Az idei Mátrabércet hamar elengedtem. Nem voltam benne biztos, hogy lesz-e lehetőség a verseny megtartására -ebben végül szerencsére nem lett igazam-, ezért a felkészülésem is fókusz nélkül maradt. Márpedig felkészülten szeretnék visszatérni a Mátrába és egy jobbat futni, mint tavaly. Az ősz így nagy tervek nélkül köszöntött be, inkább a hosszabb hétvégi futókirándulásokat tettem az állóképesség fejlesztés céljából. Így jött a képbe a Pálos túra.

Mit érdemes tudni a Pálos 70-ről? Zarándoklat, kirándulás, teljesítménytúra- ezekkel a szavakkal definiálja a szervező pálos rend az eseményt, amiről már régen is csupa jót olvastam. Aztán ki-ki vérmérséklete szerint választhat, hogy hogyan áll neki a teljesítésnek. Vonzó volt a 70 kilométeres táv, ez már az a kategória, aminek magamtól nem vágok neki, segítség és motiváció hogy szervezett keretek között tehetem meg ezt az utat.

Szombat hajnali indulással valamivel 7 előtt értem a Gellért-hegyhez, a Sziklatemplomhoz. A szervezők kérése volt, hogy a futó teljesítők érkezzenek minél később az ellenőrzőpontok nyitása miatt. Előre regisztráltam, így szó szerint pár pillanat alatt megtörtént a nevezés. Leadtam a csomagom, hogy szállítsák a célba, ugyanis ez egy vonalas túra, ezúttal Márianosztrára kellett eljutnunk. Mondjuk közúton is 74 kilométer, szóval nem mondhatni, hogy rövidebb úton mentünk.

A fővárosi hidak a Gellérthegyről

A Filozófusok kertje

Hűvös volt a hajnal, ahogy a Gellért-hegy sétányán kaptattam felfelé, miközben a város a nyugodtan alvó arcát mutatta. A Tabánon át a budai vár mögött haladtunk, majd a városmajori templomot is érintettük. Viszonylag hosszú volt ez a városi szakasz, de parkról parkra haladtunk, a lehető legzöldebb útvonalon. Elkezdtem megelőzni túrázókat, amikor régi ismerősökbe botlottam. Antival és Szilárddal még Debrecenből túráztunk párszor együtt, így a következő pár kilométer kedélyes helyzetjelentéssel telt, így sem a hideg, sem az egyre dombosabb budai terep sem tűnt fel.

A városmajori templom

Az első ellenőrzőpont, a Kútvölgyi kápolna. A legenda szerint a útba esett gyereket magam Szűz Mária a palástjával tartotta a víz felszínén, amíg kimentették

Együtt érkeztünk az első ellenőrzőponthoz, a Kútvölgyi Mária-kápolnához. Itt egy közös fotó után búcsút vettem a többiektől és újra felvettem a futós tempót. Egyre emelkedett az út, a házak is egyre fényűzőbbek lettek. Majd ismét erdőben haladtam, majd ismerős környéken találtam magam, megérkeztem a Normafára. Itt egy apró kápolna mellett volt egy frissítőpont, a meleg tea és a pogácsa remek reggeli voltak. 

Klasszikus kilátás a Normafán

Szent Anna kápolna, Normafa. Az 1820-as években épült kápolnát 1992-ben állították helyre

A pálosok budaszentlőrinci kolostorát az 1300-as években kezdték építeni.

Az erdész macskája pecsétügyi minőségellenőrzés közben

Viszonylag közel volt a következő pont, a budaszentlőrinci kolostorrom. Innentől még egy darabig erdőben, a kisvasút pályája mellett haladtunk, majd ismét lakott területre érkeztünk. A máriaremetei bazilikánál pecsételőpont és zsíros kenyeres frissítőpont várt. A Paprikás-patak völgye ismét csendesebb, természetközeli szakasz volt, majd az újabb pecsét már a solymári Szarkavárnál került a füzetembe. 

Máriaremete az einsiedelni Mária-kép csodatevő másolatának köszönhetően vált zarándokhellyé. A bazilika elődje, egy kőkápolna 1828-ban épült

A Paprikás-patak völgye

A solymári Szarkavár

Irány a Pilis!

A települést elhagyva egy szántóföld mellett közeledtünk immár a Pilis vonulatai felé, de előtte még a forgalmas 10-es főutat kellett keresztezni. Az ezután következő szakasz lett a kedvencem: keskeny, hullámzó ösvény fenyők között. Csobánka fölé érkeztem, a következő ponthoz le kellett térni, szerencsére szóltak, mert lehet eltévesztettem volna. A Szentkút is egy nagyobb etetőpont volt, idézetet is lehetett húzni, ami nagyon betalált.

