Jelentős elmaradásban vagyok, ezúttal egészen 2020 júniusáig kell visszatekintenem. A koronavírus miatti korlátozások véget értek, de a teljesen elmaradt tavaszi szezon után még egy jó darabig nem indultak el a versenyek. Bennem viszont dübörgött az energia és a tettvágy, így a kiszemeltem a Groove Trails Nyakas Körének hosszabb, 25 km-es távja lett. A közösségi médiában felkapott volt a téma, szinte mindenki posztolt ahogy a látványos sziklákon ugrál. Motiváló volt a szervezők kiírása is, amellyel a pályacsúcsokra ösztönözték az embereket. Hogy mennyire lett volna reális a rekorddöntés a részemről, azt fedje a feledés jótékony homálya, de kíváncsi voltam, hogy a fókusz nélkül végigfutott hónapok után milyen formában vagyok. Szóval mindenképpen egy jó tempójú teljesítésre készültem.

Instant túráról van szó, azaz a megadott útvonalon bármikor el lehet indulni, a sikeres teljesítéshez pedig a futó vagy túrázó szintidő alatt kell beérni. Az igazolás általában GPS alapon történik, jelen esetben az általam már korábbról ismert és használt GeoGo platformon keresztül.

Június 20-án vettem az irányt Biatorbágy felé. A kör a viaduktnál indul, majd rövid úton elhagyja a települést. A napot jellemző problémák viszonylag hamar előjöttek. Az első komolyabb kanyart sikerült eltévesztenem a sportpálya mögött. A pályával később sem sikerült összerázódnom, valahogy nem találtam meg az útvonal ritmusát. Sosem arra ment tovább a jelzés, amerre érzésre mentem volna. Rajta volt ugyan az útvonal az órámon, de jellemzően mindig későn néztem rá. Igaz, nem sok jelzést kell követni, de legalább azok elég követhetetlenek voltak. A szervező csapat azóta jelzésfestéssel próbált javítani a helyzeten, így ez már talán nem okoz problémát.

Az első ellenőrzőpontnál (Közép-hegyi fordító, konkrétan egy kanyar az erdőben) viszonylag hamar, 2 km után be kell jelentkezni. Elfutottam egy kis kápolna mellett, közben párszor a telefonomra pillantva láttam, hogy nem közeledek a ponthoz. Gondoltam, hogy talán nincs jel, így még egy dombtetőre még felküzdöttem magam. Ott jobban megnézve láttam, hogy már rég elhagytam a pontot, mintegy két kilométerrel. A saját helyzetem kevertem össze vele, azért nem közeledtem hozzá... Forogtam egy helyben, mint légy a lefolyóban, hogy merre induljak tovább. Végül úgy voltam vele, hogy ha már befizettem a nevezést, akkor rendesen teljesítem a kört, és a tempófutást hagyva a francba visszamentem a ponthoz.

A Nyakas-kő és én

Az első látványosságnál, a Madár-szirtnél már előkerült a telefon is, hogy készítsek pár képet. Az elszántságomat tükrözi, hogy nem vittem magammal a fényképezőgépemet sem. Nem tudom hogy, mert az ösvény nem ott vezet elvileg, de sikerült a névadó Nyakas-kő tetején kikötnöm. Már ezekért a látnivalókért is megérte ide eljönni, teljesen jogosan kapták fel ezeket a valóban fotogén helyeket.

A Benta-patak partján sikerült pár kilométert olyan tempóval futnom, ami nagy elégedettséggel töltött el. A Peca-tó után után aztán mély iszapos sár akasztotta meg a lendületet. Sóskúton felkapaszkodtam a Kálvária-hegyre, ami egy újabb pazar kilátás a körön. A falu túloldalán a fennsíkon ismét beugratott párszor a jelzéshiány a sűrű földúthálózaton.

Korábbi tapasztalataim is megerősítik, hogy nem feltétlenül kellenek nagy hegyek a meredek lejtőkhöz/emelkedőkhöz. A Kő-hegyhez közeledve egy kereszteződéshez értem. A szintben haladó ösvényt egy meredek másik keresztezte. Biztos nem lefelé kell menni, gondoltam. Pedig de, mondta az órám, így levetettem magam a meredélyen. A Kő-orr nem volt már olyan látványos, mint a korábbiak, és innen már csak be kell csorogni a célba egy kellemes lejtőn. 

A cél nem a viaduktnál van, hanem pár száz méterre egy cukrászdánál. Mondjuk átfutni a forgalmas körforgalmon és a főút mellett némi emelkedés mellett már nem nem hiányzott és inkább elvesz, mint hozzáad az élményhez. Saját defekt, hogy nem igazán szeretem az olyan fura helyzeteket, mint az érem kikérése a cukrászdából, de a fagyi legalább tényleg jól esett.

Összességében tetszett a Nyakas-kör, egy ilyen kvázi ismeretlen környék is sok látnivalóval rendelkezik. Azt hiszem, hogy talán pont ez az instant körök egyik fő erőssége. A szervezők egy általuk jól ismert területen fel tudják fűzni a legérdekesebb helyeket egy útvonalra. Én a teljesítménytúrákban is ezt az aspektust szerettem a legjobban, hiszen egy messziről érkezett ember honnan is tudná, merre érdemes elindulnia. Én levontam a fő tanulságot és meghagyom a teljesítménykényszert a versenyekre. Az ilyen instantok meg maradnak kellemes futókirándulások sok fotóval, ahogy általában szoktam. A Groove Trails csapatának is még négy másik túrája van, és nagyon tetszik az érmek dizájnja, úgyhogy lesz még dolgom velük.