Előzmények

Régóta szemeztem a triatlonnal és szerettem volna kipróbálni. Az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy nevezek a tiszafüredi versenyre, még pont belefért időben. Egy év alatt szépen lassan beszereztem mindent, ami szükséges lehet, csak éppen az edzés maradt ki. Na jó, volt azért, de úgy tűnik, nem tűnt el a rossz szokásom, hogy a nagy kihívásoknak túlságosan karcsú felkészüléssel ugrok neki (khmm, maraton).

Az év elejétől heti egyszer jártam le úszni Istvánnal, emlékeim szerint júniusig. Az hamar kiderült, hogy nem vagyok valami gyors, ezért a mentális fókuszt a távolság növelésére helyeztem át. Ez elég jól sikerült, egyre többet sikerült folyamatosan gyorsúszással haladni. Technikai elemeket is próbáltam belevinni az edzésekbe, nem túl sok sikerrel. A füredi verseny olimpiai táv volt, azaz fájdalmasan "felülreprezentált" benne az úszás. A több hónapos kihagyás után abban sem voltam biztos, hogy le tudom úszni az 1500 métert. Ez egy-egy úszásom össztáva volt, több pihenővel. A verseny hetében kétszer úsztam, egyszer pihenés nélkül leúsztam a távot, ami kissé megnyugtatott, hogy menni fog. Remélhetőleg.

Tavasszal sikerült szerezni egy rendes országúti bringát. A heti egy tekerés inkább csak a hozzászokáshoz volt elég. Ebben sem vagyok valami gyors, de a 60 km körüli távokat egész kényelmesen tudtam teljesíteni. Cserébe egészen rácsavarodtam a Strava-ra. A kilométerórám megzavarodása és a tempó miatti frusztráció miatt menet közben már nem is néztem a sebességet, csak a telefon mérte a zsebemben az adatokat és érzésre tekertem. A hazaköltözés után után többet tudtam bringázni és új kerékpáros cipőmet is meg kellett tanulnom használni. A néhány felborulás azért hagyott bennem egy kis félszt vele kapcsolatban. Idén 1200 kilométert tekertem, de ebben nincsenek benne a kéktúrázások, amik ha más nem, állóképesség fejlesztésre mindenképpen jók voltak.

A futástól nem féltem, úgy voltam vele, ha odáig eljutok, azzal már nem lehet probléma. Nyáron kicsit nehezebben sikerült tartani a kitűzött heti kilométerszámot, talán pont a verseny hete lett az idei negatív rekord, de belefér.

Úgy számoltam, hogy 45 perc úszás, másfél óra bringa és 45 perces futás lehet a reális. Plusz a depóidő, szóval tök jó lett volna becsúszni három óra alá.

A verseny előtt

Felvettem Nórit, ő most csak szurkolni jött Tiszafüredre. Jól jött minden tanács és tapasztalat. Nem mondanám, hogy izgultam, de eléggé be voltam feszülve, nem volt valami rózsás kedvem. A húszmillió zsákkal érkeztünk a szabadstrandra, ahol bejelentkeztem, átvettem a rajtszámomat (200) és a chipet. Nóri fújt a gumikon, felmatricáztuk a bringát, majd bedepóztam. Tök jó helyet kaptam, a középső sor végén. Szépen elrendeztem mindent, ahogy majd sorban szükség lesz rá. Átbeszéltük, hogy a versenyen mikor merről kell befutni a depóba. Kipróbáltam az óra működését, amit Nóri kölcsönadott, hogy legyen időeredményem. Licensz nélkül a hivatalos eredménylistára sem kerülhettem fel. Jó dolog a tömegsport, de előbb álljon be mindenki a kasszához. Nórit elküldtem a kocsihoz a kajámért (ami nem lángos volt!), mert éreztem, hogy éhen halok, közben átöltöztem. Nem sok idő maradt a rajtig, Nóri ragaszkodott hozzá, hogy ússzak egy kicsit. Egy kis bandázás is belefért, majd a névsorolvasás után mindenki felsorakozott a vízben. Titkon reméltem, hogy lesz egy kis vízbe szaladás, legalább a felénél kifutunk a partra, de nem, végig a vízben maradtunk. Ezt nem úsztam meg.

