Hétmérföldes lépés

Körös 50 (2018. 06. 09.)

2018. június 17. - athrun

Két éve, a Körös 50 sikeres teljesítése után tanácstalanul állva a gyönyörű tűzzománc kitűzők választéka mellett megfogadtam, hogy még vissza kell jönnöm. Zoli ugyanígy járt tavaly. Így most Timi társaságában tértünk vissza Mezőberénybe, hogy megszerezzük a kacsás kitűzőt. Gyarló az ember, mi sem tudtunk ellenállni a birtoklási vágynak. Megérkeztünk a helyi strandfürdőhöz, a túra bázisára, ahol az előnevezésnek köszönhetően azonnal kézhez is kaptuk az itinert.

A rajtban

Nagy csapat bringás készülődött az induláshoz, mi meg Zolira vártunk, aki még elszaladt a mosdóba. Már elég sokáig volt bent, amikor csörgött a telefonom. Poénból mondtam Timinek, hogy lehet bezárta magát, aztán pont ezeket a szavakat hallottam vissza. Próbáltam segíteni a helyzeten, de egyszerűen beragadt az ajtó. Végül segítséget hívtam és öt ember megfeszített munkájával menekült meg Zoli. Nem is húztuk tovább az időt, jókedvvel indultunk el a túrára. A települést hamar magunk mögött hagytuk, a zöld sávot és a szervezők által kihelyezett útjelző táblákat követve haladtunk az első pont felé. Kaszálók, virágos rétek, szántóföldek mellett haladtunk. Egy tanyánál nem tudtuk eldönteni, hogy mit jelent, ha egy ugató kutya közben csóválja a farkát. A László-zugi csatorna menti egyenes már a boldisháti ellenőrzőponthoz vezetett. Egy alföldi túrán nem meglepő, ha a gátra felkapaszkodás jelenti a legnagyobb szintemelkedést.

A régi körgáton

Megpihent villanyoszlop

A László-zugi csatorna

Itt elvált az ötvenes táv a rövidebbektől, irány Köröstarcsa! Trükkös a gát, ugyanis úgy mentünk végig rajta, hogy nem is láttuk a folyót. Egy túratárs jó tempóban húzott el mellettünk. A szántókon egy rövid nyakú zsiráfot (őzet, ahogy a szervezők nevezték), a földúton egy apró vízisiklót pillantottunk meg. Vele aztán indokolatlanul sok időt töltöttünk, így ismét megelőzött minket valaki. Utána már nem is nagyon láttunk senkit a távolban. Elhaladtunk Köröstarcsa szélső házai mellett, majd a települést teljesen kikerülve átkeltünk a Kettős-Körös hídján. Egy darabig még a Körös gátján haladtunk, majd rátértünk a Mérgesi szükségtározó töltésére. Timi kiszedegette a kavicsokat a cipőjéből, én addig egy csinos követ fotóztam.

Az első ellenőrzőpont Boldisháton

Indul a gáttúra

Vízisikló

Köröstarcsa temploma

Nos, a Büngösdig tartó szakasz az, amit úgy jellemeztem a reggeli odaúton a 47-es úton, hogy még autóval is messze van. A távolban még láttuk a két korábbi túratársat, akikhez még egy futó is csatlakozott. Az egyenes utat egy tanyát kikerülő kanyar és néhány horgásztó dobta fel. Trükkös műfaj a gáttúrázás, mert hiába látja az ember közelinek a célt, valójában sokáig kell menetelni és még akkor sem ért oda. A gátról letérve az egyik pontőr jött velünk szembe, a szalagokat szedte össze mert már nem jöttek többen mögöttünk. Remek, gondoltam, megint be leszünk seperve. A ponton vizet és kekszet kaptunk, Timi meg cipőt cserélt. Még élénken élt bennem a legutóbbi túra, ezért mondtam is Bélának, a seprűnek, hogy igazán ráér még az indulással. De nem jártunk messze, mikor láttuk, hogy már jön is utánunk. Szerencsére elég sok szalag volt, így volt dolga bőven.

