Legfaszább gyerekek szívatása- azaz a LeFaGySz teljesítménytúra. Évente más tájegységben kerül megrendezésre, nekem ez már a negyedik teljesítésem volt (Pilis, Börzsöny, Mátra, jellemző, hogy beszámolót egyikről sem írtam...). Az útvonal mindig az adott hegység legszebb, de kihívásokat is bőven tartogató ösvényein vezet, ráadásul itt a rövid táv is 50 kilométer, és az ellátmányáról is az indulónak kell gondoskodni. Mindez tél végén, ami manapság már sajnos nem feltétlenül jelent automatikusan nehezítő tényezőt.
Idén a Zemplén volt soron, aminél Pécsről messzebb már nem is tudnánk menni az ország határain belül, de Cilivel nem rettenünk meg holmi öt órás autóúttól. Rövid hangulatvideó után folytatom a beszámolót.
Pusztafaluból, az Öreg Bence Turistaházból indult a túra, az időben érkezők egyszerre indultak neki a "bemelegítő" kis körnek, de csapatunknak kellett még egy kis idő, míg csatarendbe álltunk. Rögtön a Bába-hegyre kapaszkodtunk fel, majd szalagozáson értünk a Hárs-hegyre (Lipovec) és az északi zöld jelzésre, ami az országhatárt követő turistajelzés. Egyik lábbal Magyarországon, a másikkal Szlovákiában, én nagyon jó dolognak tartom ezt a "határtalanságot". Egy őrült hosszú lejtő után jött a nevezetes Hét-árok, bár változó, ki mennyit számol össze. Most sem volt olyan egyszerű átkelni ezeken az akadályokon, a Szalánc 50 túráról már ismerős volt ez a szakasz. A Tolvaj-hegyen viszont elsőbálozó voltam és a meredeksége őszintén meglepett. Nem győztem sóhajtozni, Cili mondta is, hogy ne essek túlzásba, pedig tényleg segít ilyenkor az önsajnálat. A hegytetőn végre utolértük Csabit, amiről kis híján már le is mondtam, így Petivel hármasban folytattuk tovább a futást.
Pusztafaluban csak egy lyukasztásra álltunk meg, majd Füzér felé vettük az irányt a kertek alatt. Átosontunk a vár alatt a faluban, majd a rettentően saras piros sáv jelzésen haladtunk tovább Hollóháza felé. Ez a bicikliút a Panoráma Trailről volt ismerős, csak most felfelé haladtunk rajta. Hollóháza után a Szurok-hegynél csatlakoztunk be ismét az északi zöld hangulatos hullámvasútjába. Közben hallgattuk Peti idegenvezetését, sokszoros Kazinczy 200 teljesítőként szerintem már csukott szemmel is végig tudna menni a pályán, úgyhogy tényleg minden kanyarról volt egy érdekes sztorija. Nagy esemény és meglepetés volt az országhatárnál kitelepült frissítőpont, isteni házi süteményektől roskadozó asztallal. Gyarló ember vagyok, a finomságok láttán azonnal kibújtam a túra bevezetőben említett elveiből és végigkóstoltam a finomságokat. Köszönjük!
Az ország legészakibb pontját is érintve előbb egy pompás kilátópontot érintettünk (még Kassát is látni lehetett, no meg a korábban megtett utunkat egészen a Szurok-hegytől), majd a Nagy-Milicet. A csúcs főleg az obeliszken található címer színeiről nevezetes, most éppen magyar trikolór volt felfestve, de van, hogy a szlovák zászló színeivel találkozik az éppen arra járó. A pontőrök is éppen ekkor értek fel, ezért duplán kellemetlen volt, mikor 10 perc után ismét megjelentünk, mert rossz úton indultunk tovább (szerencsére minimális plusz métereket tettünk bele). Sűrű bükkösben kanyargó úton ereszkedtünk lefelé, majd ismét aszfaltos szakasz jött. Füzéren a kék kútnál feltöltekeztünk, majd a várkapunál lyukasztottunk is az itinerbe. Ha arra jártok, ne felejtsetek el a Vár-kút mindhárom kifolyójából inni a jó szerencséért! Az Őr-hegyre végül nem kapaszkodtunk fel Peti várkódjáért, pedig én mondtam, hogy felőlem belefér a napba.
Az utolsó emelkedő volt már csak előttünk, a Nagy-Milic másodszori meghódítása, ez volt egyébként a hosszútávosok betétköre. Kellemesen emelkedő szintúton haladtunk sokáig, majd az északi zöld ismét odavágott. Csabi gyorsítót vett be, azt hittem, megint el fogjuk veszíteni, de végül a Milicről is közösen ereszkedtünk le. Mi tagadás, már lelkesen számoltuk a fennmaradó kilométereket, szerencsére Pusztafaluba beérve egyből a célban találtuk magunkat. 56,4 km, 2790 m szint, 7:49:38 idővel. Jólesett a célban a gulyás!
Azt kell mondjam, hogy maximálisan megérte a hosszú utazás. Már a péntek esti közösségi élmény is nagyon jó volt, a Zemplén pedig mindig csodálatos, az egyik legszebb vidéke az országnak. Jó volt megtapasztalni ezeket az emelkedőket, itthon nem sok hasonlót lehet találni (talán még a Börzsönyben vannak ilyen combos emelkedők), amik itt az északi zöldön követik egymást. Az időjárás közel tökéletes volt, a délelőtt pár szem eső után még a nap is kisütött. Szóval a fagyástól messze voltunk, de talán jövőre január végén téliesebb lesz az idő. A Bükkben találkozunk!
