November 12.-én az Oxigén Kupa második fordulóján futottam, hogy versenyhelyzetben is kipróbáljam a pulzusmérőmet. Tavaly az 5 és 10 kilométeres távokat is lefutottam, most csak az utóbbira koncentráltam, így mire kiértem a versenyközponthoz, a rövidtávosok már hazafelé indultak. Legalább Józsiékkal is találkoztam, de nem sok idő volt beszélgetni. Az átöltözés és a mellkaspánt feltétele után szinte egyből indult is a verseny, amin a mezőny végéről indultam el. Elég szuttyos, esős, de legalább nem hideg idő volt, a sár is csak egy-két helyen volt csúszós. A bemelegítés hiánya miatt lassan indultam el, 160-as pulzust tartottam a 4 körös verseny első körén. Elég lassú tempónak tűnt, sőt az emelkedőkön még vissza is vettem. A második körön 165-ös pulzussal próbáltam futni. Egy-két embert sikerült is megelőzni, de még mindig nem volt verseny érzete a futásomnak. A harmadik körre 170-es pulzus mellett már jobban kellett szedni a levegőt, és egyre több embert sikerült megelőznöm. A lassú kezdés miatt azonban nem voltam elfáradva. Bár kissé demotiváló, mikor az első helyezett egy kört ver rá az emberre. Az utolsó körre 175-ös pulzussal futottam, illetve a végén már mindent bele alapon, így a cél előtti buckán értem a 189-es maximális pulzust. Az idő végül 46:37 lett (4:39 min/km), 171-es átlagpulzussal. A 122 indulóból az 52. lettem, erős középmezőny. A célban azonban teljesen jól éreztem magam, nem voltam elfáradva, tudtam volna még menni, szóval azért maradt bőven tartalékom. Legközelebb lehet emelni a sebességen. Az eredmény amúgy annyira nem marad el a korábbiaktól, bár azok előtt volt egy 5 km-es futás, így nem igazán lehet összehasonlítani őket. Bár az órán nem ad pulzusgörbét, amit lehetne elemezgetni, mindenesetre tapasztalatnak jó volt.