Hétmérföldes lépés

Alföldi Kéktúra- Szekszárd- Baja

Gemenci kéktúra

2018. augusztus 28. - athrun

Az események alakulása révén az Alföldi Kék másik végén találtam magam. Szekszárdon, a vasútállomáson vettem fel a fonalat, ahol az állomás vágányok felőli külső falán elhelyezett pecséttel beütöttem a lenyomatot a kéktúra füzet első rubrikájába. Egy kicsit elgondolkodtatott a folytatás, de az első vasúti átjárón átkeltem a síneken és a város egy mezőgazdasági vállalatokban gazdag részén haladtam át. Az aszfalt egészen a Csörge-tóig tartott, ahol ismét gondolkodóba estem.

Szentháromság-szobor a szekszárdi Béla téren

Felújítás alatt a katolikus templom

Prométheusz-park

A vasútállomás, a túra kiindulópontja

A kéktúra bélyegző a vasútállomásokon megszokott telepecsételt fallal

Egy nagyobb telep a város határában

Majdnem kétszer kerültem meg a kis tavat, mire megtaláltam a megoldást. A jelzések egy napraforgó tábla mellé vezetettek a Sárközi-csatorna partján. A derékig érő gaz azonban még nekem is sok volt, és mivel láttam, hogy a csatorna túloldalán már learattak és jól járható a terep, csak azt kellett kideríteni, hogy át tudok-e jutni oda. Szerencsére a Csörge-tavat megkerülve, követve az aszfaltot, könnyedén a túloldalra jutottam és a keményre száradt traktornyomon áttekerve a szántón ismét a kék nyomvonalára kerültem. A csatornaparton haladtam szántóföldek mellett jól járható földutakon egészen a Sió-csatorna töltéséig.

A Csörge-tó

Nem tévedés, ez a kéktúra nyomvonala

A csatorna túloldala sokkal vállalhatóbb volt

Apró kaviccsal felszórt út vezet a gáton, ahonnan jó kilátás nyílik Szekszárdra. Ha kérdéses, hogy miért az Alföldi Kékhez tartozik még ez a dunántúli szakasz, akkor az itt elterülő asztallap simaságú táj elég jó magyarázattal szolgál. Az igazolófüzetben még a régi útvonal szerepel, erre a változtatásra valószínűleg az M6-os autópálya megépülése miatt volt szükség. Érdekes élmény átkelni a sztráda hídja alatt, miközben a fejem fölött robogtak a járművek. Alulról nem is tűnik olyan szélesnek az út. Rövid idő múltán egy kerítésen léptem át, amit Gemenc kapujának neveztem el, és ez már valóban a híres erdőség területe. Nem tudtom, hogy be szokták-e zárni, de nekem szerencsém volt, hogy az évente esedékes erdőlátogatási korlátozások előtt sikerült megejtenem ezt a túrát. Az ország egyik jelentős vadászterületéről van szó, tervezéskor ezt mindenképpen érdemes figyelembe venni!

A Sió-csatorna töltésén az M6-os autópálya hídja alatt is átkelünk

Szekszárd látképe sokáig elkísér

"Gemenc kapuja"

Zavaros a Sió vize

A következő pecsételőhely Bárányfok. Itt letértem a gátról, láttam az egykori éttermet és a parkolót, de pecsétjelet nem találtam, így tovább mentem. A gát túloldalán léptem be a Gemenci erdőbe, ami rögtön nagyon hangulatos volt. Keskeny ösvényen kanyargott az ösvény kiszáradt és kevés vizű árkok mellett, az erdő pedig elég érintetlen hangulatot árasztott. Az ösvényre egy nagy fa borult rá, feltehetőleg egy korábbi zivatar miatt, amit csak nagy nehezen sikerült kikerülnöm. Megláttam a kisvasút sínjeinek a végét, majd gyanút fogtam, hogy lehet nem itt lesz a pecsét. Jobban megnézve a telefonomon a térképet kiderült, hogy az étterem mögött van a bélyegzőhely.