Triatlon starter pack

Úszás

Sípszóra indultunk, és bár elég hátul álltam, mégis egészen apokaliptikus élmény volt. A pokol bugyrai nyíltak meg körülöttem, mindenhol emberek, zubogott a víz, nem is nagyon tudtam elindulni. Szerencsére az igazi traumákat okozó rúgásokból és víznyelésből kimaradtam. Megilletődöttségemben mellben próbáltam elindulni. Aztán ritkult a tömeg, elértem az első fordulót, de nem nagyon sikerült felvennem a ritmust. Komolyan elgondolkoztam, hogy ez így biztos nem fog menni, és inkább kiszállok valahol. Próbáltam tempózni, de néha meg kellett állnom letörölni az úszószemüvegről a párát. Aztán rájöttem, hogy azért ilyen nyugodt a környezet, mert nagyon messze vagyok a bójáktól. Valahogy eljutottam a kör másik oldalára, majd a rajthoz. Hallottam Nórit, ahogy kiabál. A második körre már egészen összeszedtem magam, valahogy csak leúszom. Igaz a bójáktól még mindig iszonyat távol úsztam, gondoltam is, hogy biztos többet úszok a kelleténél. A fordulóknál figyeltem, hogy nem nagyon vannak már mögöttem. Egy mellúszót próbáltam sikertelenül megelőzni, majd a célegyenesben csatáztam egy másikkal, de visszavettem a vezetést. Meglepő módon jókedvűen másztam ki a vízből. Nóri a kezembe nyomta a szemüvegem és irány a depó. Persze az órát elfelejtettem kinyomni, de amúgy is elég rosszul mérte az úszást, csak 800 méter lett, ráadásul 10 perccel kevesebbet mért.

Úszás: 41:48

Depó: 01:49

Bringa

A depóban nem nagyon volt már bicikli, így Nóri félelme alaptalan volt, hogy nem találom majd meg a sajátom. Megtöröltem a lábam, felvettem a zoknit és a cipőt, majd elindultam a bringakörre. Egy előnye van, hogy az utolsók között jöttem ki a vízből, nem nagyon kellett tartanom attól, hogy megelőznek. Kiszaladtam a gátig, ahol nyeregbe pattantam és nekivágtam a 40 kilométeres pályának. Az öröm sokáig tartott, hogy vége az úszásnak és lelkesen tekertem, hogy behozzam a lemaradásomat. Sorra előzgettem embereket, az élmezőny így is 16 kilométert vert rám. A biciklin sokkal jobban ráláttam a tóra, mint a futva az Ultra Tisza-tón, ez is elszórakoztatott. A forgalom elég nagy volt a gáton, de szerencsére nem lett baj, csak egyszer kellett komolyabban lelassítanom. Jól ment a tekerés érzésre, a mezőny sem volt olyan távol. Azért tartottam tőle, hogy egyedül kell majd futnom, úgyhogy nyomtam tovább. Már jóval a fordító előtt kivettem a lábam a pedálból, hogy ne legyen baj. Lelkes szervező buzdításával indultam visszafelé. Próbáltam tovább zárkózni, de közben figyeltem, hogy ne nyírjam ki a lábaimat a túl erős áttétellel. A menet közbeni frissítést nem bonyolítottam túl, gumicukrot és ropit falatoztam, amire jól jött a víz. Az elején azzal akartam motiválni magam, hogy minden előzésnél megeszek egy cukrot, de annyira nem csúszott jól. Jó hangulatban értem vissza, végre jöhetett a futás. Meglepve tapasztaltam, hogy most meg sem éreztem a bringás pózt, nem fájt semmim, csak a lábujjaim zsibbadtak egy picikét. A stoplis cipővel bekocogtam a depóba, felvettem a futócipőt, leküldtem egy energialöttyöt és egy kis izót, majd futásnak eredtem.

