Az eddigi It's my Trail terepfutó táborok Ausztriában, Schladmingban kerültek megrendezésre, idén ősszel először adott otthont a NedyBali által szervezett programnak a horvátországi Vinjerac. Végre nekem is megfelelő volt az időpont, és már azért is izgatottan vártam ezt a hosszú hétvégét, mert két év után először léptem át az országhatárt. Bár én az egyszerűség kedvéért csak edzőtábornak nevezem, Balázs fő célja ezzel a kezdeményezéssel, hogy a futók minél több élménnyel gazdagodjanak ez alatt a néhány sportos nap alatt. A helyszínválasztás sem véletlen, szerette volna megmutatni, hogy miért jár már szinte haza az Adria ezen szegletébe.

1. nap- Welcome to Vinjerac!

Elég hosszú autóút után érkeztünk meg az apró dalmáciai falucskába, Vinjeracba. Miután az első fővárosi csapat is megérkezett és elfoglaltuk a szállásunkat, rögtön futni indultunk, hogy felderítsük a környéket. Célunk a szomszédos településen élő szobrász alkotásainak felkeresése volt, aki munkájával folyamatosan gazdagítja a városka fölötti domb környékét. Épített kálváriát is, de mi az Utolsó Vacsorát ábrázoló szoborcsoportot és a Szent Sír nevű kompozíciót kerestük fel. A bemelegítő kör 11,7 kilométeres lett.

2. nap- Sea to Summit

Horvátországról általában a tengerparti kikapcsolódásra asszociál az ember, pedig az ország hegyvidékei kiváló lehetőséget nyújtanak a túrázásra, terepfutásra is. Vinjerac egy hosszú tengeröböl partján fekszik, a tenger túloldalán, a "szárazföldi" részen pedig a Velebitek vonulatai magasodnak. Mivel az időjárási előrejelzések kedvezőek voltak, ezért a hegység második legmagasabb csúcsa volt, a Sveto Brdo (1751 m) volt a cél, mégpedig tengerszintről indulva. Mindez jelentős szintemelkedést jelentett számunkra. A tempót a terep sziklás jellege is lassította, én legalábbis ezt a csupa sziklás vidéket nem sorolnám a futható kategóriába. Útközben találkoztunk egy kecskepásztorral, aki lelkesen mutatta a telefonján a helyi medvéről készített vadkamerás felvételt. Bár távolról a hegy egységes tömbnek tűnik, valójában legalább három nagyobb "részre" tagolódik. Az első nagyobb mászás egy fennsíkon ért véget, ahol szétszórva tehenek legeltek. Újabb nagyobb kaptató következő következett, ami után már mi is a felhőzónába értünk.

Egy takaros és jól felszerelt bivakháznál megejtett pihenő után jött a csúcstámadás. Ekkor már akkora volt a köd, hogy bár nem láttuk, csak éreztük, hogy ez a rész is igen meredek. Az erős szélben a csúcskeresztnél nem is sokat időztünk, gyors fotózkodás után elindultunk lefelé. Technikás, köves ereszkedés várt minket. Ahogy ereszkedtünk lefelé, a felhők játékának köszönhetően végre némi kilátás is a szemünk elé tárult a tenger irányába. A páratlan látvány után indultunk tovább a már megismert ösvényen. Lefelé sem haladtunk sokkal gyorsabban, mint felfelé, mivel oda kellett figyelni, hogy hogyan lépdelünk a köveken, amik előszeretettel forgatták meg az óvatlan lábfejeket. Rendesen belekezdtünk a táborba, a második napot 26 kilométerrel és 1700 méter szintemelkedéssel zártuk.

3. nap- Canyoning

Szombatra esős, szeles időt ígértek, ezért a hegyek szóba sem jöhettek, így a Krupa-kanyon felé vettük az irányt. Obrovac városában tettünk egy kisebb sétát, de már az alatt is jócskán kihűltünk az erős szélben. Balázs erre a napra is nagyobb kört tervezett, de hamar módosítanunk kellett, mikor a turistaúton átfolyó patak helyett egy erős sodrású folyóba botlottunk, amin nem kockáztattuk meg az átkelést. Végül mi sem úsztuk meg szárazon, de talán meglepő lehet, hogy a hideg vízbe lépés csak elsőre kellemetlen. Utána egészen hamar átmelegszik a cipőben a nedvesség, a felesleg pedig hamar kinyomódik a lépéseinkkel. A víz több helyen elnyelte az ösvényt, ezért egyensúlyoztunk sziklákon és persze átgázoltunk nagy pocsolyákon.

Végül mégis kénytelenek voltunk visszafordulni egy elöntött réten, belátva, hogy a tervezett kör ma nem fog megvalósulni. Némi improvizációval kimásztunk a völgyből, majd aszfalton futottunk vissza a Krupa kolostorhoz. A fő látványosságot viszont nem engedtük el, elautóztunk a Kudin hídhoz, ami szerencsére egy rövid sétával is elérhető. A több száz éves kőhíd- amit egy fiú épített, hogy átjusson a túlparton elő szerelméhez- 12 boltíve alatt halad át a víztömeg, majd egyből egy nagyobb vízesésben folytatódik a folyó. Ekkor már eléggé eleredt az eső, de a türelmem ekkora már elfogyott (az ok prózai: nem vittem a baseball sapkát, mondván úgyse fog sütni a nap, így semmit sem láttam a szemüvegemen), ezért miután körülnéztem, hamar visszaindultam az autókhoz. A srácok közben még bajba jutott evezősök hajóit is segítettek felvinni a hegyoldalon. A krupa-völgyi tocsogás 16,2 kilométer volt 400 méter szinttel, míg a Kudin hidat 3 kilométerből meg lehetett járni, bár 200 méternyi emelkedés jutott a visszaútra. Engem nagyon megfogott ez a környék, ezért jó lenne egyszer visszatérni ide. A Zrmanja Trailt pont itt rendezik...

4. nap- To the top!

Vasárnap már nyoma sem volt az előző napi rossz időnek, ezért a tábor elejéről lemaradt Geri unszolására a Velebitek legmagasabb csúcsára, a Vaganskira (1757 m, csak pár méter az előnye a Sveto Brdoval szemben) vezetett az utunk. Sajnos a csapat egy része a korai visszaindulás miatt már csak egy rövidebb vinjeraci kört tudott bevállalni. Ezúttal jóval magasabbról indultunk, egészen a tehenes fennsíkig felautóztunk. Sokkal tisztább volt az idő, így folyamatos volt a gyönyörű panoráma. Aranyszínű füves hegyoldalon haladtunk, majd törpefenyők vették át az uralmat. A terep is sokkal jobban futható volt és a szintemelkedés sem volt olyan vészes. A szárazföld irányába tekintve a vastag felhőtakaró alól előbukkanó hegycsúcsok szigetvilága vonzotta a tekintetet. A csúcson most is tejköd fogadott, ebből a szempontból nem volt most szerencsénk. Na, majd legközelebb! 23,5 kilométer, 1200 méter szinttel.

A négy nap alatt összeszedtem a gyönyörű tájakon 80 kilométert és még ennél is több élménnyel lettünk gazdagabbak. Sőt, két reggel még a tengeren is eveztem Balázs SUP-ján, szóval kihoztam a helyből a maximumot. Utószezon révén a falu egyetlen pizzériája zárva volt, de vendéglátónk nem hagyott minket cserben és két este is remek vacsorát rittyentett a fáradt táborozóknak. Nagyon jól sikerült esték voltak ezek. A táborról inkább nem is áradozok, csak berakom Balázs videóját, a lényeg benne van.