2021. 08. 01.

Ez a csodálatos kép várt egy átlagos nap a virtuális postafiókomban:

A feladó nem más volt, mint Csanya a terepfutás.hu versenyeinek főszervezője. Nem forszíroztam, hogy hol tévedhetett, hanem gyorsan megköszöntem a meghívást az Ensport Vértes Trailre. (Igazából már tavaly is adott volt a lehetőség, de akkor a vírushelyzet elsöpörte ezt a rendezvényt is.) Az előző napi sprinttávú triatlon miatt a középső, 20 kilométeres távot választottam ki.

Az unokatesómék által biztosított baracskai bázisról hamar felértem Mórra, annak ellenére, hogy a Velencei-tónál leszakadt az ég és csak lépésben lehetett haladni az esőben. A levegő kellemesen felfrissült, de a talaj teteje kissé csúszós lett, ami már NedyBali tapasztalata volt a kontrollfutása után.

Zoliékhoz csapódtam, megnéztük a hosszú távosok rajtját, aztán már csak fél óra maradt elkészülni a saját rajthoz. A negatív triatlonos futásélmény és a félsz az újbóli izomgörcstől még nagyon friss volt, de pont emiatt dolgozott bennem egy nagy adag elszántság- most már csak azért is futok majd egy jót.

A mezőny elejére álltam be a rajtnál és az indulás után a harmadik pozíciót vettem fel. Egy rövidebb aszfaltos szakaszon hagytuk el a várost, majd az erdőhöz érve megkezdtük az emelkedést. A pálya szintemelkedés szempontjából nem számít nehéznek (610 méter emelkedés jut a 20,5 kilométerre), két hosszabb emelkedő van a 20 kilométerben, a többi része haladós, kellemesen hullámzó. Egy hangulatos, keskeny mélyúton haladtunk, nekem kellemes tempót diktáltak az előttem haladók. Előztem egyet, kissé távolabbról követtem az elsőt, ahogy felértünk a tetőre.

Hamarosan megérkeztünk a csókakőre vezető kitérőhöz a Vár-völgyben. Ez egy technikásabb rész volt a szikláknak és a kidőlt fáknak köszönhetően. A térérzékelésem nehezítette az orrtapaszomon ugráló szemüvegem, megint nem sikerült a legjobban felragasztani. Közben beértük a hosszú távosokat, így folyamatos volt a kölcsönös biztatás a szemben érkezőkkel. A ponton csak a chip leolvasása után azonnal fordultam is vissza, az első srác jobbnak tűnt a lefelében, így reméltem, hogy egy erősebb felfelével tudok közelíteni. Emelkedőn nem okos dolog előzni, a távból is volt még bőven, de most nagyon menni akartam. Akkor értem utol, miután ismét felértünk az emelkedő tetejére, egy nagy pocsolya mellett elengedett és átvettem a vezetést. Már csak meg kellett tartani. Elszántan megfordítottam a fejemen a sapkát, ezt az első helyet most már nem engedem ki a kezem közül!

Nagyon kellemes volt a terep, engem kicsit még az otthoni pályákra is emlékeztetett, ajánlom a nagyerdei Oxigénfutók figyelmébe! Végül kapóra jött a szabadság alatti egy hét síkfutás. Volt egy újabb időmérő pont, ahol két gyerek kolompolt a futóknak. Ez alapján hallottam, hogy nincsenek olyan messze mögöttem, de egy derékszögű fordítónál hátranézve nem láttam senkit. Ez az én stratégiám, nem szabad látványosan a mögöttem haladókat figyelni. Megkerestem az órámon az útvonalat, kellemetlen lett volna pont most eltévedni, de a szalagozás ismét tökéletes volt.

Innentől már az motivált, hogy egy jó időeredménnyel érjek célba, ezért nem lazítottam a tempón. Leértem egy földútra, ahol szabályos kocsisor jött velem szemben, majd lendületes lejtők után értem a következő frissítőpontra, ami a rövid távosokéval közös volt. Az időmérő kérdezte, hogy a versenyen futok-e, mert az atlétám eltakarta a rajtszámomat, de mikor mondtam, hogy M távos vagyok, látszott rajtuk, hogy még nem számítottak rám. Ezúttal sem álltam meg, elégnek bizonyult a magammal vitt kélt gél és a nagyobb kulacs víz. Ezután volt egy kis emelkedés, ami már nem esett olyan jól, de felérve már csak vissza kellett ereszkedni Mórig a Meszes-völgyben.

A városban az aszfaltra érve pedig nagy elégtételként sikerült megfutni a 3:40-es tempót, amit előző nap nem tudtam. A végére azért a nap is odapirított, hogy az utolsó méterekben is legyen még kihívás. Zsanit értem utol, de hajrázni már nem tudtam, úgyhogy megpróbáltam elmutogatni, de ő is jó tempót ment, ezért az sem biztos, hogy felismert.

A célba 1:33:09-es idővel értem be, jól kifutva magam, úgyhogy a kötelező felszerelések bemutatását sem éreztem egyszerű feladatnak. Nagyon örülök, hogy egy terepfutás.hu versenyen is sikerült dobogóra kerülni! Jó napja volt a Mecsek Maraton Team-nek, Nelli és Andris is megnyerte a távját.

A szervezés a megszokott magas minőséget hozta. A gulyásleves finom volt, mint mindig, de őszintén szólva a zöldségtekercset most kicsit irigykedve néztem. A helyszín fenomenálisan jó volt, bár kicsit fura volt, hogy most viszonylag kevesen voltunk a hatalmas sportcsarnokban. Az idővel nagy szerencsénk volt, legalábbis hazafelé is elkapott egy nagy zápor, szóval isteni csoda volt, hogy nem áztunk el. Az elég könnyű terep miatt kiváló belépőverseny, csak ajánlani tudom a terepfutással most ismerkedő sporttársaknak!

Köszönöm szépen a meghívást Csanyának, nagyon jó volt ismét elmerülni a terepfutóversenyek hangulatában.