A 2018-as Kelet Kupa első túrája a Szendrőn megrendezett Vitézlő volt. Ha már kitaláltam ezt a teljesítménytúra mozgalmat, akkor már megpróbálom teljesíteni is, no meg a tavalyi remek túra is ismétlésre ösztönzött. Bár először csak Anicáékkal mentem volna, a kocsi hamar megtelt, még jó, hogy el tudtam kérni a nagyobbat. Zsófiék a 35 kilométeres távot választották, ezért kiugrottak az autóból, hogy még időben el tudjanak indulni. A parkolás után mi is betértünk a túra központjául szolgáló iskolába, ahol Ádám már várt bennünket. Az előnevezésnek köszönhetően gyorsan letudtuk a regisztrációt, majd nemsoká neki is vágtunk a 25 kilométeres túrának. Az iskolát magunk mögött hagyva hamar rátértünk a Bódva folyó töltésére. A víz hangosan csobogott, a madarak csiripeltek, a táj zöldellt, remek napnak néztünk elébe.
A Bódva partján kezdtük a túrát
A Bódva
Hamar felvettük a tempót és jött is a letérés az első ellenőrzőponthoz. Aszfaltúton értünk Csehipusztára, ahol almaszirmot kaptunk. Igaz, almalé volt a zacskóra írva, ezért meg voltam győződve róla, hogy csak fel kell önteni vízzel és már iható is. A tanyavilág régi fényére sok romos épület emlékeztetett. Egy régi temető mellett is elhaladtunk, ahogy felsétáltunk a nyeregbe. Egy nagyobb tölgyesen, majd réten át haladtunk a gerincen. A hegyről jó kilátás nyílt az alattunk elterülő kisebb medencére, a távolban éppen egy traktor szántott a domboldalon.
Útszéli kereszt Csehipuszta határában
Régi tanyaépületek
Az első ellenőrző pont a felújított kis kápolna mellett
Szántóföldek a medencében
A tájékozódást szalagok segítették, ennek köszönhetően kerültünk ki egy nagyon sáros részt. Más kérdés, hogy mégis idő előtt letértünk a Rakaca-víztározó gátjára. Az első közös fotó után visszafordultunk, hogy a tóparton haladó keskeny ösvényen haladjunk tovább. Közben irigykedve néztük a kenusokat, ugyanis a kombinált táv keretén belül az evezést is ki lehet próbálni. Nekem nincs nagy tapasztalatom ebben, így leszavaztam Anicáék ötletét. Biztos, hogy beleborultam volna. De megfogadtuk, hogy legközelebb megpróbáljuk. A halak hangosan fickándoztak a vízben, ha jól láttam, akkor egy nagyobb hal vadászott a kisebbekre a sekély vízben.
A Rakaca-víztározó gátján
A tó
Azért bőven akadtak vállalkozó szelleműek
Horgászok sora
Hangulatos ösvény halad a hegy oldalán a vízparton
A második ellenőrzőpont az üdülőtelepen várt bennünket. Itt sós rágcsát kaptunk és úgy döntöttünk, hogy tartunk egy ebédszünetet. Letelepedtünk az egyik mólóra és a tájban gyönyörködve meguzsonnáztunk. A szintidőbe belefért egy kis lazítás, nem siettünk sehova.
Stég az üdülőtelepen
Idilli környezet
Nyaralótelep a túlparton
A kis házak között haladtunk tovább, majd egy kőbányán áthaladva érkeztünk meg Meszesre. Itt vezetett a tavalyi 50-es táv is, szóval én már azt hittem, hogy nagy meglepetések már nem fognak érni, mert már mindent láttam. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. A békés kis falut ismét egy dombtetőre mászva hagytuk el, ahonnan remek kilátás nyílt. A távolban fehér sziklákat pillantottunk meg, ami már a Szlovák karsztvidékhez tartozik. Nem vagyok benne biztos, de talán a Szádelői-völgyet láthattuk.
Kőbánya
A tározó keleti partját nádas borítja
Meszes temploma az apró hegytetőn
Meszes látképe
Szántóföldek mellett haladtunk, majd leereszkedtünk Galvács faluba. Itt több távnak is ellenőrzőpontja volt, többek között a kerékpárosoké is, ennek megfelelően nagy élet volt a központban. Rövid pihenőt követően visszafordultunk és a kövesúton folytattuk utunkat. Nem nagyon láttunk magunk előtt senkit és nagy volt az elvárás felém, miszerint én úgyis tudom az utat, ezért nagyon megkönnyebbültem, mikor végre megtaláltuk a piros sávot. Egy szép dombtetőre értünk, ahonnan egy havas hegycsúcsot (Skalisko?) is megpillantottunk. De kiderült, hogy a szomszéd hegytetőn van a következő pont, így oda is ki kell térnünk.
Dimbes-dombos táj
Galvács
Alakul a kilátás...
A Görög-bércről egészen fantasztikus kilátás tárult szemünk elé, pedig egy csupán 300 méteres dombocskáról van szó. Alattunk a kisebb magaslatokkal szabdalt katlan terült el, az egyik mögül még a Rakaca-tározó is kikandikált. A horizontot a magasabb hegyek, a Szalonnai-hegység a Csengő-tetővel és a már említett szlovák sziklák és a havas hegycsúcs keretezték. Egy emlékművet emeltek itt a Bódva-völgyi 56-osok tanösvény egyik állomásaként, ami a forradalom környékbeli eseményeiről és hőseiről emlékezik meg. A harcokban részt vevőket több emlékoszlop mutatja be az útvonalon. Ezen a ponton saját magunknak kellett igazolni a kihelyezett zsírkréta segítségével. Visszatértünk az előző elágazáshoz, majd egy fiatal faültetvényen keresztül ereszkedtünk le a hegyről. Ezen a lejtőn a kis túrabögrém is elkezdett hangosan kolompolni, Anica legnagyobb örömére.
Az 56-os emlékmű a Görög-bércen
A víztározó és a szlovák sziklák
A havas hegycsúcs és a Csengő-tető
Panoráma a Görög-bércről
A patakparton a rövidtávosok ellenőrzőpontja állt, többen is jöttek velünk szemben, mi pedig felfelé indultunk el a domboldalon. Betértünk egy tölgyesbe, majd fiatal fenyőfák között haladtunk. A fenyvesen átvágva rövid aszfaltos szakaszon jutottunk el a Várhegy tövéhez. A virágba borult bokrok mellett rövid kaptatóval fel is jutottunk a hegyre, ahol a kilátó lábánál várt minket az utolsó pont.
Barátságos lankák
A Várhegy
Itt a pecsét mellé csokis sütit és egy Turista Magazint is kaptunk. Természetesen nem hagytuk ki a kilátót sem, amiből remek körpanoráma nyílik a tájra. Indulás előtt még vitézkedtünk egyet a fényképezőgépeknek a kirakott pajzsokkal, kardokkal és sisakkal. A lépcsősoron hamar Szendrő egyik utcáján találtuk magunkat, ahonnan már pillanatok alatt visszaértünk az iskolába.
A vár épen maradt bástyája
Az egykori vártorony helyén ma kilátó áll
Kilátás a városra...
...és a távoli hegyekre
Beolvasták a kódunkat és már kérhettük is az oklevelünket. A kitűzőre kicsit várni kellett, de addig is zsíros kenyérrel és teával pótoltuk a kalóriákat. Közben Zsófiék is befutottak, hamar végeztek a túrával, hogy most nem lassítottam őket. A szomszédos cukrászdában még sorba álltunk egy fagyiért, majd lassan hazaindultunk.
Emlékkő a 8 évvel ezelőtti árvízről
Bányász emlékmű
A célban
Őszintén szólva kicsit alábecsültem ezt az útvonalat, azt hittem, sok meglepetést már nem fog okozni. Még szerencse, hogy nem néztem utána, így annál nagyobb meglepetést okozott a táj szépsége. A 25 kilométer alig 500 méter szintemelkedést tartalmaz, könnyen teljesíthető szintidőn belül, bátran tudom ajánlani! Az idő is nagyon jó volt, sőt a karom kicsit le is égett. A szervezés idén is hibátlan volt, gördülékenyen ment minden. Pozitívum, hogy egész hétvégés programot próbálnak szervezni, hogy a távolról érkezőknek megérje eljönni és minél emlékezetesebb legyen a Szendrőn eltöltött idő. Az egyesület munkája e tekintetben is mindenképpen követendő példa.