Ha március 15., akkor Népek Tavasza, ugyanis idén 20. alkalommal rendezte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség ezt a teljesítménytúrát. Idén végre sikerült eljutnom ide, ráadásul népes csapat gyűlt össze, Évi, Timi és Öcsi voltak az útitársaim. Négy változatos vonalvezetésű táv közül lehetett választani, csak annyi kikötésünk volt, hogy az Örvény-követ semmiképp se hagyjuk ki. Így a 30-as és 15-ös táv maradt, a lányok a hosszúra szavaztak, mi a rövidebbre, főleg, hogy Öcsi még egy éjszakai műszak előtt állt. Így végül a 15-ös táv rubrikáját ikszeltük be az előre kitölthető jelentkezési lapokon. A miskolci Királyasztalt viszonylag könnyen megtaláltuk és a sok autóból biztosak lehetettünk benne, hogy jó helyen járunk. Az egyes távokra külön sátraknál lehetett nevezni, hamar sorra kerültünk és gyorsan kézhez is kaptuk az itinert és egy tollat. Így azután neki is vágtunk a Bükknek.

A nevezés pillanatai

 Elég sok ember indult útnak, nagyobb csoportokat előztünk meg. A zöld sávot és az embereket követve a Chinoinnál rátértünk a piros keresztre, majd gyanús lett, hogy rossz lesz az irány. A Forrás-völgy felé indultunk, amerre a Mikulás túra is vezetett, de ezúttal nem ez volt a helyes irány. Elméletileg így is el lehetett volna jutni az első ellenőrzőpontra, egy kisebb csoport nem is fordult vissza. Szerencsére két túrázót azért sikerült meggyőznünk és együtt mentünk a piros kereszt másik irányába. Négy túravezető is simán el tud tévedni. A piros sávon kezdtük meg az emelkedést és hamar szép kilátást nyújtó sziklákhoz érkeztünk. A kövesútról is látható kereszthez a Molnár-sziklán le is ereszkedtünk Évivel. A kövek közt leánykökörcsinek virítottak és a virágait nyitó keltikék, csillagvirágok és somok jelezték a tavasz közeledtét. Ha sütött a nap, valóban kellemes volt az idő, de elbírtam a kabátot egész nap. A sziklákról jó rálátás nyílt Alsóhámorra és Miskolc magasabban fekvő házaira.

Az első szép kilátás

Leánykökörcsinek

Molnár-szikla

Szintben haladtunk tovább, majd sikerült meggyőznöm a többieket, hogy nézzük meg a közeli Szeleta-barlangot. Innen már a Palotaszállóra és a vízesésre is ráláttunk, sajnos nem volt teljesen tiszta idő. Maga a barlang elég nagy méretekkel bír, Évivel körbe is jártuk a belső teret, a gyenge fényű lámpával botladozva a sötétben. Timi pedig a világos részen is el tudott esni, de szerencsére a fényképezőjével megelőzte a komolyabb sérüléseket. A barlanghoz kötődik a hazai ősemberkutatás kezdete, a barlang falán emléktábla őrzi a feltárásokat végző Herman Ottó, Kadic Ottokár és Hillebrand Jenő nevét. A barlang falán hosszanti irányban egy nagy fekete "repedés" húzódik, ez a vonal jelzi az üledék eredeti szintjét, amit az ásatások során távolítottak el. Állatmaradványok mellet pattintott kőeszközök is előkerültek a barlangból. Szerintem bőven megérte ez az összesen 1 km-es "nagypistázás", főleg, hogy az idővel is jól álltunk.

A palotaszálló látványa a Szeleta-tetőről

A Szeleta-barlang

Hosszú menet következett a Dolka-gerincen, lassan beértünk a bükkfák közé. Futók és még hegyi bringások is előztek minket, majd a hosszabb távosok is becsatlakoztak. A Csókás előtt végre megjelentek a hóvirágok is. Megkaptuk az első pecsétet is az úttörőtábornál, majd amíg a többiek kajáltak, megkerestem a Csókási-barlangot. Egyszerű kis nyílás egy mélyedés alján, de van kódja a Bükki barlangok mozgalomhoz.

