A Rákóczi túráról szóló bejegyzésem első részében a füzéri vár kapujától Hollóházán és Telkibányán át a regéci várig jutottunk el. Ez a második túranapunk volt, a Telkibánya melletti Potácsháztól indultunk és esti táborhelynek a Király-kút melletti pihenőhely ideálisnak tűnt. Eddigi teljesítményünkért megjutalmaztuk magunkat egy dupla csokis jégkrémmel a várbüfében, majd ismét felvéve nehéz táskáinkat újból útnak indultunk.

A regéci vár újjáépített körbástyája és öregtornya

3. szakasz- Regéc- Komlóska (15,1 km)

A vártól a rom jelzés meredek, de legalább rövid ösvényén óvatosan leereszkedve jutottunk ismét a piros sávhoz. Egy esőbeállóig a kéktúra útvonalával együtt halad, majd hamarosan balra betér az erdőbe. Itt ágazik ki a piros négyzet, amelyen Háromhutára lehet eljutni. Többnyire ereszkedő utakon haladtunk Erdőhorváti felé. A Király-kúthoz érve csalódottan állapítottuk meg, hogy a víz egy zavaros kis medencében gyűlt össze, így nem kockáztattuk meg, hogy igyunk belőle. Pedig egész jó táborhely lett volna, egy régi asztal és két pad is van itt. Több réten is áthaladtunk, nekem ezek is szimpatikus sátorozóhelyek lettek volna, de a vízkérdés sarkalatos pont volt. Nekem még sok vizem maradt, így adtam belőle Isinek és kénytelenek voltunk elindulni Erdőhorvátiba. Ahogy baktattunk a déli fekvésű domboldalon, különleges hangokra lettünk figyelmesek. Kabócák adtak mediterrán hangulatot a késő délutánnak.

Úton Erdőhorváti felé

Ez maga a Király-kút

Hegyek a völgy túloldalán

A kabócák kedvelik a laza szerkezetű tölgyeseket

Hamarosan megérkeztünk Erdőhorváti legszélére, majd a központban, a Tolcsva patak partján található kocsmában pihentünk meg. A sportpálya és az ott található kutak iránt érdeklődtünk. Ha már ott voltunk, kértem pecsétet is, hogy reggel már ne kelljen vele foglalkozni. A pincesor a görög katolikus templom mellett haladva hagytuk el a falut. Szerencsére a sportpálya pont a Komlóskára vezető műút mellett fekszik a piros sáv mentén. Útközben figyeltük a kutakat, hogy meddig kell visszamennünk vízért, de a pálya melletti is pont működött. Kiérve a sporttelepre elkezdett esni az eső, egy akkora zuhét kaptunk, hogy teljesen eláztunk, mire felmértük a terepet. A pálya túlsó oldalát szemeltük ki sátorhelynek. Behúzódtunk a fedett lelátó védelmébe és vártuk, hogy csendüljön az eső. Közben készülődtünk a vacsorához, mikor odajött hozzánk a sportpálya gondnoka, akit szintén fedél alá zavart az eső (már akkor ott voltak, mikor megérkeztünk, és kiáltottak is, hogy menjünk oda). Megkérdezte, mi járatban vagyunk, majd egy különleges alvóhelyet kínált fel, mi pedig örömmel elfogadtuk a lehetőséget. Így nem kellett felvernünk a sátrunk a vizes földön, ezúton is köszönjük a segítséget! Sajnos a halózsákom kissé elázott (az esőn kívül még egy kialakuló tócsába is belelógott), így kevésbé aludtam jól, mint az előző este. A levegő is lehűlt és a feltámadt széllel is meg kellett küzdenem az éjszaka közepén.

Erdőhorváti központja borospincékkel

Istenszülő Öltönyének Elhelyezése görögkatolikus templom

Reggel igen korán kellett kelnünk, majd visszaköltöztünk a lelátó alá. Megreggeliztünk, én pedig epekedve vártam, hogy a napsugarak átbukjanak a hegyeken és megvilágítsák a sportpályát, hogy végre átmelegedhessek. Pechemre, mikor odaértek a fénysugarak, felhő takarta el a napot. Így csak akkor melegedtem be, mikor megkezdve az aznapi túrát elindultunk Komlóskára. Pár kilométeres aszfaltúton értünk be a kis zsákfaluba. Egy kocsmában próbáltam bélyegzőt kérni, de csak Debrecen feliratú volt náluk. Egy nagyon szép panzióban meg nem találtam senkit a recepción. Így továbbindultunk, remélve, hogy találunk még egy boltot vagy kocsmát. A ruszin tájház előtt jött velünk szembe egy gyönyörű husky, aki azon nyomban eldöntötte, hogy csatlakozik hozzánk a Pusztavárhoz vezető kitérőnkön.

