A nevezés izgalmas volt, a szerver nem bírta a rohamot, de sikerült helyet biztosítanom magamnak. A Terepfutás.hu versenyeit mindig nagy érdeklődés övezi, most én is belekóstolhattam ebbe a közegbe. A hosszú, L táv mind hosszban, mind szintben nagyjából a Muzsla Traillel volt egyenértékű, az pedig elég jól ment, így nem nagyon gondolkodtam, hogy bevállalom-e. Mátrafüredre Anica és Józsi kísért el, akik a rajtszámfelvétel után privát túrára indultak, én pedig összeszedelőzködtem. Közeledett a rajt ideje, a szervezők eligazítást tartottak, én meg rájöttem, hogy jó lenne beállni a tömegbe. Valahová a középmezőny elejébe furakodtam be, de bőven mehettem volna még hátrább...

Elindult a mezőny, kanyarogtunk Mátrafüred utcáin. Hatalmas kutyaugatás fogadott, két huskyfogat mellett futottunk be az erdőbe. Elég ütős volt a látvány a kis patakkal és a rengeteg aranysárga falevéllel. Ahogy futottunk felfelé az emelkedőn, már tudtam, hogy az eredeti tervet nem fogom tudni tartani. Alacsony pulzussal, kímélő módban futni, hogy a végén legyen erőm előzni. Elég melegem volt, hiába tűrtem fel a pulóverem ujját, ezért úgy döntöttem, hogy menet közben leveszem. Séta közben belefér. A rajtszámot is áttűztem, a pulcsit pedig a táska haspántjára tekertem. Közben a pulzusmérőm váratlanul elvesztette a jelet. Bosszankodtam rendesen, ilyet még nem csinált. Ekkor már tudtam, hogy ez nem az én napom lesz, sőt már azon is gondolkodtam, hogy mit is keresek én itt. Ekkor végleg elengedtem mindent és eldöntöttem, hogy futok, ahogy tudok, lesz, ami lesz. Végül az óra is magához tért. A TV-torony azonban még mindig nagyon távolinak tűnt.

Átmásztunk egy kerítés feletti létrán és egy szép füves, fiatal vörösfenyvesen futottunk keresztül. Ezután egy lejtő jött, amin talán túl gyorsan is futottam, de nincs meg a technikám a kontrolláltabb mozgásra. Egy szintútra jutottunk, amit nagyon élveztem. Ekkor éreztem, hogy a túrabot gyanúsan mozog a hátamon, valahogy lecsúszott, úgyhogy azt is lecibáltam a hátamról. Ekkor szóltak, hogy a táska is teljesen szét van nyílva. Visszacipzározták nekem, valószínűleg a botok húzták le. Erre legközelebb jobban kell figyelnem. Kezdett hűvösödni, szóval közben a pulóverem is visszavettem. Chevy Van szólított meg, hogy hó van a Kékesen, hogy öltözködök? Végülis a sípályán fogunk lefutni, szóval sosem lehet tudni. Beértünk Mátraházára, az ellenőrzőpontra, ahol egy pohár izót ittam és némi sós keksszel futottam tovább.

Úgy éreztem, hogy tulajdonképpen itt kezdődött el a verseny, végre minden összeállt, komfortosan mentem. Az emelkedők ellenére is jól haladtam. A Kékes felé már volt időm felfigyelni arra, hogy milyen idegesítően kattog a bögrém futás közben. A fák közül most nem nyílt kilátás, köd ült a lenti vidéken. Közeledtünk a Pisztrángos-tó felé, ami a Téli Mátráról már ismerős terep. Pont ezért hoztam magammal a túrabotot, amit így is későn nyitottam ki. Mire feleszméltem, már a hegy lábánál voltunk, a botszerelés után egy gélt is megettem. Szerintem sokat segített a bot, haladtam felfelé a kaptatón. Megelőztünk egy turistacsoportot és néhány embert is lehagytam. A Sötét-lápánál is előzgettem, a Kékes előtt már a hónom alá csaptam a botot, de az már nem tudom mikor csuktam össze. Szimandl Anita mutatta nekünk az utat, lecsippantották a dugókát és sokan hajráztak. Jó hangulatban indultam meg a sípályán, ahonnan szép kilátás nyílt a Mátra vonulataira. Nagyon sokan sétáltak felfelé és elég furcsa szemmel nézték, ahogy rohanunk lefelé. Most már nagyrészt lefelé megyünk majd, de az is tud fájni.

