Elég hamar eldöntöttem, hogy idén is indulok a Rotary félmaratonon, a jelentkezés már tavaly megtörtént, szombaton pedig átvettem a rajtszámot és a rajtcsomagot. Jó ötlet, hogy hamarabb át lehet venni és pont jól is jött ki, hogy dolgom volt az egyetemen, így az utazási kiállításra is be tudtam nézni és a csomagot is átvettem a versenyközpontban. Zsinórban a 3. versenyem, amin neonsárga pólót adtak, sebaj. A zöld tornazsákban volt még egy shaker (amire kép alapján azt hittem, hogy kulacs), egy Horalky, egy zabszelet, egy ice-tea, egy csomag kuki és néhány tájékoztató. Szóval elég jól ellátott pakk, csak azt sajnálom, hogy a zsákra idén nem került fel a rotary-s fogaskerék. A glikogénraktárakat pizzával töltöttem fel, amiből tesóméknak köszönhetően sikerült dupla adagot bevinnem és még reggelire is jutott.

A rajtcsomag

Másnap 9-re beszéltük meg Tündivel a találkozót és egyből regisztráltuk is magunkat a 2 km-es Jótékonysági futásra a Debreceni Hősök csapatába. Gyorsan telt az idő, a csoportkép után hamar elrajtolt a mezőny, ami ennyi ember esetén lassú hömpölygést jelentett. Tündi kocogott, én pedig sétáltam mellette az elején fel a stadionkörre, de a tömeg hamar felszakadozott és lehetett volna gyorsabban haladni. Végül sikerült teljesíteni a távot, meg is kaptuk az érmet.

Nem mondhatni, hogy nem volt érdeklődés a Jótékonysági futás iránt :)

De teljesen reménytelennek tűnt, hogy a kajaosztáshoz odaférjünk, így hazamentünk Tündihez, aki felöltözött, majd miután visszaértünk, immár sorbanállás nélkül kaptuk meg a kekszet, az almát és a kukit. Lassan közeledett a futás, egy kicsit kínlódtunk az öltözéssel és a helykereséssel. Én úgy emlékeztem, hogy a nézőknek be lehet majd ülni a stadionba, de nem lehetett, így végül a szökőkútnál ütöttünk tanyát. Aggodalmaskodtam egy sort, nem éreztem magam energiával telinek és szomjas is voltam. De már mindegy volt, bemelegítettem és hosszas tűnődés után levettem a hosszúujjúm és pólóban indultam el a startvonalhoz.

Jöjjön, aminek jönnie kell!

A teljes mezőny beállt, de előbb a negyedmaratonosok indultak, majd pedig mi. Kényelmes tempóval indultam el, amit tudtam is tartani, nem vitt el a hév. Tündi jó helyen volt, a pólómnak köszönhetően messziről kiszúrt és minden körben fényképezett. A kör felénél valaki megkocogtatta a vállam, de mikor hátranéztem, már láttam senkit. Józsi volt ilyen vicces kedvében, úgyhogy egy jó darabon együtt futottunk és beszélgettünk. Aztán egy másik ismerősével futott össze, én pedig továbbhaladtam. A vidámparki forduló túloldalán láttam meg Anicát és kiáltottam is neki, hogy várjon meg. Aztán befutottunk a stadionba, ami nagyon király volt. Majdnem teljesen körbefutottuk a pályát és a besütő napnak köszönhetően nagyon jó idő volt odabenn. Jó ötlet volt erre tervezni a pályát, jobban esett, mint egy stadionkörös emelkedő.

Még három kör!

A második körön a Klinikáknál értem utol Anicát, aki 10 km-t futott, ezért hamarabb indult nálunk. elég sokáig szóval tartottam szegényt, majd elbúcsúztam tőle. A frissítőpontnál vettem fel egy pohár vizet és egész jól ment a futás közbeni ivás is. Aztán elkezdtem számolgatni és rájöttem, hogy ideje gyorsítani, ha tényleg jobbat akarok futni a tavalyinál. A maradék idő ezzel telt, próbáltam koncentrálni, hogy jó legyen a futóstílusom, bár csak elképzeléseim vannak róla, hogy az milyen is. Tomival sem álltam le sokat beszélni, hanem futottam tovább. Két szem szőlőcukorral tankoltam fel magam, de ezt még nem sikerült futás közben kivenni a tálkából és bénáztam egy sort. Aztán csak egyre azon gondolkodtam, hogy mi lesz a vége. Furcsa volt zene nélkül futni, de őszintén szólva nem is hiányzott.

Bár már ritkult a tömeg, elég sok embert előztem meg és viszonylag frissnek éreztem magam, ami elég jó érzés volt. A végén pedig próbáltam mindent beleadva befutni a célba, ahol átadták a szuper érmet és Tündivel kiörömködtem magam. Nem készített ki annyira a menet, kellemes fáradtságot éreztem és örömöt, mert jól sikerült. A végén ismét járt keksz, alma, kuki és hotdogkupon, amit miután elfogyasztottunk Józsiékkal, el is indultam haza. 1:37:01 lett a vége, ami több mint 10 perccel jobb, mint a tavalyi versenyen elért és másféllel jobb, mint a legjobb félmaratonos időm. A helyszínen kirakott eredménylistán pedig meglepődve láttam, hogy 33. lettem férfi abszolútban, korosztályban pedig 8. Itthon láttam már, hogy 400-nál is több futó indult, úgyhogy szerintem ez nagyon jó eredmény és nagyon örülök neki. Bár a felkészülésem közel se volt intenzív, de a megemelt kilométerszám azért mégiscsak segített valamennyit. Továbbra is ilyen tudatosan szeretném folytatni a futást, mert abszolút megéri.

Részletes adatok a EvoChip-től

A versenyről még annyit, hogy szerintem a tavalyi helyszín, az Oláh Gábor utcai stadion valahogy tágasabbnak tűnt, mint itt a Vigadó téren. Másrészt a végén, ahogy kezdtek szállingózni az emberek, át kellett haladniuk a pályán, szegény maratonisták elől, akik addigra már egyedül futni, ezért nem olyan feltűnőek, mint egy csapat negyedmaratonos. De az pozitívum, hogy így több szurkoló volt az utak mentén, akik nagyon jók voltak, többször libabőröztem, nagyon fel tudja dobni a futók hangulatát. Az első kör még teljes szélességben ment az utakon, utána pedig a felén futottunk, a kordonokon túl pedig ment a forgalom. Ezen kicsit meglepődtem, bár mondjuk logikus, mert utána műár bőven elfértünk, ahogy elhúzódott a mezőny. A vonalvezetés jó volt, mint említettem a stadion nagyon feldobta, de az onnan kivezető út túl kacskaringós volt, így nem is nagyon lehetett gyorsan megfutni a célegyenest. egyébként jó volt a szervezés, minden olajozottan működik.

Végül egy gondolat. Bő egy éve kezdtem el versenyekre járni, de ennyi idő is rengeteg ismerőst szereztem. Még ha csak látásból ismerjük is egymást, egy verseny közbeni találkozás, egy köszönés vagy hajrá kiáltás nagyon fel tudja dobni az embert. Ez is hozzájárul a futóversenyek egyedülálló hangulatához. A futással ilyen szempontból kinyílt a világ előttem, szóval csak mindenkinek ajánlani tudom, hogy próbálja ki magát egy rövidebb távon, szerintem a többi úgyis magától megy majd tovább!