Reggel a Komlóskára vezető úton

Ruszin tájház, Komlóska

Közeledik az új barátunk

Megtaláltuk a rom jelzést és azt követve elhagytuk a falut, hogy felkapaszkodjunk a várromhoz. A jelzés másik ága a műútról indul, de láttuk, hogy át van húzva, mikor elhaladtunk mellette. A hegyre hosszan és szinte folyamatosan emelkedve vezet az út, kimelegedtünk, mire felértünk a nyeregbe. A kutya mintha tudta volna az utat, mindig előttünk ment, esze ágában sem volt lemaradni. A nyeregben hagytuk a táskáink és rövid időn belül megérkeztünk az egykori vár maradványaihoz. Egy kerek torony maradványai felett antenna és kamera áll. A falak jó állapotban vannak, szemmel láthatóan végeztek rajtuk állagmegóvást. A kövek és a növényzet között óvatosan be lehet járni az egykori erődítményt. A falakról olyan panoráma tárul elénk, ami kárpótol a fárasztó hegymászásért. Tökéletesen rálátni az alattunk fekvő Komlóskára, illetve délnyugat felé egészen a tokaji Kopasz-hegyig. Erdőhorváti éppen kibukkan a hegyek mögül és a másik irányba tekintve próbáltuk kitalálni, hogy merre fogunk menni.

Kilátás a Bodrogközre a 426 méter magas várhegyről, a háttérben a tokaji Kopasz-hegy

Pusztavár falai

Kilátás északra, a Zemplén tömbjének csúcsaira

Solymos várát valamikor a 14. század második felében emelték a Tolcsva család tagjai, de nem sokkal később már romvárként említik a források. Erre utal a nép által adott és azóta is használt Pusztavár elnevezés. A vár alaprajza szépen megfigyelhető a falak segítségével. Két szomszédos kiemelkedésen egy-egy torony állt, az egész hegytetőt pedig egy fallal vették körül. A két várrészt egy természetes árok és egy várfal is kettéválasztotta. Ma már burjánzik a növényzet a romokon és termetes fák is megtelepedtek a kövek között.

Komlóska madártávlatból

Megtépett zászló és Erdőhorváti

Merengésre csábító táj

Azonos úton ereszkedtünk le a hegyről. Komlóska szép település, nekem nagyon tetszett. A régi, hagyományos épületek mellett számos, újságokba illő modern ház épült. Mindez valószínűleg az adókedvezményeknek köszönhető, nincs iparűzési, idegenforgalmi és építményadó sem. Nem véletlenül hirdeti magát a falu a vállalkozók és a turisták paradicsomaként. A falu központjában találtunk egy boltot, ahol pecsételtünk és megpihentünk. Kiderült, hogy a kutya itt lakik a szomszédban, el is tűnt tőlünk, remélhetőleg hazament. Helyette jött Szende, akit a gazdája ránk bízott, amíg bevásárolt. Nagyon félénk mentett kutya volt, aki majdnem kiszaladt a világból egy pöfékelő busz miatt, alig bírtunk vele. Aznap ők is terveztek egy sétát a Pusztavárhoz, így aznap két kutya is járt a hegyen.

Vissza Komlóskára

4. szakasz- Komlóska- Sárospatak (15,3 km)

A templomdomb melletti tanya oldalában kezdtünk el emelkedni. Ismét belefutottunk egy villanypásztorba, amely elzárta az utat. Mivel itt nem tudtunk kerülőről, átléptünk a drótokon és haladtunk tovább a turistaúton. Szerencsére semmilyen fenevaddal nem találkoztunk a legelőn. Az előző napi esőnek tudható be, hogy nagy pocsolyákat kellett kerülgetni és nehéz sár ragadt a cipőnkre. Egy kereszt mellett bevettük magunkat egy fiatal erdőbe, ahol egy csapat szarvas futott át előttünk. A Megszomjasztalak nevű, egykor jobb napokat megélt esőbeálló után még egy jókora emelkedőt kellett leküzdenünk, de miután feljutottunk a Hosszú-hegyi Nyeregbe, reméltük, hogy a szintek nagy részét már letudtuk.

A görögkatolikus templom mellett hagytuk el Komlóskát

Bal oldalt magasodik a Pusztavár

Villanypásztor a turistajelzésen

Jobb sorsra érdemes erdei pihenő

Emelkedés a Hosszú-hegy nyergébe

Egy kis pihenőhely mellett a Hercegkúti Természetbarát Kör tagjai egy öreg tölgyet turistatársukról, Bányai Istvánról neveztek el Pista-fájának. Itt találkoztunk egy csapat nagy táskás túrázóval, talán ők is a Rákóczi utat járták. Letértünk az erdészeti útról egy kellemetlen, szedres csalános ösvényre. Nem számítottunk bozótharcra, de látszik, hogy turisták által már ritkábban járt ez a környék.

