Hétmérföldes lépés

Hétmérföldes lépés

Muzsla Trail- 2017. 05. 14.

2017. május 19. - csuth.tamas

Idén nem kímélte az időjárás a Muzsla Trailt. Először a hóhelyzet miatt kellett elhalasztani, aztán pedig Gyöngyöst tarolta le a jégeső. Eseménytelen utazással 9 körül érkeztem meg Szurdokpüspökibe, de valamiért nem álltam meg útközben reggelit venni, így egy kisboltba tértem be. Nem igazán volt bő a választék, így két islert vettem és útbaigazítást is kértem, mert nem találtam meg az iskolát. Sikeresen megérkeztem a rajt helyszínre, átvettem a rajtszámot, majd készülődtem. Átöltözés, reggeli (isler banánnal), sorban állás a WC-hez. A legkisebb hátizsákomat vettem fel, benne esőkabát, egy energiaszelet, egy zselé, egy Magne Shot, egy kulacs víz és a telefon, és az övtáskámat is felvettem, a kulacs vizébe meg izót kevertem. A Délibáb terepfutásos pólóm pedig egyfajta kinyilatkoztatásként is szolgált. Az új terepfutócipőm felavattam, csütörtökön érkezett meg és kényelmesnek bizonyult a próbafutáson, így bevállaltam, hogy felveszem, főleg mivel a másik talpa leválófélben van.

Hamar elszalad az idő a 10 órai rajtig, rövid bemelegítés után már ott álltam a tömegben és a zenével hangolódtunk az indulásra. Az eleje kilőtt, én valahol a középmezőnyben haladtam. Hangulatos pincesor mellett futottunk el, majd elkezdtünk emelkedni. Ez nem csak a szintre vonatkozott, hanem a pulzusomra is. Árnyas erdőben haladtunk, ahol nem ért meglepetésként, hogy sár van. A legtöbben kikerülték, az út szélén próbáltak futni, én bevállaltam az út közepét, ott próbáltam átlépni a csúszósabb részeket. Az első vízátfolyáson is lendületesen átcaplattam.

Elindult a mezőny. Fotó: Dobrik Rezső

Az út ismét emelkedni kezdett, és az erdőből is kijöttünk. Szép kilátás nyílt a völgy túloldalán magasodó hegyekre, akkor még csak sejtettem, hogy az a Mátra gerinc, ahol vissza fogunk futni. Élveztem a sarazást, azt pedig még inkább, mikor patakátkelésre került a sor. Volt ugyan fa, amin át lehetett menni, de én inkább féltérdig merülve két lépéssel oldottam meg a problémát. Ezután olyan meredek emelkedés jött, hogy el is értem a legmagasabb pulzusom a verseny alatt (192).

Libasorban haladtunk felfelé, megkönnyebbülést jelentett, hogy utána lendületesen lehetett lefelé menni. Gyönyörködtem a szép kilátásban, majd megindultam a saras ösvényen. Egy romos ház mellett haladtunk el, amire azt gondoltam, hogy az már a Hidegkúti turistaház lehet. Szóval már 10 kilométer le van tudva. Felfelé inkább sétálva haladtam, még így is magas pulzussal. Felváltva ittam az izót és a vizet, attól függően, hogy melyik esik jól, de itt már megkívántam az energiaszeletet is, így azt is majszolgattam. Így történt, hogy egyedül maradtam a pályán, előttem mindenki eltűnt. Egy réten lyukadtam ki, ahol tanácstalanul kerestem a jelzést és a szalagot, de nem sokra jutottam. Engem többen követtek, ők is tanácstalanok voltak, mikor hátulról szóltak, hogy menjünk vissza. Sikerült elnéznem egy balkanyar szalagjait, így pár száz méterrel túlmentem. De ez a kis pihenő pont kellett is, kicsit lenyugodtam és újult erővel vágtam neki az útnak. Végre a turistaház mellett is elmentünk, majd még egy kis emelkedés után Mátrakeresztesig lehetett csapatni. Az út szörnyen sáros volt, a gyorsaságom titka, hogy nem tudok lassítani, így lendületesen haladtam, nem törődve a sárral. Kicsit csúszott a cipőm, de ilyen takonyszerű sár mellett ez talán elkerülhetetlen. A falu fölött egy festői réten futottunk át, szemközt gyönyörű sziklák voltak a hegyen. Itt most én vettem észre a szalagot és szóltam előre, hogy le kell térni. Egy kis lépcsőzés után nagyon jó volt egy kis aszfaltot érezni a lábam alatt. A frissítőponton beolvasták a chipet, a szövet a csuklómon már kezdett rásülni a karomra. Ekkor már több, mint másfél órája úton voltam és a táv felénél jártam. A terüljasztalkámról kovászos uborkát, mazsolát és perecet vettem, majd tovább indultam.

