Ez a rövidke szakasz lyukként tátongott még a már teljesített túrák között, és talán lehet emiatt, de sajnos önmagában eléggé kitöltő hangulatúra sikerült. Sokat lestem a fórumokat, hogy mi a hír a lugosi Paradiso Presszóról, tudok-e majd pecsételni, vagy potyára megyek. Végül megoldódott a probléma, az MTSZ nemrégiben kiszabadította a pecsétet és immár állandóan elérhető a városközpontban. Így hát május 28.-án, vasárnap fel is kerekedtem. A megszokottól rövidebb, képes beszámoló következik.
Az új pecsételőhely Nyírlugos főterén, közvetlenül a kék jelzés mentén, háttérben a városháza. Egy retro táblácskával is kedveskedtek. Valaki szabadítsa ki a geszti pecsétet is!
A várost a temető mellett hagytam el, ahol érdekes, talán bádogból készült angyalok állnak a kapu mellett. Itt láttam először ilyesmit. A több, mint 100 éves kereszt mellett estem először gondolkodóba. Jelzés alig, elágazás viszont volt. Végül kiderült, hogy jobbra kell tartani.
Margitvirágtól fehérlő gabonamező
A másik gondolkodós helyzet. Itt könnyű dolgom volt, az OKT-s Facebook csoportban már felhívták erre a figyelmet. Itt is jobbra kell menni, de az MTSZ-es totemoszlop jó érzékkel a bal oldali kanyar közepébe lett helyezve. Jelzés sehol. Ez az oszlop nem csak felesleges, hanem félrevezető is.
Vadrózsa
Nagyrészt árnyas erdőben haladtam, így ki lehetett bírni a meleget. A természet azonban burjánzik, a bokrok eléggé benyúlnak az útra. Egyrészt jelzést sem lehet tőlük festeni vagy meglátni a meglévőket és még össze is marták a karom. Pocsolyákat is kellett kerülgetni, az erdőben nehezebben szárad az út, de így jobban lehetett haladni a homokon.
Erre nehéz mit mondani, úgy néz ki, hogy ide készültek jelzést festeni, csak elfogyott a lendület. És nem ez volt az egyetlen. Néhol a régi, nem szabványméretű festésekre lehetett csak hagyatkozni.
De nem csak rossz példákat tudok felhozni, ez egy teljesen korrekt kanyar volt.
Az Alföld tetejére, a Hoportyó 183 méter magas "csúcsára" a kék háromszög jelzés vezet fel. A pár száz méteres kitérő a kék jelzéstől először egy szép tölgyesen át vezet, majd hamar betér jobbra egy akácosba, de a jól követhető csapás alapján gyakran járnak erre. Kilátás nincs, de a tisztesség kedvéért azért van egy csúcskő a mászás jutalmaként.
Csúcsfotó
A táj sok izgalmat nem tartogat, javarészt faültetvények váltják egymást, főleg akác. A virágzásáról ugyan már lemaradtam, néhol még éreztem az illatát, de bodza bőséggel virágzott. A Hoportyó környékén egyébként érezhetően dombos a táj, egy-két komolyabb (alföldi mértékkel persze) emelkedő is akad.
A közigazgatásilag Nyírbogáthoz tartozó Istvántanyán kényelmes aszfalton kanyarog az út. Nem kell sokáig keresni, a jelzés mellett található büfében van a pecsét.
Az aszfaltot elhagyva kitettebb és homokosabb úton haladtam tovább Nyírbátor felé.
Egy hatalmas napraforgótábla körül csinál egy hurkot a jelzés. Remek idő volt, nagyon tetszettek a gomolyfelhők.
A kék itt egybefonódik a Mária-úttal, és a zarándokút információs táblái voltak az egyetlen iránymutatók ezen az erdei szakaszon. Igaz, ez sem hibátlan, de legalább van.
Váratlanul hamar ismerős terepre érkeztem, a nyírbátori terepfutás vezetett erre. Már akkor is nagyon tetszett az a nagy kaszáló, így most is letértem a kékről és átvágtam rajta. A rét szélén méhészkedtek, az akácméz pergetés szezonjának több nyomát is láttam utam során.
Nyírbátorig hosszú és széles földút "sztráda" vezet. Néhány tanyán és egy gyepmesteri telepen kívül nem sok érdekességet látni.
A város főterén, a szabadság téren vezet át a kék, ez a tornyos épület a polgármesteri hivatal.
A túloldalt egy másik szép épület, a szecessziós stílusú egykori Takarékpénztár áll.
Ezután a Báthory kastély felé vettem az irányt, ami a múltkori túrából kimaradt. Régi gyűjtőszenvedélyemnek hódolva vettem egy képeslapot és itt kértem bélyegzőt is az igazolófüzetbe.
A református templom és a harangláb
A minorita templomba szerettem volna bemenni, de sajnos pont zárva találtam. Nyírbátor látnivalóira érdemes egy napot rászánni, amire remélhetőleg lesz még alkalmam, így hazaindultam. Nyíradonyig remek bicikliúton tudtam haladni, hogy aztán a saját hülyeségemből iszonyatosan eltévedjek a Gúthi erdőben. Tanulság: ne rövidíts ott, ahol nem ismered az utakat és azonnal fordulj vissza.
Ez volt az utolsó olyan szakasz, amit otthonról biciklizve el tudtam érni. Így is bő 100 km-t tekertem, amiből csupán 25 km volt maga a kéktúra, a hoportyói kitérővel együtt (60 méter szinttel). Maga a szakasz nem tartogat túl sok érdekességet és a jelzések is meglepően rosszak. Érdemes még hozzácsapni egy másik túraszakaszt, vagy egy hosszabb városnézést Nyírbátorban.