Pista-fája

Harc a szedrekkel a turistaúton

Közeledtünk Hercegkúthoz, megjelentek az első szőlősorok a domboldalon. Ez a környék már a Világörökséggé nyilvánított Tokaj-hegyaljai borvidék része. A Malomkő tanösvény tábláival is találkoztunk, ami 16 km hosszan mutatja be Hercegkút környékét és egy darabig a Rákóczi úttal együtt halad. Egy meredek falú vízmosás mellett haladtunk, majd egy kis hídon áthaladva egy kellemes, padokkal és szalonnasütővel ellátott pihenőhöz értünk. Ez a Pogány-kút, ahol volt egy kerek pecsét, így nyomtam is az igazolófüzetbe. A hely nevének eredetét Tompa Mihály is megörökíti egyik versében. A hódító törökök itt találtak rá a helyiek legnagyobb elrejtett kincsére, a borra. De a történet nem ért számukra jó véget. "Fegyvert fogott kezébe/ Legottan, aki bírt;/ S a részegült cudar nép,/ Kevés idő alatt,/ Vérébe, borba fúlva/ Hevert a fák alatt." Régészeti leletek, edénycserepek és kőbalták arról is tanúskodnak, hogy a terület már az őskorban is lakott volt. A szőlősorok után egy kopasz szántón áthaladva már feltűnt Hercegkút, mögötte pedig a Király-hegy.

Pogány-kút

Szőlőültetvények mellett haladunk

Hercegkút temploma

Az egykori malomkőbánya, a Király-hegy

Hercegkút tipikus hegylábi falu, hosszú, egyenes utcáján katonás rendben állnak a házak. A Rákócziak uradalmához tartozó terület a szabadságharc leverése után elnéptelenedett, később svábok hoztak létre Trautsondorf néven települést. Sajnos nem volt szerencsénk, potyára sétáltunk végig a főutcán, nem találtunk nyitva egy boltot vagy kocsmát sem. Így pecsét helyett fotót készítettünk igazolásképpen. Elhaladtunk a domboldalba vájt többszintű Gombos-hegyi pincesor mellett, majd hamarosan átkeltünk a 37-es főúton. A közelben már feltűnt Sárospatak, de előtte még megkerültünk a Mandulás-hegyet. A tetejéről szép kilátás nyílt a városra, jó érzés volt meglátni a túránk végcélját.

A hercegkúti Gombos-hegyi pincesoron 93 pince áll négy sorban egymás alatt

A Mandulás-hegy oldalában

Sárospatak, immár kézzelfogható távolságban

A vár bejárata

A Lorántffy-loggia és a Vörös-torony a sárospataki Rákóczi várban

Néhány hosszú utcán végigsétálva jutottunk el a Sárospataki várhoz. Az épület mindenki számára ismerős lehet, elég gyakran láthatjuk, ha máshol nem, akkor az 500 forintos papírpénzünk hátoldalán. A várat a Füzér kapcsán említett Perényi Péter koronaőr építette az 1500-as években, de leghíresebb tulajdonosai a Rákócziak voltak. A szabadságharc leverése után főúri palotaként használták, így jó állapotban maradt fenn a késő reneszánsz stílusú épület. A pénztárban ütötték be az utolsó pecsétünket, ezzel hivatalosan is teljesítettük a Rákóczi utat, amit fagyival ünnepeltünk meg.

Várfalrészlet

A Sárospataki Bazilika

A Makovecz Imre terve alapján épült Művelődési Ház

A három nap alatt összesen 68 km-t tettünk meg, 2100 méter szintemelkedéssel. A jelzések végig remekül követhetők, bátran el lehet indulni rajtuk. A fontosabb pontokon útjelző táblák tájékoztatnak a távolságokról, ezek állapota változó, némelyiken már nem sok betű maradt. Sok települést érint az útvonal, sok szálláslehetőséggel, tehát nyugodtan rábízhatjuk magunkat a helyiek vendégszeretetére, ha nem vonz a táborozás gondolata. A Zemplén még mindig viszonylag kevésbé látogatott hegység, mi sem sok emberrel találkoztunk az utunk során a várakat és a településeket leszámítva. Az erdőkben végtelen csend és nyugalom honolt, mely nagyszerűen feltöltött bennünket. Sátorozós tapasztalatszerzésnek is remek volt, a legfontosabb tanulság, hogy a hálózsák szárazságának megőrzése mindennél fontosabb. Az időjárással szerencsénk volt, a forróságot elkerültük, csak a harmadik nap volt olyan igazi nyári, izzasztó meleg idő. Sajnáltam, hogy véget ért a túránk, kevés volt a három nap, legközelebb remélhetőleg tovább tudom élvezni a természet nagyszerűségét.