Bárányfok

Kis hídon lépünk be a vadregényes ártéri erdőbe

Útakadály

Némelyik holtágban volt víz

Átverekedtem magam az erdőn és a gáton, aztán egy kihaltnak tűnő kempingen, majd megérkeztem Frigyes főherceg pavilonjához. A díszes épületet a milleniumi kiállításra építették fel Budapesten és a Monarchia vadásztrófeáit állították ki benne. A lebontástól Szekszárd városa mentette meg, sokáig a központjában állt és sörözőként is működött. Jelenlegi helyére 1970-ben került és eléggé elhagyatott állapotban várja, hogy sorsa jobbra forduljon.

Frigyes főherceg pavilonja

A pavilon falán a pecsét, retro hangulatú táblácskával

A kis kitérő után folytattam utamat a Gemenci erdőben. A kisvasút sínje mellett haladtam sokáig, de a néhol igen gazos síneket elnézve a vonat nem szokott idáig eljönni. Hol széles úton, hol hangulatos kis ösvényeken tekertem. Ahol lehetett, letértem a holtágak partjára, még ha a szárazság miatt alig volt bennük víz. Lenyűgöztek az ártéri erdő hatalmas fái és élveztem az erdő csendjét.

Félig kiszáradt meder

A kisvasút mellett visz az út

A Sió-csatorna

Lakóhajó

Egy kis kilátótoronyba is felkapaszkodtam a Sáros partján, ahonnan jó rálátás nyílt a tóra. Tovább tekerve értem a keselyűsi állomásra, ahol ismét a pecsétet kerestem. Kiderült, hogy a kék valahol korábban feltért a töltésre, amit nem vettem észre, így már a kilátónál sem a kéken voltam. De megéri ez a kis kitérő a látnivalók miatt és az állomáson a vízkészletemet is újra tudtam tölteni. A büfé kinyitását már több kerékpáros turista is várta. Az aszfaltútnál jön le a jelzés a töltésről és a pecsét is itt van kicsit arrébb, a sorompó melletti őrház falán. Kijött az őr is, aki az úticélom felől érdeklődött.

Kilátás a sárosi toronyról

A keselyűsi állomás

Érdemes letérni a Sió partjára

A keselyűsi pecsét az őrház falán

A keselyűsi csárdában nem számíthatunk frissítésre

Viszonylag hosszú aszfaltos gát következett. A szomfovai vadászháznál tartottam egy rövid pihenőt. Az egykori mocsárvilágban megbúvó Asszonyfalva nevű település az ellenséges seregek elől megbúvó asszonyok és gyerekek rejtekhelye volt. Az egyik erdészház a régi templom alapjaira épült, amelynek emlékét egy szépen megmunkált, csónakra emlékeztető kápolna is őrzi. A nagy tölgyfa árnyékában én is megpihentem az egyik padon.

A szomfovai emlékmű

Belül

Árnyas pihenő

Újult erővel meg sem álltam a Lankóci Vízügyi Múzeumig, aminek a kerítésen várt a következő pecsét. A kerítésen keresztül néhány kiállított tárgyat is meg lehet pillantani. Az aszfaltot a Lassi erdészház letérőjén hagytam el, szerencsére erre egy kis tábla is figyelmeztet. Érdekes módon sárga útjelző táblákból kevesebb jutott errefelé, én legalábbis a Nagy-legelő állomáson találkoztam az elsővel. A Lassi állomás után megint a vasút mellett halad az út, itt találkoztam egy igazi nagy zsákos kéktúrázóval, aki Hajósig szeretett volna eljutni. A már említett Nagy-legelőnél lesétáltam a Rezéti-Holt-Duna partjára. Itt is alacsony volt a vízállás, de nagyon hangulatos rész volt kenukkal, kiszáradt fával. A régi, füzetben is szereplő kék sáv kék keresztként halad tovább, az új útvonal pedig jelentős kitérőt tesz Pörböly felé.

