Az elején komolyan megfordult a fejemben az ötlet, hogy karanténnaplót fogok vezetni, de végül beláttam, hogy semmi említésre méltó nem fog velem történni, ha tényleg a négy fal között kell maradnom. Szerencsére erre nem került sor, de azért megpróbálom felidézni, hogyan telt az utóbbi idők legemlékezetesebb tavasza. A Covid-19 világjárvány egy igazán történelmi léptékű dolog lett, az én életemben talán az első, bár az ilyesmiből ennyi bőven elég is.

Év elején még gyanútlanul olvasgattuk a híreket az új koronavírus járványról Kínában. Amikor már Olaszországban járt a fertőzés, megkaptuk az utasítást a munkahelyen, hogy mindennap vigyük haza a laptopot, mert másnap már lehet nem kell bemennünk. Március elején találták meg itthon az első fertőzötteket és mindenki elkezdte figyelni a számokat. A március 15-ei hosszú hétvégére jöttek volna szüleim látogatóba, de végül mondtam nekik, hogy inkább ne induljanak el, biztos ami biztos. Hivatalos infók hiányában ismerősöm ismerősétől lehetett tudni, hogy már Pécsen is van koronavírusos. Az iskolák bezárása is ezen a hétvégén dőlt el, így kicsit talán könnyebb volt elfogadni az elmaradt találkozást. Azért kibírtam röhögés nélkül, mikor jött a hír, hogy otthon a szomszéd faluban is találtak fertőzöttet.

Az utolsó rendes munkanapunk március 16-án volt. Másnaptól kezdve két hét home office és két hét szabadság várt ránk. Ahogy fogalmaztak, ez volt a mi társadalmi felelősségvállalásunk a "maradj otthon" jegyében az elhíresült görbe kilaposításáért. Március 28-tól lépett életbe az országban a kijárási korlátozás és a híreket olvasva szinte láttam magam előtt, hogy jön a tényleges kijárási tilalom. A frász kerülgetett, mikor megírták, hogy este nagy bejelentés várható Facebook-on (Miért pont ott kellett?). Aztán ez az emlékezetes néma beszéd volt és a tényleges tilalmat később is megúsztuk.

Tavasz 1: repce

A magam módján én is felkészültem az otthonlétre, a jól sikerült bevásárlásnak köszönhetően két hétig tényleg nem kellett boltba mennem. A karanténkonyha nálam nem sok újdonságot hozott, addig is ugyanúgy rendszeresen főztem magamra. A legnagyobb kudarc a teljesen szétfőtt medvehagymás gnocchi volt, a legjobban pedig a kínai szezámmagos csirke és a brutálisan csokis babka sikerültek. Próbáltam nagyon odafigyelni arra, hogy miket eszek, és főleg, hogy mennyit, így sikerült elkerülni, hogy unalmamban egyek. Így az otthonról érkező sütis csomagok (szülinapra, húsvétra) annál nagyobbat robbantak. Még így is összejött az a bravúr, hogy 1-2 kilóval könnyebben ért véget számomra ez az időszak.

Mi, futók szerencsések voltunk. Az operatív törzs is mindig hangsúlyozta a testmozgás fontosságát, így nem kellett lemondanunk a sportról. Bár eltökélt voltam, hogy ha úgy alakul, akkor be fogom tartani a kijárási tilalmat, végül nem került sor rá, hogy próbára tegyem az akaraterőm. A korlátozások kezdetével mondtam le a hegyről és a társaságról és a közeli ipari parkba meg a Malomvölgybe jártam csak futni. Nem voltam a motivált a korán kelésre, így mindig a legnagyobb délutáni forgalomban köröztem. Ahogy nekem, úgy másoknak is megvolt az igénye, hogy a szabadban élvezze a tavaszt. Nem is nagyon bosszankodtam ezen, inkább felkeltem időben. Nagy felfedezés volt Postavölgy környéke, de mégis csak hiányoztak a hegyek, így szép lassan visszamerészkedtem a terepre. Kb. két hét telt így, amíg ismét a többiekkel futhattam. Nem zavar, ha egyedül kell futnom, de azért hiányzott már a társaság.

Hóesés március végén

A fényképezős, felfedezős futások időszaka volt ezt, mindenféle edzéskényszer nélkül, elmerülve a tavaszi természet csodáiban. Húsvét környékén kellett csak extra tervezéseket tenni, ekkor zárhattak le a polgármesterek helyeket az emberek elől. Pécsen nem csak az összes futókör, hanem a teljes parkerdő lezárásra került néhány hétvégére. Mivel szabálykövető vagyok, így maradtak a Pécsbánya környéki hegyek. Most sem látok semmi kockázatot abban, hogy kocsival elmegyek az erdő szélére, ahol futok egyet, majd hazavezetek. Bár tény, hogy mindig találkoztam emberekkel, még a kevésbé ismert ösvényeken. De ismét, mindenki ugyanolyan joggal járt ott, mint én, még akkor is, ha csak azért választotta az erdőt, mert máshová nem lehetett menni.