Meglepően hamar ismét Mátraházán voltam, ahol izóval és sajttal frissítettem, a csoki meg jutalomfalat volt. Előzgettem a kanyargós erdei utakon, a kopasz Kékes után jó volt ismét a színes erdőkben járni. Volt egy hosszú sövényalagút, néhány patakátkelés, amit megúsztam száraz lábbal. A combomat is kezdtem érezni, egy magnéziumot is bevettem. A levelekkel borított ösvények elég alattomosak voltak, de szerencsém volt és csak egyszer nyekkentem egy aprót és a fájdalom is elmúlt pár lépés után. Egy keskeny, fallal megerősített ösvényen futottunk, ahol kidőlt fák is nehezítették az előzést. Megköszöntem egy srácnak, hogy elengedett, de mondta, hogy én versenyzek, ő csak tanulni van itt. Vitt a lejtő, de egy ideje nem láttam szalagot, de futott előttem valaki. Aztán mikor megláttam a zöld keresztet, biztossá vált, hogy rossz úton járunk, ezért a lánnyal visszafordultunk. Sokan jöttek utánunk, kiáltottam, hogy rossz az irány. Egy lány különösen bosszús volt, azt mondta, hogy harmadik helyen állt. Én kissé összetörtem, miután visszamásztunk az eredeti pontra, az út tovább emelkedett. Az előző srác meglepődött, hogy ismét lát. Nem hiányzott ez a plusz szint, de nem voltam elég figyelmes. Sástó környékén szintben haladtunk, majd nagy sziklákkal ösvényen botladoztam. Egy szép gerincúton haladtunk és reméltem, hogy már közel vagyunk. Végre megpillantottam egy házat, majd Mátrafüred aszfaltján futottunk. Több futó volt körülöttem, többek között Futóbolond, aki szintén ki volt már készülve. Őt nem láttam a verseny alatt, szóval ennyit jelent az eltévedés. Végül nem volt már erőm megelőzni őt a cél előtt. Befutottunk, leadtam a dugókát és megkaptam az érmet a gratuláció mellé.

Lepakoltam a cuccom, felvettem egy meleg pulóvert, majd a versenyközpontban megebédeltem. Finom volt a gulyás, a héten már többször is ettem, szóval a paradicsomos pennét jobban kívántam. Azért így is kértem a felajánlott repetából. Nagyjából összeszedtem magam, úgyhogy tengtem-lengtem, bevásároltam a standokon, tök jó, hogy volt ilyen kitelepülés is. Amíg Anicáékra vártam, még felmentem a Kozmáry-kilátóba, majd egy forró csokival jutalmaztam magam.

A pálya szerintem nehezebb, mint a Muzsla Trail. Féltávig végig felfelé, utána pedig lefelé, ez minden szempontból nehéz volt számomra. Úgy tűnik a hullámvasutat jobban kedvelem. Cserébe annál jobban örültem a sík szakaszoknak. A szervezőgárdán látszik az összecsiszoltság, mindenki nagyon kedves volt. A szalagozással sem volt probléma, de jobban rá kell feküdnöm az útvonal memorizálására, nem szabad az orrom után futni. A felszerelés használatát is gyakorolni kell, remélem egyszer sikerül légszomj nélkül inni a ivócsővel. Szóval nekem is rengeteg tanulnivalóm van még, de erre mindig a saját káromon jövök rá. Nagy élményt jelentett, hogy a rengeteg, Facebookról ismerős arcot, köztük igazi "nagyvadakat" élőben is láthattam. Aki az ország másik végén lakik, annak ezeket az alkalmakat meg kell becsülnie. A végeredmény: 3:18:36 (kategória 45./131.). Az eltévedéssel együtt számítva gyorsabb voltam, mint tavasszal, szóval elégedett vagyok, nagy terveim már nincsenek erre a szezonra. Viszont megígérem, hogy egy darabig nem futok Mátrabércet :)

Köszönöm a szponzorációt Anicának, a képeket pedig a Terepfutás.hu csapatának!