A SporTolna Triatlon Fesztivál idén 37. alkalommal került megrendezésre június 31-én a Tolna megyei üdülőfaluban, Fadd-Domboriban. Az eredeti tervek ez lett volna az első sprint távú triatlon versenyem idén, de ugye jött a hirtelen felindulásból teljesített Keszthely. A felkészülés során a székhelyemet áttettem Orfűről a Pollack Strand úszómedencéjébe, ami már csak az elérhetősége miatt is kedvezőbb, arról nem is beszélve, hogy a hideg vize is frissítőbb hatású a tomboló kánikulai napokban. Extrán motivált nem voltam, de úgy voltam vele, hogy amikor már a szobában ülve is izzadok, akkor ugyan mindegy, ha délután még kimegyek tekerni és legalább még valami haszna is lesz.

Az úszás célja. A pálya már ránézésre is szörnyen hosszú, lehet keresni a sárga bójákat. A jobb oldali kettő volt a rajt

Ezúttal is délután volt a rajt, a különféle gyerekfutamok után. Nekem bejön, hogy nem csak a reggeli, de még az ebéd is kényelmesen belefér a verseny előtt. A depóban szuper helyet kaptam az első sor legszélén, az úszás után szinte közvetlenül a bicikli mellett értem partot. Az úszás a strandról indult, ahol egy nagyobb csoportosulásra figyeltem fel. A rajtszámokat olvasták fel és jelezni kellett, hogy ott vagyunk-e. Az enyémen már rég túl voltak és vészesen közeledett a rajt, de szerencsére végül sikerült a becsekkolás. Sok idő nem maradt, szerencsére a 28 fokos vízhőfok már nem olyan, hogy szokni kelljen.

Idén egyébként is szerettem volna triatlon versenyen indulni, nemcsak azért, hogy ne érhesse szó a ház elejét, hogy csak az edzőterembe járás miatt lett sportolói licenszem. Először a Tolnán július végén rendezett sprintet néztem ki, aztán szembe jött velem a Keszthely Triatlon felhívása, hogy már csak pár nap maradt a nevezésből. Ez az egyik legjobb szervezés itthon és azt olvastam, hogy az idei lesz az utolsó. Szűk egy hónapom maradt a felkészülésre, ezért a megfontolt döntés érdekében átugrottam Orfűre a neoprén ruhámmal és kipróbáltam, megy-e még egyáltalán az úszás szinte egy teljes év kihagyás után. Nem volt reménytelen, úgyhogy beneveztem.

Az idei tavaszom elég gyengére sikerült futás szempontjából. Feltételezhetően a márciusi 24 órás futás folyományaként áprilistól a bal térdemmel bajlódtam. Igazából nem fájt, viszont az ínszalagokban egy zavaró diszkomfort jelentkezett futás közben, tereptől, tempótól és cipőtől függetlenül. Elég tanácstalan voltam, futottam, bár jóval kevesebbet, hogy azért mégis kíméljem, bár hosszabb pihenők után is ugyanúgy előjött a probléma. Aztán a jó idő megérkeztével más, a lábakat jobban tehermentesítő mozgásformákat is elkezdtem űzni, de ez már egy másik poszt témája.

Szóval nem voltam éppen jó formában, de céges nevezési lehetőség adódott az év első versenyére, a Pécs-Orfű-Abaliget félmaratonra és az ilyesmit nem szabad elszalasztani. Két héttel a verseny előtt sikerült egy jó alapos tavaszi megfázást is összeszedni, ami megint okozott némi kényszerpihenőt. Szerencsére rajthoz már szinte teljesen tünetmentesen állhattam június 5-én.

Fotó: Tárnai Márta

A Peaks of Hungary sorozat a Gerecséhez érkezett, így még aktuális, de máskor is szükség lehet útvonaltervezésre egy futás vagy túra kapcsán. Az ismert online lehetőségeknek vannak korlátaik. Az Alltrails nem mutat turistautakat, ha nem volt korábban is fiókunk az elődjén, az Openstreetmap pedig csak az utakon tud tervezni. A csúcskeresés közben azonban gyakran le kell térnünk az ösvényekről, ezért a továbbiakban a sokoldalúan használható Garmin BaseCamp programhoz szeretnék egy rövid útmutatót adni.