Az interneten közben sosem látott őrület ment. A hírek csak a koronavírusról szóltak, én valahol a koronavírusos mangónál engedtem el. Mentek a kommentháborúk, a kéktúrás csoportot konkrétan be is zárták az eldurvuló hangnem miatt (bár az alapból sem a legkedvesebb hely). A kedvencem a kicsit mindent összemosó érv volt, miszerint: "persze menjetek csak futni, aztán amiatt kell majd hónapokig otthon ülni, mert nem bírtatok otthon ülni." Egy kicsit mindenki megborult, és nagyon sokan kommentekben vezették le a felgyülemlett feszültséget. Az időből végül is kitelt.

Tavasz 2: medvehagyma

A rendezvények betiltása engem kevésbé érintett. Moziba, koncertre egyébként sem gyakran járok, csak egy színházjegyem volt, amit végül nem tudtam felhasználni. Az edzőtermek hiányát már jobban megéreztem, mivel a Doboz is elég hamar bezárt. Bár ők is raktak fel videókat és másoktól is találtam jókat, csak pár alkalommal szántam rá magam az otthoni edzésre. Pont azért járok a terembe, mert tudom, hogy itthon egymagam képtelen vagyok rendszeresen nekiállni.

Futóversenyek szempontjából is szerencsés voltam, nem terveztem túl sok mindent tavaszra, külföldben pedig egyáltalán nem gondolkoztam. Baján lett volna egy félmaratonom és az ikonikus Mátrabérc 55 kilométerének vágtam volna neki. Jelen állás szerint mindkét rendezvény ősszel lesz megtartva. A versenyzést könnyen elengedtem, az edzést sem erőltettem túlságosan. Áprilisban így is éreztem a fáradtságot magamon, valószínűleg sikerült egy kicsit mégis túltolnom a dolgokat. Azt nem tudom megmondani, hogy hogyan sikerültek volna, az egyetlen visszajelzés az állapotomról a Onedoor Trail Tubes 12 kilis távja volt, amit elég jól sikerült megfutnom, de sajnos nem a hivatalos útvonalon, így inkább töröltettem az akkor pályacsúcsot érő eredményt.

Nem is maga a versenyzés- bár azt is szeretem- hanem maga az utazás hiányzott. Április elején egy hétvégi "edzőtábort" álmodtam a Börzsönybe a Mátrabércre készülés jegyében. Persze ebből nem lett semmi. Rekord alacsonyak voltak az üzemanyagárak, erre nem lehetett semerre menni...

"Titkos" vízesés a Nyugat-Mecsekben

Az otthonlét egész jól eltelt, főleg mikor elengedhettem a nyomást, hogy valami értelmessel töltem a home office-t, egy erre eléggé alkalmatlan munkakörben. A szabi alatt aztán teljesen átadtam magam az olvasásnak, rejtvényfejtésnek és sorozatozásnak. Erre tökéletes alany volt a One Piece című anime, amit még az egyetem alatt hagytam abba, így több, mint 400 rész gyűlt fel, amire rávethettem magam. Tökéletes program otthonüléshez, pláne, hogy tényleg az egyetemi évek alatt volt legutóbb ennyi szabadidőm. És igen, nem tanultam nyelveket, nem kezdtem el festeni és egyáltalán semmi hasznosat nem csináltam.

Húsvét után tértünk vissza a munkahelyre, először váltott félnapos műszakokban. Május 8-án oldották fel a kijárási korlátozást, amit egy hosszúhetényi körrel ünnepeltem meg. Az a tudat töltött el örömmel,  beülhettem az autóba és szabadon elmehettem máshová  Pécs táblán túl. Azon a hétvégén pedig idén először hazamentem. Azóta egyre inkább visszaállnak a dolgok a régi kerékvágásba, mi is a régi rend szerint dolgozunk egy ideje. Ugyan a világjárvány még nem ért véget és mindenki a második hullámot emlegeti, de az eddigieket szerencsére egész jól megúsztuk. Az biztos, hogy az eddigiek alapján ezúttal legalább képesek leszünk kontextusba helyezni a jövőbeli eseményeket. Példa nélküli dolgok történtek, de remélhetőleg az átélt tapasztalatok segítenek majd, hogy bölcsebben, a helyén kezelve szemléljük a helyzetet.