Úgy alakult, hogy Budapesten voltam a hétvégén és el kellett valahogy töltenem egy szabad délelőttöt. Szerencsére a teljesítménytúrák honlapja a segítségemre sietett és a Budai kilátók túra tökéletes választásnak tűnt. Szép idő, színesedő lombok- minden jel arra utalt, hogy remek túra elé nézek.

Sikeresen leküzdöttem a fővárosi tömegközlekedést, a Széll Kálmán téren csak a túratáskás embereket kellett követnem, hogy megtaláljam a buszmegállót és 7 körül már Normafán is voltam. A rajtnak a Síház adott otthont, kívül kitöltöttük a regisztrációs lapot, bent pedig a nevezés után készhez is kaptuk az itinert. Fél 8 előtt indultam útnak az Extra távon, ami egyéni tájolással és vadaspark látogatással megfűszerezett túra. Aztán miután rájöttem, hogy az aszfalt helyett az erdőben kéne haladnom, elgondolkodtam, hogy elég merész dolog bevállalni idegen terepen a tájolást, főleg, hogy a tájolómat is otthon hagytam. A vadasparkig van turistaút, utána azonban toronyirányt kéne mennem. Nem voltam nyugodt, de inkább nem is gondoltam rá. Visszatértem a jelenbe, a felkelő nap által színesedő őszi erdőbe. Nemsokára már a János-hegyre vezető lépcsősorhoz értem és már az Erzsébet-kilátónál is voltam. A nap első kilátójából még kissé ködös, párás kilátás nyílt. Itt már én is jártam, egy eltévedéssel megspékelt túra emléke fűződik ide. Megkaptam az első, nagyon szép pecsétet, majd továbbindultam.

Rajt a Normafán

Az első célpont, az Erzsébet-kilátó

Erzsébet-kilátó

A piros sávon kanyarogtam le a hegyről egy sziklás ösvényen a Szépjuhásznéhoz, ahol a Gyermekvasút sínpárján átkelve egy újabb kemény hegymenet várt. A második pont a Nagy-Hárs-hegy tetején álló Kaán Károly- kilátó volt. Innen a Hármashatár-hegyet és a János-hegyet már könnyen felismertem. A Kis-Hárs-hegyre menet egy sziklás, hidas szakaszon, a Bátori barlang mellett is elhaladtunk. Itt egy Bátori László nevű pálos szerzetes élt és bibliát fordított. A barlang vasajtóval van lezárva, így nem derült ki számomra, hogy mekkora méretekkel is bír. A Makovecz Imre-kilátó sajnos le volt zárva, így itt be kellett érni a pecséttel és a János-hegy látványával.

Reggel a köves lejtőn

Kaán Károly-kilátó

A Bátori-barlang

A Makovecz Imre-kilátó

A zöld körút jelzésen, a Hárshegyi körúton haladtam tovább. Az autók moraja folyamatosan hallatszódott, majd később a piros sáv egy rövid szakaszán egy forgalmas út szélén is menni kellett a lendületesen haladó autók mellett. Újabb mászás a Fekete-fejre, ahol régen szintén kilátó állt.

Őszi erdő

Kilátás a Fekete-fejről

A pecsételés után hamar az újabb pontra értem, ahol kettévált a két táv. Frissítésként Horalkyt és ásványvizet kaptunk, majd elindultam a piros kereszten Budakeszi felé. Itt már végre igazi erdei csend uralkodott. Követtem a jelzéseket, majd a Szilfa-tisztáson elkeveredtem és végül az aszfalton jutottam el a vadaspark bejáratához. Felmutattam az itinert és már be is engedtek. A muflonok mellett találtam meg a pontőrt, ugyanis Vörös-hegyen álló kilátó is le volt zárva.

Hangulatos erdei út

Gombaszezon

A Budakeszi Vadaspark bejárata

Az itiner szerint fél óra jut a parkra és én ezt ki is használtam, ki tudja megfordulok-e még itt. Érdekes a muflon- és szarvassimogató, mohón ették a nekik szánt csemegét, ami véletlenül borult ki egy gyerek kezéből. A hatalmas vadkanokat látva megállapítottam, hogy továbbra sem szeretnék velük az erdőben összefutni. Tetszett, hogy csak őshonos állatokat mutatnak be, amikre talán más állatkertekben fektetnek akkora hangsúlyt. A parkban egyébként nagy munkában voltak, a faleveleket sepregették össze a fiatalok.

