Hétmérföldes lépés

Szarvasűzők Váltóverseny (2018. 04. 07.)

2018. április 15. - athrun

Nemrégiben kiderült, hogy a kevés futós poszt ellenére is számon tartanak a futós blogok között, úgyhogy itt a szarvasűzős beszámoló. A Szarvasűzők egy nagy hagyományokkal rendelkező egyetemi váltóverseny, nem csak egyetemistáknak. Eger és Miskolc között 12 szakaszon 81 kilométert futnak az 5 és 12 fős csapatok. Az atlétikai edzéses srácok évről  évre visszajáró résztvevői a versenynek és idén engem is felkértek, hogy csatlakozzak a csodálatos nevű Nyugger Csillámparipák csapathoz.

Négyen utaztunk fel szombat reggel Egerbe, míg a többiek már ott töltötték az éjszakát. Az idegállapotomat Nóri sivalkodása alapozta meg, miszerint ő tök utolsó lesz a neki nem annyira fekvő 5 kilis távon. Persze remek eredményt ért el, de úgy tűnik, hogy ezt ő tényleg nem hitte el magáról. De előtte még tanácstalanul kerestük a gyülekezési pontot, majd találkoztunk a többiekkel és még reggelit is tudtam venni. Miután a csapatkapitányunk, Pali kiosztotta a rajtszámokat és a chipeket, mindenki elindult a buszához, ami a váltópontokhoz vitte az embereket. Az enyém indult utoljára és egyből a pontra vitt, így nem láttam az egri rajtot. Az út a megyehatárhoz azonban nagyon szép volt, nem győztem kifelé bámulni az ablakon.

A 10,7 kilométeres ötös szakasz, ami az enyém volt, újraindítással kezdődött, azaz minden csapat azonos időpontban kezdett el futni. Addig azonban meg volt másfél óránk, a busz pedig ment tovább a következő pontra. Szó szerint vacogtam, mikor a lenge futócuccomban leszálltam. Felajánlották, hogy átülhetünk a másik buszba melegedni, de én inkább egy tamás-kúti sétával tettem helyre a hőháztartásom. Mire lementem a lejtőn, még vagy kétszer félig vissza, már mindjárt nem volt problémám a hideggel. Még mindig rengeteg időm volt, úgyhogy még a Pazsag-kutat is meg tudtam keresni. Kiderült, hogy az előző szakasz arról érkezik, így pont szembetaláltam magam a mezőny elejével, az élen egy ismerős arccal, Levivel. Többen kérdezték, hogy milyen messze van még a vége, amit nem is csodálok, elég szép emelkedőt kellett megfutniuk. A mentális felkészülés jegyében én megrajzoltam az útvonalamat és a szintrajzot kellően széthúztam, ami így nem is tűnt olyan vészesnek.

29983454_1909009902724635_3273338742351150797_o.jpg

Befutott Jeszy is, majd hamarosan már készülődnöm kellett az indulásomhoz. Az utolsó pillanatban még le tudtam adni neki a hosszú ujjú aláöltözőm, mert addigra kisütött a nap és soknak éreztem a ruháimat. A rajtnál jól helyezkedtem. Egy nagyobb elit futókból álló boly kilőtt, majd utánuk jöttünk mi. A közelemben egy srác futott, majd még egy előzött meg. Valahogy most nehezen indultam el, pedig az elején még nem is emelkedett. Nem éreztem, hogy pörögnének a lábaim az aszfalton, jobban esett az útpadka földjén haladni. Félútig emelkedett a pálya, próbáltam nem túl magasan tartani a pulzust, még ha az előttem levők lassan távolodni is kezdtek. Átnézve a kanyar túloldalára azonban láttam, hogy nem jött senki utánam a közelben, így nem kellett tartanom az előzéstől. Az út egyébként tényleg gyönyörű volt, nagyon klassz szakaszt kaptam, jó lenne egyszer végigbiciklizni rajta.

A még kopasz fák között szép kilátás nyílt a völgyekre, illetve fölöttünk magasodtak a kedves helyeim, a Tar-kő és a Három-kő. A kilométerkövek alapján próbáltam tájékozódni, de az elején pont kimaradt egy, a 20-as után már a 22-est láttam legközelebb. Már jó ideje futottam, gondoltam is, hogy megint biztos kettőt lépek előre, amikor megláttam a 23-ast. Pech. Aztán a fotóskocsinak pózolás elvonta annyira a figyelmemet, hogy pikk-pakk a Bánya-hegynél találtam magam. Későbbi váltópontként sok futó várakozott itt, és a többiek a csapatból is szurkoltak, ami egyből dobott rajtam. Na jó, talán az itt kezdődő lejtőnek nagyobb szerepe volt. Sikerült magasabb fokozatba kapcsolni, majd szép lassan egyre közelebb kerültem az előttem futókhoz. Próbáltam magasabb lepésszámmal futni, mint ők, állítólag az segít az előzésben. És bejött! Kicsit aggódtam, hogy túl hamar előztem, mert a váltópont még messze volt, de sikerült tartani a helyet. Egy hatalmas hurokban átfutottunk Répáshuta felett, majd közeledtünk a váltóponthoz. Próbálták leolvasni a rajtszámom, de pont elhajolt, így én kiabáltam be, hogy huszonegy. A váltóponton Patti szuperül letépte a bokámról a chipet, majd rohant is tovább. Azért örültem, hogy nem nekem kell szerencsétlenkednem ezzel, sokat számít a rutin. Megittam vagy fel liter vizet, majd összeszedtem magam és a cuccaim és Jeszyék tovább vittek Rejtekre, ahol Pattival megvártuk a másik autót és így tértünk vissza Miskolcra.

Bár ettem az úton is, de az egyetemvárosban is első dolgom volt, hogy tudjak valahol kaját venni. Valahogy sikerült elütni az időt a befutóig és addigra meg is érkezett mindenki. Detti és Levi futotta az utolsó szakaszt, szurkoltunk nekik, majd a befutó után elkészült a kötelező közös fotó. Az eredmények összesítése és maga az eredményhirdetés is eléggé elhúzódott, de nem panaszkodhatunk. Nyílt kategóriában 6:01:44 időnkkel 4. helyezést értünk el! Mikor a bemondó lány mondta, hogy imádja a nevünket, már tudtam, hogy mi leszünk azok. Hatalmas volt az öröm, mert nem is számítottunk rá. Átvágtunk a kordonokon, hogy lejussunk az eredményhirdetéshez. Elég menő érzés volt ott lenni. Már mindannyian elég kiéhezetten érkeztünk a tésztapartira, ami után hazaindultunk, a kemény mag pedig hajnalig bulizott. Remek nap volt, köszönöm, hogy részt vehettem!

30073274_1909019912723634_215376496033908151_o.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://maratonom.blog.hu/api/trackback/id/tr4513830974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.