A szabadságra vagytok hívva, testvérek! (Gal 5, 13)

A kedvenc fenyves szakaszom

Kilátás a Hosszú-hegyről

Csobánka, Szentkút. Az egyik legenda szerint a forrás vize gyógyító hatású lett, miután Mária megjelent egy pásztor előtt

Vissza kellett baktatni a kitérő emelkedőjén, de legalább már majdnem féltávnál jártam. Itt a Hosszú-hegyen tárult elém a nap legjobb panorámája. A következő pont az erdő közepén volt (Magashegyi-nyereg), rengeteg emberrel, amiről kiderült, hogy sorban állnak, de kedvesen előre engedtek. A következő könnyű, nagy emelkedők nélküli szakasz jól futható volt, jól lehetett haladni. Klastrompusztán a következő ellenőrzőponton lelkesen integetett felém egy nő. A pecsételés után oda is jött hozzám, hogy ő ismer engem. Ennek nagyon megörültem, aztán jót nevettem, mikor mondta, hogy én vagyok a Török Andris. Váltottunk még pár szót, ő a rövidebb, most először futva indult a maratoni távon.

Ellenőrzőpont a Magashegyi-nyeregnél

Klastrompuszta, a helyszín, ahol Boldog Özséb, a pálos rend alapítója 1250 körül az első kolostort megépítette

A Pilis-nyereg felé

Hosszabb, de nem vészes emelkedő következett a Pilis-nyeregig, majd leértem Pilisszentlélekre. A faluban először ebédet kaptunk, jól esett a gulyásleves, bár tudtam hogy nem lesz vele egyszerű a futás. A falu fölötti kolostorromnál jött a desszert, az ellenőrzőponton finomabbnál-finomabb sütikből lehetett választani. A legkülönlegesebb a molnárkalács volt, ami egy édes, ropogós ostya feltekert formában.

Ebéd Pilisszentléleken

A szentléleki kolostort a pálosok a 13. században alapították egy IV. Bélától kapott területen

A következőkben hosszabb erdei szakasz jött. Nem volt különösebben nehéz, de a megtett kilométerek már éreztették a hatásukat. De menni kellett, mert el akartam érni a kompot, ami óránként indult és jó esély volt rá, hogy nem is kell majd sokat várnom majd. Egy meglepetés frissítőpont állta utamat, de megszaporázott léptekkel időben leértem Basaharcra az átkeléshez. 

Távoli kilátás a Dunára

Hangulatos volt a kompozás a Dunán, de annál keservesebb volt az elindulás a túlparton. Szobról már csak 8 kilométer volt a célig, de fejben ez akkor még nagyon soknak tűnt. Unalmas, szántók melletti poros földúton haladtunk két másik futóval. Az utolsó ponton, a Sukola-keresztnél már nem is volt mi marasztaljon, már csak a befutó volt hátra a Márianosztrai kegytemplomnál. A díjazás átvétele után átsétáltam az iskolába az előreküldött cuccomért. A vacsorához túl korán értem be, így a hamarosan induló buszra szállva elindultam vissza Budapestre. 

Az utolsó kilométerek hangulata

Az már Márianosztra. Az itteni kolostort Nagy Lajos alapította

A túráról nem véletlenül olvastam jókat, nagyon magas színvonalú a szervezés. Az útvonal végig ki van jelölve, papírcsíkok mutatták az utat, így a tájékozódással nem is kellett foglalkoznom. Az itiner egy részletes vezetőfüzet, nemcsak a pontok kultúrtörténetéről ír, hanem a zarándoklat alatti elmélyülést is segíti a témáival, kérdésfeltevéseivel. A pontőrök is nagyon lelkesek, látszik, hogy valóban szívügyük a rendezvény. De mégsem erőltetik senkire, szóval ha valakit nem érdekel ez az oldal, az sem fogja rosszul érezni magát. Az útvonal a egyházi szempontból fontosabb helyeket, templomokat összekötő Mária út jelzéseken vezet, nem a természeti a látnivalók adják a gerincét, ezért talán kevésbé látványos. Viszont a 74 kilométer ellenére sem mondanám nehéznek a túrát. Nekem kicsit sok volt a városi rész, de ez egy Budapest méretű város központjából induló túránál ez elkerülhetetlen.