Kerékpár: 1:18:11

Depó: 01:38

Futás

10 kilométert kellett megtenni 5 körben. Bár a meglepően jól sikerült kerékpározás is örömmel töltött el, végre eljött, amiben tényleg jó vagyok. A tempó azonban engem is meglepett. Általában nem tudom magamtól megítélni a sebességemet, azonban most Nóri órája egyértelműen jelezte, hogy 4 perc alatti kilométerekkel nyitottam az első kört, egész vállalható pulzussal. Elég sok embert előztem meg, a többség nem volt olyan gyors, a jók meg akkor már lehet végeztek is. Az első kör után izót ittam, de elég rossz íze volt, utána vizet, a maradékot meg kihúztam minden nélkül. Kellemetlenül húzódott a lábszáram elülső része. Ezt olyankor szoktam érezni, mikor nem melegítek be rendesen futás előtt, de akkor eddig mégis mit csináltam? El is múlt nemsoká magától, ahogy szokott. Nóri és a váratlanul felbukkanó Ákos biztatott minden kör végén, ahol egy pont akkora emelkedő vezetett fel a gátra, ami egyáltalán nem esett jól. És nem lett kisebb, szóval stratégiailag jól helyezkedtek a lelkesen szurkoló szervezők. A tempó csökkent, a pulzus nőtt, de úgy tűnik öregszem, mert már nem tudtam olyan magasra vinni, mint régen. Próbáltam spanolni magam, hogy ne lassítsak, de elég nehéz volt felidéznem a pörgetős számaimat. A gyorsabb futók pedig, akiket kinéztem magamnak, mind lefordultak a célegyenesbe. Néhány sporttársnak szívesen mondtam volna, mikor megelőztem, hogy ne aggódjon, még van vagy két köröm. A segítők nagyon lelkesek voltak, mindig kérdezték, hogy vizet vagy izót szeretnék-e. Hízott a májam, mikor mondták mögöttem, hogy milyen jól futok, meg hogy jó a tempó. Próbáltam is tartani, az utolsón meg egy kicsit gyorsítani is sikerült.

Futás: 40:43

Összidő: 2:44:17

Beértem 3 óra alá! Jó érzés volt végre célba érni, ahol a többiek már vártak. Meglepő módon nem éreztem olyan rosszul, egész jól álltam a lábamon. Azért csipegettem egy keveset energiapótlásként a frissítőasztal kínálatából. Megvártuk mindenki beérkezését és több-kevesebb sikerrel próbáltuk lefényképezni. Büszkén vettem fel a kapott pólót, túlszárnyaltam önmagam, pontosabban elértem valamit, amiről nem tudtam, hogy tényleg képes vagyok-e. Egy hamburgerre várva majdnem lemaradtam az eredményhirdetésről, de pont visszaértem, mire Sanyi felállt a korosztályos dobogóra. Egy darabig még bandáztunk, majd kidepóztam a rengeteg cuccot.

Összefoglalva, magamat is megleptem, hogy ennyire rosszul úszok. A jövőbeli versenyek lehetősége akkor merülhet fel, ha a télen sikerül magam felhozni valamennyire. Mert hiába jó úgy versenyezni, hogy végig előz az ember, lássuk be, nincs sok értelme. Hamis illúzió, ha nem a megfelelő mezőnyben arat sikert az ember. Jó hír, hogy már középtávon is csak 400 méterrel hosszabb az úszás, bár azért a 90 kilométer bringa utáni félmaraton is tiszteletet parancsoló kihívás. A triatlonverseny, mint végeredmény, amúgy is inkább az addig kialakuló előnyök miatt vonz. Közismert a szlogen, nem is csépelem tovább. Pechemre ez is olyasmi, amiért elég keményen kell dolgozni.

Köszönet Nórinak a támogatásért és a segítségért, valamint a szervezőknek, amiért kérésemre elküldték a lemért eredményeimet.