Valamikor az év elején a szokásos szintes edzőterepünkön futottunk Balázzsal, amikor mondta, hogy kitalált valamit: Mi lenne ha csinálnánk itt egy 24 órás futást? Szerencséjére éppen borzasztó rossz hangulatban voltam, így simán rávágtam, hogy mit bánom én, csináljuk. Így keveredtem hát bele ebbe az őrületbe, aminek a dátumát március 6-ra tűztük ki. A felkészülés jegyében megfutottam életem első százas heteit, hármat közülük egymás után, szépen túlterhelve magam, ami egy kisebb sarokfájás képében sikeresen magára is vonta a figyelmet a futás elől. Közben Balázs gőzerővel szervezkedett, amikor már a Runner's World futómagazin cikkéhez fotózkodtunk, tudtam, hogy ebből a vonatból már nincs kiszállás. A cél tehát röviden összefoglalva: szombat reggel 7-től másnap reggel 7-ig minél többször felfutni a Tettyéről a Misinára, majd vissza, körönként 5,2 kilométert megtéve 280 méternyi szintemelkedéssel.

2021. február 13.

A Peaks of Hungary kihívássorozat negyedik állomása a Vértes, ezúttal hat hegycsúcs felkeresése a feladat. Ezúttal egyedül vágtam neki, így egy hétvégi hosszúfutás megfelelő 34 kilométeres kört terveztem magamnak Szárról. Hideg, de száraz idő volt várható, ezért az átlagosnál egy réteggel többet vettem magamra a táskámba pedig minden eshetőségre készülve eltettem a hóláncomat és az izolációs fóliát is.

A Nagy-Széna-hegy oldalán

Jelentős elmaradásban vagyok, ezúttal egészen 2020 júniusáig kell visszatekintenem. A koronavírus miatti korlátozások véget értek, de a teljesen elmaradt tavaszi szezon után még egy jó darabig nem indultak el a versenyek. Bennem viszont dübörgött az energia és a tettvágy, így a kiszemeltem a Groove Trails Nyakas Körének hosszabb, 25 km-es távja lett. A közösségi médiában felkapott volt a téma, szinte mindenki posztolt ahogy a látványos sziklákon ugrál. Motiváló volt a szervezők kiírása is, amellyel a pályacsúcsokra ösztönözték az embereket. Hogy mennyire lett volna reális a rekorddöntés a részemről, azt fedje a feledés jótékony homálya, de kíváncsi voltam, hogy a fókusz nélkül végigfutott hónapok után milyen formában vagyok. Szóval mindenképpen egy jó tempójú teljesítésre készültem.

A Mátrabérc, a nagy múltú teljesítménytúrából kinőtt verseny az egyik legnagyobb hazai terepfutó kihívás, amit mindig fokozott figyelemmel követ a közösség is. Idén én is ott voltam azok között, akik arra vállalkoztak, hogy keletről nyugatra átszeljék a hegységet, 55 kilométer megtétele mellett mintegy 2800 méter szintemelkedést összegyűjtve. Az eredetileg április végére kitűzött időpontot a vírushelyzet őszre söpörte, így végül október 10-én került megrendezésre a verseny.

Nellivel ketten képviseltük a Mecsek Maraton Team színeit Pécsről. A verseny előtti szállást és a logisztikát Nelli párja, Robi biztosította, még egyszer köszönet érte! A kőkútpusztai rajtba viszonylag korán kiértünk, de legalább hamar túlestünk a rajtszámátvételen, így várakozás nagy részét a csípős hideg elől a kocsiba menekülve vészeltük át.

Indulásra készen

Az elején komolyan megfordult a fejemben az ötlet, hogy karanténnaplót fogok vezetni, de végül beláttam, hogy semmi említésre méltó nem fog velem történni, ha tényleg a négy fal között kell maradnom. Szerencsére erre nem került sor, de azért megpróbálom felidézni, hogyan telt az utóbbi idők legemlékezetesebb tavasza. A Covid-19 világjárvány egy igazán történelmi léptékű dolog lett, az én életemben talán az első, bár az ilyesmiből ennyi bőven elég is.