Ahogy elindultam a piros sávon, már tudtam, hogy ezekre a hegyekre sem fogok felfutni. Egy szurkolópáros egyik tagja furulyázott, a zeneszó egyszerre volt teljesen valószínűtlen és tökéletesen odaillő. Nagyon feldobott, megköszöntem neki és futottam. De hamar megálltam, és betoltam a zselét is, hogy legalább energiám legyen. Baktattam a híres, hírhedt Muzsla felé. Két hölgy mondta bíztatásul egy hegytetőn, hogy még pár csúcs és ott lesz a Muzsla. Ez egy ilyen hegy, nem lepődtem meg. A nyílt részeken már-már kellemetlenül meleg volt, de egy részen hátranézve gyönyörű kilátás nyílt a Mátra gerincére, a Kékesre és a Galyatetőre. Furcsa belegondolni, hogy előző nap mennyien futottak ott végig. Fényképezőgépet nem vittem, pedig szívesen megörökítettem volna a sok látnivalót, de mégiscsak futóversenyen vagyok. Egy jól futható szakasz keltett illúziót, de a Muzslára vezető kaptató helyre tett. Fent örömmel töltött el a tudat, hogy innen már jórészt lefelé megyek, a nehezén túl vagyok és megcsinálom. Maga a csúcs nem egy nagy durranás, de el tudom képzelni, hogy mit érezhet itt egy Mátrabércen futó.

Sárhelyzet reprezentálás a célban

Indult az őrült lefelé futás. Keskeny, bozóttal övezett ösvényeken vezetett az út, néhány kisebb csúcsra vezető emelkedővel megbolondítva. Eléggé odacsaptam a lábaim és kezdett fájni a combom. Meg is ijedtem, hogy ebből görcs lesz, így gyorsan megittam a magnéziumos löttyöt. Szerencsére nem lett nagy baj. Megpillantottam Szurdokpüspökit, és ahogy ereszkedtem lefelé, úgy közeledett a cél. A hegy lábánál köves, technikás terep várt, majd egy patakátkelés után egy kicsi szintes kimászás a mederből, ami már senkinek nem hiányzott. Ekkor tértünk vissza a már bejárt saras ösvényre. Kellett egy kis idő, míg elszántam rá magam, de összeszedtem az erőm és futásnak eredtem be a célig. Nagy örömmel futottam be, de talán kicsit szétcsúsztam, mert a chip leolvasó srác azzal szórakozott, hogy a magas pulzusom miatt nem tudja beolvasni az eredményemet. Nem is esett le, hogy csak poén. A vége 3:13:12 lett. Töltöttem vizet, ittam, aztán megpihentem. Egész hamar helyrejöttem, nyújtottam, majd leadtam a chipet és felvettem a befutócsomagot. Szuper csősál, Turista Magazin és meggyszörp volt benne. Elfogyasztottam a bolognais pennét, amit kaptunk, majd átöltöztem. Néztem a boldog befutókat és az eredményhirdetést is megvártam. Az első pályacsúccsal, több mint egy órával hamarabb ért be, mint én. Valahol Gyöngyöspata után megálltam az út mellett és lefényképeztem a gerincet, amin végigfutottunk, Gyöngyösön pedig még délután is a jeget lapátolták.

Remek verseny volt, gördülékeny szervezéssel és remekül kijelölt pályával, így tényleg csak a futásra lehetett koncentrálni, nem pedig a tájékozódásra. A kisebb létszám miatt családias volt a légkör, ismét megbizonyosodtam, hogy a futók nagyon jó fejek. A tanulságokat levontam, az emelkedők még nem mennek olyan jól, és itt ebből elég sok volt. Szerencsére még sétálva is dinamikusan tudok haladni. Végül kiderült, hogy a 20. helyen zártam, amivel teljesen elégedett vagyok, nem számítottam ilyen jó eredményre. Persze ismét megfogadtam, hogy erősödnöm kell még, remélem ezúttal erősebb lesz az elhatározásom. A cipő is remekül bevált, egy ilyen kaland után remélhetőleg sokáig lesz hűséges társam. A jövőben persze jó lenne a Mátrabércen is futni, de addig is szívesen visszatérek erre a versenyre.

A bejegyzés trackback címe:

https://maratonom.blog.hu/api/trackback/id/tr4112525689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása