Hétmérföldes lépés

Hétmérföldes lépés


Mátrabérc Trail 2020

2020. október 19. - csuth.tamas

A Mátrabérc, a nagy múltú teljesítménytúrából kinőtt verseny az egyik legnagyobb hazai terepfutó kihívás, amit mindig fokozott figyelemmel követ a közösség is. Idén én is ott voltam azok között, akik arra vállalkoztak, hogy keletről nyugatra átszeljék a hegységet, 55 kilométer megtétele mellett…

Tovább

Rügyfakasztó Tavaszi Mátra Kupa (2018. 03. 31.)

A húsvéti hosszú hétvégén mindenképpen szerettem volna egy napot túrával tölteni, így miután pénteken egy defekttel sikeresen megnyitottam a bringás szezont, pont kapóra jött a Rügyfakasztó Tavaszi Mátra Kupa szombati programként. A kiírás szerint családi tojáskereső túra és tájékozódási túraverseny…

Tovább

Mátra Trail L, 2017. 10. 22.

A nevezés izgalmas volt, a szerver nem bírta a rohamot, de sikerült helyet biztosítanom magamnak. A Terepfutás.hu versenyeit mindig nagy érdeklődés övezi, most én is belekóstolhattam ebbe a közegbe. A hosszú, L táv mind hosszban, mind szintben nagyjából a Muzsla Traillel volt egyenértékű, az pedig…

Tovább

Patai Mátra, 2017. 07. 22.

Szépen lassan eljutok minden olyan teljesítménytúrára, amit egyszer kinéztem magamnak, pedig nem is volt olyan rövid az a lista. A múltkori Szalánc után az Alföld Turista Egyesület által szervezett Patai Mátrával is régóta szemeztem (pláne, hogy a Körös 50 szervezésük is nagyon bejött). Most olyan…

Tovább

Muzsla Trail- 2017. 05. 14.

Idén nem kímélte az időjárás a Muzsla Trailt. Először a hóhelyzet miatt kellett elhalasztani, aztán pedig Gyöngyöst tarolta le a jégeső. Eseménytelen utazással 9 körül érkeztem meg Szurdokpüspökibe, de valamiért nem álltam meg útközben reggelit venni, így egy kisboltba tértem be. Nem igazán volt bő…

Tovább

Téli Mátra XL- 2017. 01. 28.

10 óra poroszkálás a porhóban

A tavalyi Téli Mátra M távjának teljesítése után rögtön megfogalmazódott bennünk, hogy legközelebb a hosszútávon indulunk. Az ötletgazda személye feledésbe merült, így a megtorlás is elmaradt, pedig a nap folyamán felmerült, hogy igény lett volna rá. Gyorsan regisztráltam, amint megnyílt az online…

Tovább

Téli Mátra M- 2016. 01. 30.

A Téli Mátra az időjárási viszonyoknak és a Kékes megmászásának köszönhetően igazi kihívást jelent, amely egyre népszerűbb a túrázók körében. Az én fantáziámat is megmozgatta, mivel az ország legmagasabb pontján még csak egyszer jártam nagyon régen, akkor is autóval mentünk fel. Így mikor akadtak…

Tovább
süti beállítások módosítása