Hétmérföldes lépés

Szélkakas Kupa- 2016. 10. 02.

2016. november 06. - athrun

A Navigátor Debreceni Túra Klub szervezésében városismereti csapatversenyen vettünk részt október másodikán. A Szélkakas Kupán 3-5 fős gyalogos és kerékpáros csapatok jelentkezését várták. Lexi javaslatára álltunk össze Bogival és Grétával, aki kutyáját, Jessica-t is elhozta, így adta magát a csapatnevünk: 8+4 láb. Aztán mégsem stimmelt a dolog, mivel Bogi lemondta, így hárman maradtunk és mindenkinek magyarázni kellett, hogy tudunk ám számolni. A Fórum előtt a Csapó utcán gyülekeztek a csapatok. A köszöntő és az eligazítás után indult is a verseny.

Az első feladat az volt, hogy egy mestertérképről át kellett másolni a saját példányunkra a felkereshető pontokat. A helyszínek különböző pontértékekkel rendelkeztek, aszerint, hogy milyen a megközelítésük, milyen távol vannak vagy mennyire esnek ki az optimális útvonalaktól. Minden ponton egy kérdés kellett megválaszolni, de a kérdéseket a helyszínen elrejtett QR kódok segítségével lehetett elővarázsolni. A válaszokat pedig a menetlevélbe kellett beírni.  Volt 3 őrzött pont is, ahol különböző feladatok megoldásával újabb pontokat lehetett szerezni. Ezekből egy felkeresése kötelező volt, de mind egy adott intervallumban volt csak nyitva. A verseny célja az volt, hogy minél több pontot gyűjtsünk össze a 4 órás szintidőn belül. Ez is jelentős, hiszen minden plusz 10 perc után a pontok 10%-a levonásra került.

lenovo_a1000_img_20161002_094326.jpg

Kódleolvasás a gyakorlatban

Elég bonyolultnak tűnik, de valójában nagyon egyszerű és jól adja magát a helyszínen. A lányok rám bízták a vezetést. Úgy döntöttem, hogy előbb a Nagyerdőn lévő őrzött pontot látogatjuk meg, majd a Bem térihez térünk vissza, eközben pedig az összes útba eső helyen megválaszoljuk a kérdéseket. Konkrétumok nélkül nehéz beszélni a napról, szóval inkább néhány adat. A 35 pontból 21-et találtunk meg, egy kérdést rosszul válaszoltunk meg, ezzel 170 pontot gyűjtve. A két őrzött ponton begyűjtöttük a maximális 100 pontot, transzferfeladatokkal (amiket útközben kellett megoldanunk) 10 pontot szereztünk, időben visszaértünk, így levonás nem volt, szóval az összpontszámunk 280 lett, ami az utolsó előtti helyre lett elég. Utólag belegondolva nagy hiba volt kihagyni az utolsó őrzött pontot, mivel ott sok pontot lehet gyűjteni. De ez az én stratégiám végzetes hibája volt. Cserébe bejártuk a fél várost és még új helyeket is megismertünk, amit nem is gondoltunk volna. Nem tudjuk, összesen mekkora távot tettünk meg (szerencsére), a lányok mindenesetre 5 kilométerre becsülik. A végén még a kutya is vesztett a lelkesedéséből, de ő volt a legkitartóbb. Ami fontosabb, hogy a lányoknak is nagyon tetszett a nap, már régen beszélgettünk ilyen jót. Az eredményhirdetésen minden csapat kitűzővel és emléklappal gazdagodott, a győztesek pedig bezsebelhették a kupát.

dsc05409.JPG

Remélem jövőben is megrendezésre is kerül a verseny és lesz egy lelkes csapat, akikkel ismét nyakunkba vehetjük a várost!

A bejegyzés trackback címe:

https://maratonom.blog.hu/api/trackback/id/tr9511914167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.