és jöttek a problémák. Nem volt öltöző, így egy ottani WC-ben kellett megoldani a ruhaváltást. Érdeklődtünk a ruhatár iránt egész nap, de senki nem tudott semmit róla. Végül estére megnyitottak egy sátrat, de fizetős volt, így a nevezésen felül még 500 forintba került a csomagmegőrzés. a bosszankodást ellensúlyozta, hogy Anica szuper festést kapott a lábára és elkezdtük a ráhangolódást a kilenckor kezdődő versenyre.
A rajt zónákra volt felosztva, de a leggyorsabb is az 5:00 min/km-nél gyorsabb teljesítés volt, így én is ennek a végére álltam be, szóval viszonylag előröl indulta el. Végig a lezárt alsó rakparton futottunk és az elejétől kezdve elkapott a jó érzés. Nem sokat járok fel a fővárosba, így egészben pedig még sosem mentem végig rajta, szóval nekem hatalmas élmény volt. Az éjszaki fények pedig csak fokozták a látványt. Elég jó tempót kaptam el, nem éreztem azt, hogy túl gyors vagyok, így inkább csak követtem a többi futót. Az első frissítőpont önkéntesei hatalmas hangulatot csináltak, de itt még nem kértem semmit. Jött a Lánchíd környéke és nem bírtam betelni a látvánnyal. Jött a 10 km-es fordító, ekkor jó néhány futó indult vissza, és előttem még kevesebben látszódtak. Hárman maradtunk egymás közelében, mikor ki került előre. Ez a csapat együtt is maradt a 20 km-es fordítóig. A Margit-szigetnél már mérséklődött a fénypompa, majd az Árpád híd után a Duna is eltűnt mellőlünk. Itt már inkább kihaltság érzetem volt, a város zajait tücsökciripelés váltotta fel. A harmadik pontnál ittam egy izót, majd a fordítónál egy banánt is vettem. Innentől egy futótárssal futottunk egymás mellett. Ő volt belül és folyamatosan buzdította a szembejövőket. Mondtam is neki, hogy ez nagyon jó fej dolog tőle. Jöttek Józsiék, akiék mondták, hogy 7-en vannak előttem. Én is annyit számoltam. Mondta a srác, hogy ha rajta múlik, így is marad, mert már fáradt. Én is mondtam, hogy ez részemről is így van, mert elég messze lehettek előttünk és én sem voltam már friss, de lehet hogy nem sikerült ezt ott túl jól megfogalmazni. Mindenesetre a frissítőpontnál vizet ittam, és innentől egyedül maradtam, mert jobban lemaradt a srác. Nagy segítség volt a jelenléte, szerintem nagyon jó tempót tudtunk menni egymásnak. A Margit-szigettől a legszebb a rálátás a városra, a Parlament, a Vár, a Citadella mind együtt, nagyon gyönyörű. A hangulatot fokozták a járókelők, akik integettek és szurkoltak. Boldogan integettem nekik vissza, nagyon felemelő érzés volt. A Lánchídról kiabáltak le a legtöbben, iszonyatosan jó volt, ilyenben még nem volt részem, csak nekem szurkoltak. A Parlament felett repkedő madarak a megvilágítás miatt szálló pernyének tűntek. A látvány és a szurkolás együtt tették felejthetetlenné a futást. Az utolsó ponton még ittam egy kis vizet, majd a távolban meglátta egy újabb futót. Sikerült megelőzni, és már nem sok volt a célig. Számoltam a hidakat, de a célegyenes helyett még egy kerülő várt minket, másik irányból futottunk be a célba. Végül egyéni csúccsal, 1:32:03-al hatodikként futottam be. A célban gyönyörű befutóérmet akasztottak a nyakunkba, ami nagyon hasonlít az Ironman éremhez és ásványvizet adtak. Sajnos más frissítő nem volt. Egy fotóstól kértem egy fényképet, amiből végül hosszas Redbull fotózás lett. Aztán beszélgettem két holland futóval is, majd jöttek a többiek. Öltöző és zuhanyzó híján a Duna vizében tapasztaltuk meg, hogy miért is hasznos a neoprén.
A versenyt elvitte a látvány, az élmény és a hangulat, de a bosszantó hibákon (öltöző, ruhatár, frissítés a célban, kilométer jelzés hiánya a pályán) dolgozva sokat lehetne javítani az ár-érték arányon. Köszönöm Anica, hogy itt lehettem!