A Kettős-Körös

A mérce alapján jelentős vízmennyiség fér a tározóba

Horgásztó

Ilyen egy gáttúra

Ezek az izgalmak el is terelték a figyelmem arról, hogy ez a szakasz milyen egyenes, hosszú és eseménytelen. A távolban sötét felhők gyülekeztek, de szerencsére minket elkerült a vihar, csak pár szem esőt kaptunk. A ponton nagy örömmel fogadtak, sőt emlékeztek is rám. Kértem, hogy jól tartsák szóval Bélát, mert nagyon jön. Nagyon finom csokis kekszet és limonádét kaptunk. Kicsit rendbe szedtük magunkat, én is ragasztottam egy sebtapaszt a jobb sarkamra. Bélmegyerre egy elég ramaty aszfaltúton kaptattunk be, ahol az autók is inkább az út közepét választották. Szerencsére nem gázoltak el minket, így egyre közeledtünk a kajás ponthoz. Egymás között kajásnak, sütisnek, bólésnak neveztük el a pontokat, az ellátás extra motivációt jelentett.

Egy hangulatos csatorna

A Büngösd utáni egyenes egyetlen kanyarja

Elhagyott tanya

Szürke gém szemléli a sötét eget, a kémény mellett meg még mi is elmegyünk majd. A helyismeret segít kiszúrni ezeket az apróságokat

34830154_2055594098012470_8680441900957696000_o.jpg

Érkezünk a Bélmegyeri-csatornához (Fotó: Alföld Turista Egyesület)

Egy kék kútnál frissítettünk és feltöltöttük a készleteinket, majd Bélával együtt sétáltunk el a hivatal előtti pontig. Itt zsíros, kolbászzsíros kenyeret csalamádéval és uborkával és isteni finom málnalekváros kenyeret ettünk. Lehetett venni citromos sört, ami nagyon jól esett. Akárcsak korábban az eső, ugyanis a zápor amit láttunk, pont elkapta a falut. Kis pihenés után ismét elindultunk, mert jószerével még sehol sem jártunk. Valójában már 30 kilométer volt a lábunkban, már csak egy szűk félmaraton várt ránk.

Elhagyott porta Bélmegyeren

Bélmegyeri kajakánaán

Aszfalton hagytuk magunk mögött a falut, majd a már várt erdő szélén haladtunk. Sajnos idén nem találtam szarvasbogarat, pedig nagyon figyeltem. Egy kicsit kalandosabb, sárosabb ösvényen vágtunk át, majd a tölgyes hűvösében bevártam a többieket. A Hosszúfoki-csatorna hosszú egyenesén meneteltünk egészen a Vámosi hídig, ahol átmentünk a túloldalra.Közben muszáj volt megállnom, a bal sarkamba nagy fájdalom nyilallt, mintha kidurrant volna a vízhólyag. Valójában egyben volt még és kértem rá sebtapaszt Timitől, de elég nehezen tudtam elindulni. A sütis pontra érkeztünk, ahol egész sokáig elszöcskéztünk volna a finomságokon, de megláttuk az égen gyülekező sötét felhőket.

Csorda

Vágják az erdőt

Egy kis terep

A Hosszúfoki-csatorna

Nyílegyenes út

Olyan lendülettel indultunk tovább, mintha akkor kezdtük volna a túrát. Az előttünk tornyosuló kémény jelezte az utat, mögöttünk lenyűgöző, de baljóslatú felhőjáték játszódott le. Végül nem úsztuk meg, a halastavaknál elkezdett esni. Olyan heves záport fogtunk ki, hogy a szél miatt 45 fokos szögben csapódtak a földbe az esőcseppek. Elöl még viszonylag száraz voltam, mire hátul már teljesen eláztam. Amilyen gyorsan érkezett, ugyanolyan hamar el is állt az eső, mire a gáthoz értünk, már csak csepegett. 500 méter és 15 perc azonban bőven elég volt, hogy teljesen elázzunk. És még az esőkabátomról is kiderült, hogy nem is véd rendesen az esőtől. Egy darabig még dörgött az ég, kapkodtam is lábam, amikor villanyvezetékek alatt kellett átmennünk.