A lankóci pecsét a kerítésen

Lankóci Vízügyi Múzeum

A múzeum szivattyútelepe

Lassi vasútállomás

Kiszáradt meder

A Rezéti-Holt-Duna partján

Rezéti-Holt-Duna

Egy darabon a sínek mellett haladtam tovább, sajnos pont lemaradtam a kisvonatról, csak a hangját hallottam. Két vaddisznó szaladt át előttem az úton, a váratlan találkozáson szerintem ők éppúgy meglepődtek, mint én. A pörbölyi töltésre letérés megint nincs jól kitáblázva, a turistacentrum pedig ebből az irányból nem túl vendégcsalogató, talán ez a hosszabb útvonal nem teljesen indokolt. Egy fatelep mellett, még a sínek előtt le kell térni az aszfaltról. Egy egyenes úton, egy nem túl érdekes erdőben haladtam. A nedves föld alapján itt azért kellemetlen tud lenni a sár. Egy vízisikló terült el az úton, alig tudtam kikerülni. Nem moccant még úgysem, hogy lefotóztam, biztos jóllakott kis békaporontyokkal, amikből nagyon sok ugrált errefelé.

Szűkebb ösvényen a sínek mellett

Hatalmas fatelep Pörbölynél

Vízisikló

A Cserta-Duna partjára értem, több fahídon is átkeltem. Tele volt vízitökkel, virágzási időben biztos pazar látványt nyújt ez a szakasz. A Vén-Duna mellett értem vissza az igazolófüzetben is feltüntetett kék jelzésre. Ahol tudtam, itt is lementem a partra. A sok stég és csónak már az üdülőtelep közelségét jelezte, majd én is megpillantottam a Dunát. A nyaralók között felkapaszkodtam a Türr István hídra és átkeltem hazánk legnagyobb folyóján. Ez minden túlzás nélkül nagyszerű élmény volt, a hatalmas folyó feletti átkelés méltó megkoronázása volt a gemenci túranapnak. Sokan strandoltak a homokos partokon, a híd meg érezhetően megremegett, mikor egy nagyobb jármű haladt át.

Cserta-Duna

Benőtt vízfelszín

Vén-Duna

Közel a Duna torkolata

Átkelés a Türr István hídon

Sokan kihasználták a strandidőt

A Duna

A hídról letérve a kék balra fordul, én a jobbra induló pecsétjeleket követve érkeztem az egyik bajai pecsételőhelyre, a hatalmas hajókikötők árnyékában meghúzódó Bajai Vándorponthoz. A biciklitárolónál van kihelyezve a pecsét. A töltéseken haladó bicikliúton jutottam el a Türr István emlékműhöz. A bajai születésű szabadságharcos és mérnök tetteit hosszasan sorolják az emléktáblák, miközben egy hangszóróból a Türr induló szól. Az épület a Duna és a Sugovica torkolatánál áll és a tetejéről klassz rálátás van a Dunára és a hatalmas uszályokra.

A Türr István híd

Pecsét a Bajai Vándorponton

Középen a Türr István emlékmű

A Sugovica és a Duna találkozása

Szabadtéri halászati skanzen

Alacsony vízállás a Sugovicán

Kiderítettem, hogy lesz vonat visszafelé, féltem, hogy a forgalmas főúton kell majd visszatekernem Szekszárdra. Jó két órám maradt a városra, amiből egy bajai halászlére mindenképpen szerettem volna időt szakítani. Először a jegyemet vettem meg a vasútállomáson, majd a Petőfi szigeten sikerült találnom egy éttermet. Baja nagyon hangulatos kisváros, örülök, hogy ennyi idő jutott rá. Szekszárdra visszaérve még tettem egy kört a belvárosban, de a Rockenbauer kopjafát nem sikerült megtalálnom. Majd legközelebb...

A bajai Városháza, az egykori Grassalkovich-palota

A Szentháromság-tér

A Tóth Kálmán tér

Sétálóutca

A bajai világutazó, Jelky András

Ferencesek temploma

A 23 méter magas I. világháborús emlékmű a Déri-kertben

A bajai vasútállomás

A bejegyzés trackback címe:

https://maratonom.blog.hu/api/trackback/id/tr2714203085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.