A SporTolna Triatlon Fesztivál idén 37. alkalommal került megrendezésre június 31-én a Tolna megyei üdülőfaluban, Fadd-Domboriban. Az eredeti tervek ez lett volna az első sprint távú triatlon versenyem idén, de ugye jött a hirtelen felindulásból teljesített Keszthely. A felkészülés során a székhelyemet áttettem Orfűről a Pollack Strand úszómedencéjébe, ami már csak az elérhetősége miatt is kedvezőbb, arról nem is beszélve, hogy a hideg vize is frissítőbb hatású a tomboló kánikulai napokban. Extrán motivált nem voltam, de úgy voltam vele, hogy amikor már a szobában ülve is izzadok, akkor ugyan mindegy, ha délután még kimegyek tekerni és legalább még valami haszna is lesz.

Az úszás célja. A pálya már ránézésre is szörnyen hosszú, lehet keresni a sárga bójákat. A jobb oldali kettő volt a rajt

Ezúttal is délután volt a rajt, a különféle gyerekfutamok után. Nekem bejön, hogy nem csak a reggeli, de még az ebéd is kényelmesen belefér a verseny előtt. A depóban szuper helyet kaptam az első sor legszélén, az úszás után szinte közvetlenül a bicikli mellett értem partot. Az úszás a strandról indult, ahol egy nagyobb csoportosulásra figyeltem fel. A rajtszámokat olvasták fel és jelezni kellett, hogy ott vagyunk-e. Az enyémen már rég túl voltak és vészesen közeledett a rajt, de szerencsére végül sikerült a becsekkolás. Sok idő nem maradt, szerencsére a 28 fokos vízhőfok már nem olyan, hogy szokni kelljen.

A depó a bringa, mellette bekészítve a szükséges motyók

Nagyon sokan voltunk a vízben, nem tudtam eldönteni, hogy hol lesz nekem a legjobb. A rövid átmozgatás során sajnos rájöttem, hogy gyorsan mélyül a Duna holtág, úgyhogy most sem lesz sétálgatás, egyből úszni kell. Az elejét elég jól elkaptam a rajtnak és sikerült jól is helyezkednem a mezőnyben, így egy nyaklevesen kívül, ami kicsit félretolta a fejemen az úszósapkát, nem volt nagyobb probléma. Azért elég brutális, amikor ennyi ember egyszerre elindul a vízben, pokolian pezseg minden az ember körül, mindenhol csapdosó végtagok veszik körül az embert. Az első bójáig nem is tettem a vízbe a fejem, inkább a környezetre figyeltem. A kanyart jól sikerült bevennem, de nemsokára jött a java. A szemüvegem teljesen bepárásodott, semmit sem láttam, amitől teljesen elvesztettem a fókuszt. Túl sokat foglalkoztam azzal, hogy látom-e a következő bóját, pedig az még nagyon messze volt. Túl sokat néztem előre, szétesett a mozgásom, többször mell kartempóra váltottam, pedig jobban jártam volna, ha inkább rendesen úszok tovább. A második bóját is jól kerültem, már a part közeledett, majd azzal párhuzamosan kellett még visszafelé úszni a célig. Nem csak érzésre volt nagyon hosszú az úszás, majdnem 22 percet pancsikoltam. Visszanézve megnyugtatott, hogy egész sokan voltak még a vízben, de utólag visszagondolva az csak a 15 perccel később induló női mezőny eleje volt.

Nem volt gyors a váltás a bringára, a rajtszámmal is ügyetlenkedtem még egy kicsit, miután már majdnem elindultam. Domboriból egy rövid faddi kitérő után Tolnáig tekertünk a 20 kilométeres pályán, teljesen lezárt úton és nagy részben zsír új aszfalton. Jó pálya volt, lehetett rajta hajtani. Próbáltam is zárkózni, de csak néhány kisebb bolyt, pár embert előztem meg. Szemből láttam a nagy csapatokat, illetve Fadd előtt előzött meg a lányok első sora is. Fújt a szél, ami nem barát, mert mindig rossz irányból jön, pár csepp eső is leesett, de végül nagyobb eső nem kerekedett belőle szerencsére. A hivatalos eredményben nincs külön depóidő feltüntetve, az órám szerint 33:07 lett a bringás időm, az 33,6 km/óra. Minimálisan jobb csak a keszthelyinél. 

A depóban gyors cipőcsere, majd indulás a futókörre, amiből kettőt kellett megtenni. A strandon keresztül futottunk fel a töltésre, ahol egy rövid szakasz után már fordultunk is vissza a cél felé. A kör végén egy gumiszalagot kaptunk, ami bizonyította a megtételét. A strandon egyik irányban göröngyös füvön futottunk, illetve a töltésre vezető emelkedő sem esett már jól. Rengeteg ember volt a pályán, azt gondoltam, hogy ismét eljött az én időm és jöhetek fel. Elég erős tempóval indultam el, de sajnos hamar lassítanom kellett. Erősen beszúrt a hasizmom, amitől nem tudtam tartani a tempót. Már a biciklin sem volt az igazi, szerintem az úszás alatt történhetett vele valami a rossz levegővételek miatt. Mindenesetre így még nem jártam és nagyon bosszantott. Végül 4:20-as tempóba álltam be, ami egy ilyen rövid versenyen elég kevés, és bár összességében 4:02-ös tempóval, 20:34 alatt teljesítettem a futást, mégis mérhetetlenül csalódottan futottam be a célba. Az összidőm 1:19:21 lett, helyezésileg 138/208. Sok jót nem tudok mondani a versenyemről, valahogy szinkronba kellene hozni az elvárásaimat a realitással. Nagy eredményt nyilván nem várok magamtól, de most valahol a sport örömét is elvesztettem útközben. De az is lehet, hogy a boldog és elégedett célba éréshez többet kell edzeni.

A fesztiválhangulat egyébként tényleg megvolt, a versenyközpontban felállított csapatsátrak tucatjainak köszönhetően. Ők valószínűleg az egész napot ott töltötték, én a kidepózás után azonban nem sokat időztem (jó döntés volt, az eredményhirdetés állítólag órákat csúszott), hanem indultam tovább, hiszen másnap még egy terepfutóverseny várt rám. A lábaim nem fájtak, most az egóm szenvedett nagyobb csapást.