A vadaspark lakói (vaddisznó, macskabagoly, vörös róka, fácán és csóka, barna medve, farkas)

Még a pontőrtől kértem útbaigazítást, így könnyen megtaláltam a zöld keresztet. Előtte azonban egy kerítésen kellett átmászni, bent pedig jelezték, hogy elterelték a jelzést. Be is izzítottam a Locust a telefonomon és reméltem, hogy működni fog a GPS. Terv szerint haladtam a jelzésen, amíg jobbra nem fordul az út. Itt egyenesen akartam továbbmenni, de kerítésbe botlottam. Végül én is megmásztam a hegyoldalt, hogy ismét a jelzésnél kössek ki. Kezdtem kétségbe esni a kerítés miatt, mikor ismét észrevettem egy létrát. Átmásztam, majd egy jól látható ösvényt és lefestett jeleket találtam, ami megnyugtatott. SMS-t is kaptam, amiből kiderült, hogy még sok időm van, nem kell sietnem. Utólag a túra legklasszabb, legérintetlenebb szakasza volt ez, ami el is feledtette vele, hogy egy nagyváros közelében vagyok.

Fenyves

Az egyik legszínesebb hegyoldal

Fényjáték

A Kakukk-hegy közelében

Könnyen megérkeztem a katonasírokhoz kihelyezett pontra. Innen végig a zöld keresztet követve visszajuthattam volna a hivatalos útvonalra, de a Locus szerint voltak itt földutak is, szóval úgy döntöttem, hogy toronyiránt átvágok a Szarvas- árkon. Az út egész hamar eltűnt alólam és fiatal fás vadcsapásokra jutottam ki, de túl makacs vagyok ahhoz, hogy visszafordultam. Inkább fütyörészve caplattam tovább, remélve, hogy nem ugrasztok ki egy vaddisznócsaládot valahonnan. A telefon szerint jó volt az irány, majd valóban átvágtam a száraz árkon és egy egész jó kis útra érkeztem, ami a piros háromszögbe vezetett.

Katonasírok

A kitérő már ezért a látványért megérte

Az iránymenet szépsége- keresd az ösvényt!

A Szarvas-árokban

Nem tudom mit szólt a többi túrázó (itt már egész sokan voltak), amikor a semmiből előkerültem. Végül lehet rövidebb, de biztosan lassabb utat sikerült találnom. A lényeg, hogy nem vesztem el a budai hegyekben! Egy erodált hegyoldalon ereszkedtem le a következő pontra, a Tarnai pihenőhöz, ami egy egészen pazar kilátópont. Népszerű hely, egy cserkészcsoporttal és bringásokkal is találkoztam. A hegy oldalából kinyúló kis dombot egy kisebb csoport foglalta el, de szerencsére nem szólítottam le őket a pecsétért. Itt kicsit megpihentem, gyönyörködve a látványban.

A Tarnai pihenő

A hegyoldal is gyönyörű

A kilátás

A túra utolsó emelkedője a Nagy-Kopaszra vezetett, ami az 559 méterével a nap csúcspontjának bizonyult. A Csergezán Pál- kilátónál jókora tömeg volt, egy komplett osztálykirándulás (5/C) egyik helyszínére csöppentem. A pontőrök a kilátó tetején állomásoztak, ahonnan szép panoráma tárul az ember elé, így az aznapi túraútvonalamat is szemmel tudtam követni. A cél, Nagykovácsi pedig már nagyon közelinek tűnt. A kilátó szintjei végre az én magasságommal is kényelmesek, a teteje azonban ennyi embernek már túl szűkösnek bizonyult.

Csergezán Pál-kilátó

Panoráma- balra Nagykovácsi, jobbra a budai hegyek, a legnagyobb pukli a János-hegy

Elégedetten baktattam le a zöld háromszögön és a zöld sávon a túratársakat követve Nagykovácsiba. A római katolikus templom előtti kertben volt a célbázis. Az adminisztrációt követően kitűzőt kértem díjazásként, majd jóízűen elfogyasztottam ebédre a főtt virslit.

Nagykovácsi felé haladva

Pásztorkereszt

A célban

Az öt kilátóból végül háromra lehetett felmenni, de ez persze nem a szervezők hibája. Az itiner színes, szagos és a pontok egyedi pecsétjei is nagyon szépek. Én a szintadatokat feltüntettem volna a résztávokhoz, na meg a szintidőt. Az emléklap is különleges kiállítású. Az útvonal nagyon tetszett, az ősz is a legszebb arcát mutatta. A túra össztávja nálam, utólag számolva (mert a trackelés nem akart működni) körülbelül 25.8 km lett, 825 méter szinttel.

Update: Hát nem véletlenül volt olyan jól kijárt az ösvény a Katonasírok előtt és láttam jelzésre utaló nyomokat. A túra után jött a hír, hogy új turistajelzést létesítettek, így jövőre már a sárga kereszt jelzésen lehet eljutni a Vadasparktól a Katonasírokig.