Az idei tavaszom elég gyengére sikerült futás szempontjából. Feltételezhetően a márciusi 24 órás futás folyományaként áprilistól a bal térdemmel bajlódtam. Igazából nem fájt, viszont az ínszalagokban egy zavaró diszkomfort jelentkezett futás közben, tereptől, tempótól és cipőtől függetlenül. Elég tanácstalan voltam, futottam, bár jóval kevesebbet, hogy azért mégis kíméljem, bár hosszabb pihenők után is ugyanúgy előjött a probléma. Aztán a jó idő megérkeztével más, a lábakat jobban tehermentesítő mozgásformákat is elkezdtem űzni, de ez már egy másik poszt témája.
Szóval nem voltam éppen jó formában, de céges nevezési lehetőség adódott az év első versenyére, a Pécs-Orfű-Abaliget félmaratonra és az ilyesmit nem szabad elszalasztani. Két héttel a verseny előtt sikerült egy jó alapos tavaszi megfázást is összeszedni, ami megint okozott némi kényszerpihenőt. Szerencsére rajthoz már szinte teljesen tünetmentesen állhattam június 5-én.
Fotó: Tárnai Márta
A Borászati Kutatóintézet udvaráról indultunk, a szőlősorok közötti földúton átbukdácsolva a hátsó kapun át jutottunk ki a kis utcákra, majd hamarosan az Orfűre vezető bicikliúthoz értünk. Nem átlagos kerékpárútról van szó, elég jelentős szintemelkedéssel halad keresztül a Mecseken. A déli oldal kanyargós vonalvezetésű, távolabb az autóúttól, síkabb részekkel és egy nehéz S-kanyarral. Az északi oldal ezzel szemben végig lendületesen lejt, majdnem végig az út mellett vezet. Balázzsal van egy időnként megfutott szintes aszfaltos körünk, aminek része a bringaút felfelé tartó szakasza, így elég jól ismerem már és mondhatni egészen kedvelem is.
Próbáltam tartani a tempót a mezőny elejével, de hamar realizáltam, hogy ez nem az én napom lesz és ehhez most kevés vagyok. Amikor a Remete-rétről már lefelé futottam, éreztem, hogy nem vagyok túl gyors, nem igazán közeledtem az előttem futóhoz. A Mecsek háza előtt viszont ketten is megelőztek, bizonyítva, hogy helyes a benyomásom. Megettem egy zselét, legalább az energiahiányt elkerülendő. Az orfűi fél tókör sem volt most az igazi. A gáton is beelőztek hárman és minden harci vágy nélkül engedtem el őket. Visszanézve a tóra azonban megállapítottam, hogy ennél nem sok szebb hely van egy félmaratonra.
Hajam is milyen :D
A gát utáni dombos hullámzás csak bemelegítés az Abaliget előtti dombra. A napnak kitett emelkedőt már csak azért is megfutottam. Már éppen befordultam a faluba, amikor krákogást hallottam magam mögül. Kicsit félrehúzódtam, hogy menjen akkor, ha ennyire útban vagyok, de rájöttem, hogy csak zihál valaki mögöttem. Az elengedések napja volt ez, de megmakacsolva magam nem hagyhattam, hogy a cél előtt megelőzzenek és belehúztam. 01:35:58-es idővel értem célba, a 16. helyen, éppen felférve a korosztályos dobogóra. Egyébként elég kemény mezőny jött össze, érződött, hogy hosszú idő után az első versenyek egyike volt ez és nem csak a környékbeli futókat mozgatta meg a lehetőség. A tavalyi elég jó időm is éppen csak elég lett volna idén a top 5-höz.
Az időm amúgy egyáltalán nem tartom rossznak, de nagyon jó emlékeztető, hogy a befektetett munkát nem lehet kihagyni, még ha nem is végeztem célzott felkészülést. Időben csak 7 perccel maradtam el a tavalyi önmagamtól, de érzésre sokkal messze vagyok még. A jó hír, hogy térdem egyáltalán nem panaszkodott, így jó esély van rá, hogy ismét össze tudom szedni magam. Ősszel ugyanis tervben van egy Mátrabérc revans, persze ha a külső körülmények is kedvezően alakulnak.
SoftFlow csapat
Amikor kijött a lépés- 2020. augusztus 22.
A tavalyi évem fő célja volt a félmaratoni időmön javítani. Célversenyként a bajai félmaratont tűztem ki, amit a vírus miatt tettek át őszre. Az abaligeti futás nem volt tervben, de a hosszú hétvégére autó nélkül maradtam. Így ha már úgyis helyhez lettem kötve, jó alkalomnak bizonyult, hogy felmérjem milyen állapotban vagyok. A nyár nálam a túlélésről szól, nem szeretem annyira a meleget, specifikus gyorsító munkát nem végeztem, csak kitartóan gyűjtöttem a kilométereket. Teljesen komolyan gondoltam a választ a kérdésre, hogy milyen időt tervezek, hogy tolom neki, aztán majd lesz valahogy.
Lendületesen indultunk neki a távnak és a Teca Mamánál, a bicikliút meredek kezdőszakaszánál sem lassíthattunk egy lesben álló rezesbanda biztatásának köszönhetően. Pontosan nem tudtam, de jó pozícióban haladtam, egy srác futott előttem lefelé, majd nagy meglepetésemre megállt. Kérdeztem, hogy kér-e sótablettát, de azt mondta, hogy jól van és csak Orfűig jön. Együtt értünk le, ott még a frissítésben is segített. A Mecsek Háza utáni nagy rétnél lekanyarodva mertem csak hátranézni, sokkal jobb ha az ember ilyenkor inkább magával foglalkozik. Akkor bukkant elő az erdőből Hőnyi Zsolti, így tudtam, hogy muszáj tartanom a tempót, különben menthetetlenül meg leszek előzve. Sikerült is, abszolút másodikként értem célba 1:28:03-as idővel. (Ez még jobb eredmény, mint amire emlékeztem). Egy ilyen szintes pályán ez abszolút biztató jel volt a megcélzott gyors félmaratonhoz.
Magáról a versenyről pár gondolat még zárásként. Jól szervezett, családias esemény, ennek megfelelő, korrekt árazással és finom gulyáslevessel a célban. Elsősorban haladóbb futóknak ajánlom, főleg a szintemelkedés és a nyári meleg teszi nehézzé a félmaratoni távot. Kezdőbbeknek van 9 km-es táv, ebben csak egy kisebb hegyet kell leküzdeni. Ezen kívül váltóban is lehetőség van indulni. Van korosztályos eredményhirdetés, szóval nem érdemes azonnal hazaindulni Abaligetről. A cél a kemping területén van, így a kulturált zuhanyzási lehetőség is adott. A vonalas versenyek logisztikáját csomagszállítással és opcionális buszos transzferrel segítik a szervezők. A tavalyi denevéres érem az év egyik legaranyosabb díjazása volt, az utolsó érv volt a nevezés mellett számomra. Reméltem, hogy idén is egy hasonlóan jól sikerült dizájnnal lepnek meg, de maradt a tavalyi forma egy kis zöld színnel feldobva.