Baljós árnyak

Tudtuk, hogy nincs menekvés

Az eső a nyárfasor szélétől a bal oldali sárga épületig tartott, ennyi elég volt a bőrig ázáshoz

Csendes esőben

A Bodoki Károly Vízügyi Múzeum

45 kilométer után nincs is jobb egy kis lépcsőzésnél, ami a Százszorszép pihenőnél várt. A ponton bólét ittam, de volt citromfüves és mentás víz és a bőséges sütikínálat. Az eső miatt már itt is összébb pakoltak, már csak minket vártak. Megszárítkoztunk, ahogy tudtunk, majd nekivágtunk az utolsó kilométereknek.

A gáttúra vége

A Körös hídja

Ismét átkeltünk a Kettős-Körösön

Petőfi is itt kelt át a folyón

Béla mondta, hogy a sár miatt mehetünk az aszfalton a célig, de mondtuk, hogy most már végigmegyünk rendesen. Főleg, hogy nem is volt olyan vészes az útminőség, csak a legfelső réteg volt nedves. Legalább megtudtuk, milyen a körösi sár. Ragadós. Vicces volt, ahogy a cipőm sarkára nagy rögökben gyűlt fel a sár, aztán mikor már túl nehéz lett, elengedte magát. Olyan volt, mintha magassarkúban kellett volna járnunk, hogy aztán a legváratlanabb pillanatokban huppanjunk ki belőle. Aztán a Laposi kertek között haladtunk. Sok pusztuló birtok és sok szépen rendben tartott zöldséges, gyümölcsös van itt. Az utolsó ponton megköszöntük a türelmet, de ez az összes pontőrnek is jár, egy pillanatig sem éreztük, hogy bosszúsak lennének, hogy annyit kell ránk várniuk.

Indulhat a sártúra

Fényjáték

Meseházikó

Kiskert

Célegyenesben voltunk, átvágtunk a régi körgáton, majd néhány utcával később már a célban is voltunk. 11 és fél óra alatt küzdöttük le az 50 kilométeres távot. Megkaptuk az oklevelet, választottunk kacsás kitűzőt a sok színvariációból. Gulyásleves volt a túrazáró menü és még a sütikből csipegettünk. Idén sorra jönnek a jelek, hogy öregszem, már nem én lettem a legfiatalabb teljesítő. Közben Béla még megkért, hogy mindenképpen mondjam meg Anicának, hogy nagyon sajnálja a két évvel ezelőtti seprűs esetet. Igazából jól jött akkor az a pofon a teljesítéshez és Anica sem neheztelt már akkor sem rá, de most már végleg le van zárva a történet. Elbúcsúztunk, rendbe szedtük magunkat és hazaindultunk. Emberkísérletet tudtam végezni magamon, az egyik lábamon útközben kidurrant a vízhólyag, a másik épen maradt. A gyógyulási fázison átesve, most azt mondom, hogy nem érdemes kiszúrni, hagyni kell, hogy elmúljon magától.

Ismét remek túra volt a Körös!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://maratonom.blog.hu/api/trackback/id/tr4814051122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rita Oszlánszky 2018.06.26. 08:02:44

Kedves Tamás!

Igazán hasznos és szórakoztató összefoglalót kerekítettél az élményeidből, öröm volt olvasni! Gratulálok hozzá!
Engedelmeddel szívesen megosztanám a bejegyzésed az Alföld Turista Egyesület honlapján, valamint a facebook csoportunkban is.

Én is vezetek egy blogot, ezért történhetett meg, hogy sasszemem kiszúrt egy aprócska elütési hibát: a "Bélmegyeri kajakánaán" képe alatti mondatban fedeztem fel a következőt: "majd a márt várt erdő szélén haladtunk".

Ahogy időm engedi, elolvasom a többi bejegyzésed is, mert nagyon tetszik a stílusod!
Lett egy újabb követőd. ;0)

A futással és túrákkal kapcsolatos eredményeidhez is szívből gratulálok!
További sikereket kívánok!
Baráti üdvözlettel
Rita

athrun · http://maratonom.blog.hu 2018.06.27. 19:00:15

@Rita Oszlánszky:
Szia!
Köszönöm a kedves szavakat, örülök, hogy tetszik a blog, a megosztás is nagyon megtisztelő! :)