Egy érdekesnek ígérkező túra egy olyan vidéken, ahol még nem jártam? Nem sokat gondolkodtam, hogy idén ott leszek Pétervásárai-dombság lankáin, és ha már ott vagyok, alaposan körbenézek az Erdőkövesd Challenge ötvenes távján. Az utolsó nap bejelentkezett Anica, és nem volt ellenére, hogy külön túrázzunk. Geri is érdeklődött, hogy hogy megyek, de futásban még nem törtem át a maraton fölötti lélektani határt, így ragaszkodtam a sétához. Korai indulással értünk a helyszínre, az erdőkövesdi sportpályára, ahol a sátorozási lehetőségnek köszönhetően már egész sokan voltak. Szépen gyűltek a futók és a bringások is, akik tömegrajttal indultak útnak.

Az első domb

Pillantás az ébredező Erdőkövesdre

Úgy tűnik, a kis túráknak mindig meggyűlik a baja a rajtoltatással, valamint az emberek nem szeretnek előnevezni. Hosszú sor állt a sátornál, futók, kerékpárosok és túrázók vegyesen. Azt mondták, hogy az előnevezettek töltsenek ki egy lapot és jöhetnek. Végül a kitöltés nem kellett volna, de legalább megkaptam a dugókát (SportIdent rendszerrel mérték az időnket) és egy rajtlapot. Szöveges itiner, vagy térkép nem volt, csak egy lista az ellenőrzőpontokról. Felmerült, hogy Anica tuti el fog veszni, ezért rábíztam Rékára, hogy vigyázzanak rá, majd elindultam.

Amikor egyértelművé vált, hogy a szalagozással nem lesz probléma

Az erdőben mindenki elfér

A festéseket követve elhagytam a falut, majd hamarosan a fölé magasodó dombról néztem vissza a reggeli fényekben ébredező tájra. A szalagozás tökéletesnek tűnt, reméltem, hogy ezzel a továbbiakban sem lesz probléma. A szemközti dombtetőn láttam a korai indulókat, de én eltértem balra a lábánál. Egy bozótosabb erdei úton ért utol a mountain bike mezőny. Megálltam, hogy elengedjem őket. Később szélesedett az út és jobban elfértünk. Sokan voltak, még egy lejtőn is robogtak utánam, de szerencsére lehetett hallani, hogy utat kell adni. Rájöttem, hogy ez nem az én sportom, még csak-csak feltolnám a biciklit a dombra, de lefelé biztos füstölne a fékem, mert biztos nem mernék olyan gyorsan legurulni. Jött a futós mezőny is, így másztuk meg az előbbi dombot egy jókora kerülővel.

Kemények a bringások

A bringások már a hegytetőn

Mi még az emelkedő alján jártunk

Kaptatás

Visszatekintés a reggeli dombra

Jöttek a klassz szurdokok, ahol az eső mély árkokat vájt a homokkőbe. Ezek meredeken szakadtak le az ösvények mellett, majd mi is leereszkedtünk egybe. Patak helyett világos homok mutatta a víz útját. Az országban csak itt lehet ilyen tájat látni, elég különleges környéken jártunk. Egy kis tó mellé érkeztünk, egy tábláról kiderült, hogy ez a Büdös-kúti pihenő. A névadó forrást is megtaláltam mellette, a hűs vizével megtöltöttem a kiürült palackomat.

A völgy alján

A homokpatak partján

A Büdös-kúti pihenő

Az első ponton, a Csordás-háznál csak egy szörpre és pogácsára álltam meg, majd emelkedő szakasz következett. Egy futó srác kért tőlem vizet, én is töltöttem a kis palackomba, ha már elővettem a zsákomból a tartalékom. Mondta, hogy nagyon sok a 25 kilométer és kérdezte, mennyi van még. Úgy véltem, hogy már közel voltunk a 2. ponthoz, de energiapótlásként adtam neki egy szem barackot. Sok az a 10 kilométer, ha kivan az ember. A hegyoldalról remek kilátás nyílt a Mátrára, csak minden "fordítva" volt. Most észak felől néztünk a hegyekre, de a Kékes a tornyával azért segítette a tájékozódást.

