Őszinte leszek, nem nagyon találtam meg a motivációt a maraton után. Elég keveset futottam, és hiába fogom az elfoglaltságokra vagy az időjárásra, csak kifogáskeresés lenne. Inkább arról van szó, hogy nehezen vettem rá magam az indulásra. Valóban igaz, hogy kitűzött célok nélkül nehéz boldogulni...

Beszereztem egy pulzusmérő órát, de kicsit jobban elmélyedhettem volna a részletekben, ugyanis a Polar FT7 nem teljesen azt tudja, mint amit képzeltem. Csak felső zónahatárt lehet beállítani, alsót nem. Bár így is boldogulok vele, szóval végülis nem olyan nagy probléma ez. Próbáltam megkeresni a pulzusértékeim. Sprintekkel 192-ig sikerült feltornáznom a pulzusom, a maximumot olyan 195 körül gondolom. Beszédteszttel a T1 küszöbpulzus valahol 170 körül van (inkább fölötte). Ennél egyébként a Futók kézikönyvében (Edwards, Foster és Wallack, 2012) leírtakra hagyatkoztam.

Aztán egy tesztet is csináltam, a Hadd módszeres Pdf alapján. 2,4 km-es köröket futottam rekortánon, köztük kicsit hosszabb szünetekkel. Elég nehéz volt tartani az adott pulzusértéket, főleg, hogy az volt kb. a harmadik futásom a pulzusmérővel. Egyébként az alacsony pulzusokat nehezebben tudtam kontrollálni, mint a magasakat. Ott, mikor sikerült elérnem, már csak néhány ütésnyi ingadozás volt, pedig féltem előtte, hogy lehet el sem fogom tudni érni a 180-as pulzust.

Ha elfogadom az állítást, miszerint a T1 zóna feletti edzés nem elég intenzív, de nem is elég laza, ezért kerülni kell, akkor eddig nagyrészt rosszul futottam. A futásaim elején, még 2014-ben sikerült 4:30-as tempóval lefutni a 6 km-t a bicikliúton. Utána mindig ahhoz viszonyítási alap, az volt a "cél". A mostani teszt alapján ez pont a küszöbpulzusom felett van. Idén már sokat lassultam magamtól, azóta pedig alacsonyabb pulzuson próbálok alapozni. Még nincs elég futásom, hogy nagy következtetéseket vonjak le, de furcsa volt, hogy 140-es átlagpulzussal gyorsabb voltam mint előtte 145-össel. Lehet, hogy akkor pont nem volt jó napom, mert 150-en akartam futni, de sehogy sem bírtam elérni odáig. Szóval hasznosan fogom kihasználni a téli időszakot, mire kitapasztalom a rendszert. Meg persze még nagyon sokat kell utána olvasnom.

Sikerült eljutnom Podiart lábállás diagnosztikájára is. Érdemes a Spuri Facebook oldalát like-olni, itt hamarabb meghirdették az alkalmat, mint a hírlevélben. A kiválasztott időpontra érkeztem meg a Spuriba, ahol ott volt a boltvezető maratoni csúcstartó Szűcs Csaba is. Végül nem kértem autogramot, nem is tudom mit szólt volna hozzá. Először a futógépes lábállás vizsgálatnál kerültem sorra. Itt pár percig kellett legalább 7 km/órával futni

mezítláb, a mozgást pedig felvették. Nem szoktam futópadot használni, most is szó szerint leugrottam róla, mikor végeztem. Amikor az elemzés előtt megkérdezték, hogy szokott-e fájni bokám, térdem, csípőm, lefőttem, mint a kávé. De mivel ezt később is mindenkitől megkérdezték, ez vagy rutin kérdés, vagy ilyen tragikus magyar lábhelyzet. Esetemben a bal boka enyhén befelé dől, míg a jobb lábfejemet annyira kifordítom, hogy rossz volt nézni. Édesanyám erre annyit mondott, hogy kiskoromban is ilyen csámpásan futottam. Nagyszerű. Tehát figyelnem kell, hogy a lábfejeim párhuzamosan álljanak. Cipőt is ajánlottak, vagy normál futócipőt érdemes használnom talpbetéttel vagy egy enyhén stabilat.

A számítógépes talpvizsgálatra kicsit többet kellett várnom, de ott legalább jobb a helyzet. A talpam majdnem normális és a két lábam is szimmetrikus. A keresztboltozatom kicsit süllyedt, így nagyobb a bütyök kialakulásának esélye. Ez egyébként apai ágról örökség. A sarkat kicsit erősebben terhelem az, de a hosszboltozatom ideális és a boka sem süllyedt. Még egy lábtornákat leíró lapot is kaptam. Csak ajánlani tudom a vizsgálatokat!

 Megjegyzés:

Ügyesen megírtam már rég a bejegyzést egy szabad hétvégémen, de hetekig sikerült vázlatban hagyni. Azóta az Oxigén kupán próbáltam ki a pulzusmérőt, tapasztalataimról még írni fogok.