Év elején még gyanútlanul olvasgattuk a híreket az új koronavírus járványról Kínában. Amikor már Olaszországban járt a fertőzés, megkaptuk az utasítást a munkahelyen, hogy mindennap vigyük haza a laptopot, mert másnap már lehet nem kell bemennünk. Március elején találták meg itthon az első fertőzötteket és mindenki elkezdte figyelni a számokat. A március 15-ei hosszú hétvégére jöttek volna szüleim látogatóba, de végül mondtam nekik, hogy inkább ne induljanak el, biztos ami biztos. Hivatalos infók hiányában ismerősöm ismerősétől lehetett tudni, hogy már Pécsen is van koronavírusos. Az iskolák bezárása is ezen a hétvégén dőlt el, így kicsit talán könnyebb volt elfogadni az elmaradt találkozást. Azért kibírtam röhögés nélkül, mikor jött a hír, hogy otthon a szomszéd faluban is találtak fertőzöttet.

Debrecentől keletre, az országhatár közelében az Alföldi Kéktúra útvonalához egy hosszú nyúlványként csatlakozik a zöld sáv jelzés. Ez a Kék-Kálló-völgye, egy sokszínű táj, ahol kaszálóréteken, homokpusztán, erdőkben és homokbuckák között barangolhat az erre tévedő. 

Én egy apró virágnak köszönhetően ismerkedtem meg a hellyel. A közvetlenül az út mellett, a Malomgátnak nevezett homokbuckák oldalán tenyészik a fokozottan védett ritkaság, a magyar kökörcsin. Több évben is elmentem, hogy megnézzem a március végétől április végéig virágzó növénykéket. Kevésbé feltűnőek, mint a közismertebb rokonuk, a leánykökörcsin, de bókoló fejeikkel legalább annyira bájosak. De nem csak a kökörcsin az egyetlen ritkaság itt, az erdélyi földikutya egy kisebb populációjának is otthont ad a puszta. A föld alatti életmódú állat jelenlétéről csak a túrásai árulkodnak, no meg a táblák, amik a védendő állat jelenlétére hívják fel a figyelmet. Annál könnyebb őzekkel találkozni, amikből tényleg rengeteg él a környéken. A találkozások számát egy-egy futás alkalmával egy kezemen meg sem tudom számolni. A hely hangulatához hozzátartoznak számomra a tücsökciripeléstől hangos kaszálórétek is, ahol teheneket legeltetnek, felelevenítve a régmúlt időket, amikor még a gazdálkodás is összhangban tudott maradni a természettel.

Magyar kökörcsin

A már említett zöld sáv jelzés valamikor a túravezetői tanfolyam után keltette fel a figyelmemet a térképen. Először kerékpárral derítettem fel a terepet, a kék sáv útjaival pedig a létavértesi teljesítménytúrákon ismerkedtem meg. Utóbbi követhetőségével nincs is gond, de kellett pár kör, mire a hiányos zöld felfestéseken eligazodtam. A GPS órám kellett ahhoz is, hogy rájöjjek, hogy a kaszálón nem ott megy elméletileg a túraút, ahol én jártam. Az pedig még most is előfordul, hogy elnézek egy trükkös kanyart. Idővel rájöttem, hogy az Alföldön is lehet terepen futni, sőt, ebből a szempontból nagyon is szerencsés helyen élek, hiszen otthonról indulva is több lehetőség állt előttem. A kedvencem mégis a Kék-Kálló kör maradt, az útvonalról részletes bemutatót ebben a frissített bejegyzésben olvashattok. Sajnos egyre ritkábban jutok el ide, de ha van rá mód, akkor szívesen indulok el erre futni. Aki nem hiszi el, hogy ez egy klassz hely, járjon utána!

Közösségi futás 2018-ban a Debrecen Környéki Futó Ismerősökkel

Akácvirágzás idején, szintén 2018-ban