Csordás-háznál

Hangulatos erdő

Útban a csúcsra

A távolban a Mátra

A Nagy-Szénégető-tetőn volt a pont, ahol csak csippantottam, ittam egy kis szörpöt, meg vettem perecet. Mintegy 9 kilométeres etap jött, nagyrészt ereszkedve, aztán a végén egy kis aszfalton a sportpályáig. Ez a környék már átlagosabb volt, hasonlított a Bükk és a Mátra déli oldalára. Egy fakitermelő csapat pihent útközben, szerintem nem igazán tudtak mit csinálni, hogy ennyi gyalogos járkált erre. Legalábbis erre gondoltam, amikor megkérdezték, hogy sokan vagyunk-e még. A pálya egy nyolcas alakot írt le, hamar elindultam a 2. körre a rajtközpontból.

A fakitermelés mellett

Erdőkövesd határában

A Váraszóra vezető aszfalton haladtam, egy bringás lány megjegyezte, hogy lehet elázok, a gyülekező felhőkre utalva. Reméltem, hogy megúszom, mert a kis táskából pont az esőkabát került ki a kaja javára. Majdnem eltévesztettem a letérést az útról, majd egy nagyon klassz réten vágtam át. Egy Váraszó feletti dombra kapaszkodtam fel, amelyről szép kilátás nyílt a falura. Átvágtam a településen és a helyi sportpályán, majd ismét emelkedő jött.

Erdélyi hangulatú rét

Tovább a réteken

Alattam Váraszó

A dombról a szomszédos völgyre nyílt kilátás, a hatalmas homokkő sziklára, a Nagy-kőre, a bükki Bél-kő legyalult hegyére és persze a Mátrára. Kicsit aggódtam, hogy nem hagytam-e ki a pontot Váraszón, de hamarosan visszaereszkedtem a faluba, ahol már vártak a pontőrök. Párszor eleredt az eső, de szerencsére csak pár percig tartott. Csepergéssel emelkedtem megint, és elgondolkodtam, hogy ha ezek csak dombok, akkor miért vezetnek ilyen meredek utak felfelé? Egy hirtelen fájdalom nyilallt a jobb lábamba, valószínűleg darázs csípett belém, bár nem láttam. Eléggé fájt, de nem dagadt meg, az évek során kapott pár száz méhcsípésnek csak lehetett ennyi haszna. Egy fiatal erdőben meg volt tisztítva az út, ha ezt csak a túra miatt tették meg, akkor le a kalappal.  Egy kanyarban egészen Erdőkövesdig elláttam, a háttérben a Kékest eltakarta egy esőfelhő. Reméltem, hogy nem felém fújja a szél.

Útszéli kereszt

A tarnaleleszi Nagy-kő impozáns homokkő fala. Legnagyobb magassága 80 méter, nem csoda, hogy vonzza az ember tekintetét

A völgyben meghúzódó Bükkszenterzsébet

Panoráma

Illatozó fenyves

Balra az esőfelhőbe burkolózó Kékes

A következő pont a Forrás-tó volt, a felhallatszódó zeneszó alapján közel voltam. Bulihoz készülődtek, szerencsére sejtettem, hogy nem ők lesznek a pont. Megkerültem a tavat, a ponton ettem csokit, majd nekivágtam az utolsó szakasznak. A pontőrök már a gulyáslevest ették, ami szintén eléggé motiválóan hatott. Ismét fel a hegyre, majd a gerincen értem Váraszó fölé. Kisütött a nap is, először volt igazán melegem. Tehenek legelésztek a hegyoldalban, majd leereszkedtem. Az utolsó szakasz már az ismerős aszfalton vezetett végig. Anica elém jött, együtt sétáltunk be a célba. Nem győzte tartani a tempót, tényleg gyorsan mentem végig, hogy ne kelljen sokat várnia. Nem futottam egy métert sem, de azt hiszem ennél gyorsabban nem tudnék gyalogolni. 8 óra alatt lett meg a 48 kilométer, talán összejött a 6 km/órás átlag.

Hangulatos út a domboldalon

Forrás-tó

Halásztanya

Őszi hangulatú erdő

A célban tapssal fogadtak, megkaptam az oklevelet és a kitűzőt, majd bekanalaztam a finom gulyáslevest. Gyors lábmosás után indultunk útnak. Remek nap volt, a vízhólyagok ellenére sem bántam meg a hosszú távot. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen térkép nélkül túrázni, de ezt csak ilyen hibátlan szalagozás mellett érdemes bevállalni. És hiába nincsenek turistajelzések, azért megéri itt barangolni. Megilleti a köszönet a szervezők munkáját! Az is kiderült, hogy gyalogosok, futók és kerékpárosok is jól megférnek egymás mellett egy túrán.

Megint Váraszó fölött

Erdőkövesd és a Mátra

Gulya