A túra időpontja: 2019. május 19.
Bajáról indultam neki az Alföldi Kéktúra utolsó szakaszának, hogy ott folytassam az utat, ahol két héttel előtte befejeztem. Az 55-ös főút melletti kerékpárúton tekerve arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha több nagyobb város között lenne olyan kerékpáros összeköttetés, mint itt Szeged és Baja között. Csávolynál tértem le a főútról Jánoshalma irányába. Hosszúnak tűnt az út Kéleshalomig, és a viszonylag kései indulásnak is köszönhetően már bőven elmúlt 11 óra, mire odaértem.
Árvalányhajas homokbucka Kéleshalom határában
A kis faluban nem időztem sokat, vízvételezés és ebéd után elindultam a kék jelzéseket követve. A homokbuckás táj még itt is megmutatta magát, majd egy nagy csapat gyurgyalag lefényképezésével próbálkoztam. Császártöltés előtt nagyobb szőlősök közt haladtam el, majd nemsokára már a faluban tekertem. Itt több régi ház keltette fel a figyelmemet, a homlokzatukon nem csak az építés dátuma, hanem a tulajdonosok neve is díszeleg. A tájház mögötti dombon álló kis kilátóba is felkapaszkodtam, de messzire nem tudott elkalandozni a tekintetem.
Hajósig a Duna-völgyi főcsatorna mellett tekertem. A kéktúra nem vezet be a településre, és a pecsétért is kitérőt kell tenni a pincefaluba. Mondjuk a lösz domboldalon sorakozó présházak (csaknem 1200 darab) különleges látványáért egyébként is érdemes megállni. Itt is áll egy kilátócska, de innen sem látni túl messzire. A pecsét a Judit Panzió falán található. Éppen egy Nyitott Pincék elnevezésű rendezvény zajlott, így rengeteg ember volt a pincéknél. A nyugodt nézelődésről le is mondtam, inkább indultam tovább a főcsatorna partján.
Érsekhalmára kerékpárúton gurultam be, majd hamarosan a hajósi erdőkben tekertem. Az utak elég nedvesek voltak, hogy jól járhatók legyenek, majd a vadászház után egyre több pocsolyát kellett kerülgetnem. Elég sok teljes szélességében elfoglalta az utat, a végére már eléggé meg is untam a sok kerülgetést. Meglepetésként ért két kéktúrázó lánnyal való találkozás, akik velem szemben haladtak. Szóltak, hogy figyeljek, mert több vaddisznót és malacokat is láttak az Ólom-hegy közelében. Több se kellett, mikor nem sokkal utána megzörrent a bokor az út mellett, elkezdtem hangosan énekelgetni. Végül nem találkoztam vadakkal.
Rém legszélét érinti a kéktúra, gondolkoztam, hogy bemegyek a faluba vízért, de kockáztattam és inkább mentem tovább. A kék háromszög jelzésen kitértem az Ólom-hegyre, hogy felmásszak a geodézia torony tetejére. Nem mondom, hogy kezdek megbarátkozni a függőleges létrákkal, de kíváncsibb vagyok annál, mint hogy megfutamodjak a kihívás elől. A látványért maximálisan megéri felmenni. A zöld ezer árnyalatában burjánzó erdőségek mellett a Duna vékony csíkja is felvillan, mögötte a Szekszárdi-dombság széle jelzi az Alföldi Kéktúra végpontjának a viszonylagos közelségét. Egy távoli hegyben a Zengőre ismertem, sőt, még a Misinán álló TV tornyot is meg lehet pillantani. Ez légvonalban pontosan 69,4 kilométert jelent! Meguzsonnáztam, majd az eleredő eső ijesztett rám, de szerencsére nem kerekedett belőle nagyobb zuhé.
Sükösdön aztán feltöltöttem a vízkészleteim, majd ismét átkelve a Duna-völgyi főcsatornán a Duna felé vettem az irányt. Az aprócska Szent Anna kápolna érdekes megállóhely, tragikus történettel. A ma is látogatott búcsújáró hely egy vadászbalesetnek állít emléket, a kis Annát a saját apja lőtte vadászat közben a régi történetek szerint.
A széles földútról egy töltésre vezet a jelzés, ahol némileg megint nehezebbé válik a haladás. Ósükösdön a turistaház udvarán álló kis épület oszlopán van a pecsét. Bajáig már csak egy hosszabb aszfaltos gátszakasz maradt hátra, így az Alföldi Kék szinte összes jellemző terepét megidézte ez a zárótúra. A Duna partján is sétálgattak az emberek, még egy olyan helyen is volt egy horgász, ahol biztos voltam, hogy egyedül üldögélhetek a víznél. Ez most egy ilyen nap volt. Rácsodálkoztam a körülépített tölgyre, nem tudom, hogy jutott az eszébe valakinek, hogy beépítsen egy fát a házába.
Az utolsó pecsétet a Tanyacsárda előtti kerítésen elhelyezett pecséttel ütöttem be a füzetembe, ezzel hivatalosan is végigjártam az Alföldi Kéktúrát. A nagy alkalomból és a fárasztó nap megkoronázásaként természetesen bajai halászlevet rendeltem az étteremben. Bajától és a Dunától a Türr István hídon vettem búcsút. Majdnem napra pontosan 3 év alatt jártam végig az Alföldi Kéket. A füzetet elküldtem elbírálásra, kíváncsian várom a visszajelzést, hogy elfogadták a teljesítést. Egy összegző írással még jelentkezem majd.