Kilátás a gerincről

Csókási hóvirág

Csókás, az első ellenőrzőpont

A Csókás-barlang(ocska)

Az energiapótlás után hosszabb aszfaltos szakasz következett. Itt már szemből is jöttek a hosszútávosok, akik már a cél felé tartottak. A Válint kereszt környékén tértünk vissza az erdőbe, hogy folyamatosan emelkedve megérkezzünk a piros háromszög jelzéshez, ami az Örvény-kőre visz fel. A pontőrök hősiesen pecsételtek a csúcskőnél, bár igaz, hogy tavaly még havazott is rájuk. A megkoszorúzott Jókai emlékműnél készült csoportkép, ugyanis a kilátás nem volt a legjobb. Azért a Lázbérci-tározót Dédestapolcsánnyal még ki lehetett venni. A kőre könnyű ösvény vezet fel, de oldalról jól meg lehet figyelni a szikla tekintélyes méreteit. Már fentről észrevettem, hogy éppen sziklamászók gyakorolnak rajta.

Tavaszi csillagvirág

Örvény-kő, pecsétpont

Jókai Mór a szabadságharc leverése után a hegy lábánál fekvő Tardonán bujdosott. Az Örvény-kőről több írásában is említést tett.

A szikla valódi méreteit csak az oldalából lehet érzékelni

A piros sávon haladtunk tovább, immár lejtmenetben Szentlélek felé. A Turistaház előtt szép emlékek elevenedtek meg, majd a Nyírjesnél kihelyezett kódot írtuk fel az itinerbe. Ezután már csak a sárga négyzetet követtük a Szentléleki- a Heteméri, majd a Három-kúti-völgyön keresztül. Félúton megjelent mellettünk a patak, majd egy fagyott hómaradvány a télről, amin Évi szemléltette, hogy még mindig csúszik. Egy patakátkelés színesítette még a mentet, ami nekünk egyszerűbb volt, mint a szemből érkező biciklisnek.

Az utolsó ellenőrzőpont

Valahol a Heteméri-völgyben

Erdei galambvirág

A tél utolsó nyomai

A cél a garadnai Turista Pihenőben volt, ahol a kitűző mellé rögtön hoztak is zsíros kenyeret hagymával és teát. Nagyon kedves volt a fogadtatás, folyamatosan nézték, hogy mi fogyott el. Amikor pedig sót is kaptunk, teljes lett az örömünk. Busszal terveztük a visszajutást Miskolcra, amikor megláttuk, hogy befutott a kisvasút. Hamar eldöntöttük, hogy vállaljuk a megfagyás kockázatát, majd az utolsó falatok után fel is szálltunk. A pisztrángos után váratlanul megállt a vonat, és láttuk, hogy a kalauzok egy sínre borult fát próbálnak eltávolítani. Leszálltunk mi is, és együttes erővel sikerült kettétörni a fát, majd az alámosott gyökerével áthúzni a megmaradt törzset a patakon. Ezután már döccenőmentesen utaztunk tovább, a Hámori-tó partján alagutakon át Lillafüredig. Felsőhámor és Alsóhámor fölött néztem a sziklákat, ahol délelőtt még mi is túráztunk. A Herman Ottó Emlékparknál a többiek beültek frissíteni én meg előkerítettem az autót, majd a Csülök Csárdában egy remek ebéddel zártuk a napot.

Kacsalábon forgó kastély Garadnán

Cél a Turista Pihenőben

Kisvasút

Az alagútban kötelező a sikítás!

Végül szerintem jól döntöttünk a rövidtávval, még ha így ki is maradt a Fehér-kő. a jó idő nagyon sok ember kicsábított a szabadba, sokan választották ezt a túrát. Az itiner és maga a túra is egyszerű, de szép helyeken halad. A szervező nyugdíjasok munkája és lelkesedése pedig szívmelengető, még sok sikeres túrát kívánok nekik!