Ez alkalommal Nagyhegyesen indultam egy baráti 13 km-es távon. A helyi iskolában hamar megkaptam a rajtszámot az előzetes regisztrációnak és befizetésnek köszönhetően. A rajt előtt még volt idő rendesen bemelegíteni, úgyhogy mondhatni felkészültem álltam rajthoz. Az összes táv egyszerre indult, ezen lehetett volna változtatni, egy kicsit jobban elosztani. Én is legelőre álltam jó néhány futóval, hogy ne kelljen a kicsiket kerülgetni, nehogy baj legyen. Az útvonal elég egyszerű volt a távomon, ki kellett futni a Kráter-tóig, futni egy kört körülötte, majd vissza.

Tavaly már voltam itt a Napkelte futáson, így már ismerős volt a terep. Elég jól sikerült elkapni a rajtot, és viszonylag elől haladtam. Előbb az 5 km-es táv vált el, majd később a 21-es, így kiderült, hogy az elég jó ötödik helyen álltam. Az első három egy bolyban futott a távolban, valamivel közelebb volt a 4., de még mindig elég távol, illetve próbáltam tartani a pozícióm, mert mondták előzetesen, hogy az utánam futó nagy harcos. A tempó kissé gyorsabb volt, int amit máskor szoktam az elején diktálni. A vizes aszfalton eléggé csúszkált a cipőm, így inkább a földszegélyen futottam, ahol tudtam. Tetszetős volt a táj, a barna szántóföldek sok-sok árnyalata, zöldellő vetések és egy sárga repcetábla, mindez derengő párássággal megspékelve. A rögvalóságba egy trágyadomb és az út mellett történő trágyázás illata hozott vissza. A tóhoz vezető úton a szél fogott vissza. Itt volt a frissítőpont, de inkább elindulta a tókörre. A felső úton futottunk, alattunk a víz partján pedig rengetegen horgásztak. Visszafele ittam egy kis vizet, bekaptam két szőlőcukrot majd hirtelen ötlettől vezérelve magammal vittem a maradék vizet és egy cukrot is beledobtam. Szóval a többieknek egy pohárral a kezemben integettem a visszaút elején. Elég porzós volt a cukor, minden szuszogásnál fehér porfelhő lövellt ki a számból. Túllépve ezen és az orrfújáson újra lendületet vettem. Volt egy alföldi viszonylatban mért hatalmas emelkedő, úgyhogy rákészülve megittam a vizemet, amiben bár nem olvadt fel a cukor, de már nagyon idegesített, hogy tartani kell. Egyre közelebb kerültem az előttem lévőkhöz, a 4. futó ár egész közel volt és látszottak rajta a fáradás jelei, ezért célul tűztem ki, hogy megelőzöm. A 3. is lemaradt az élbolytól, őt is láttam magam előtt, de már elengedtem. Próbáltam hajrázni, de csak a bicikliútra kiérve kerültem elég közel. Így is inkább csak tartottam a tempót, majd befordulva a célegyenesbe, egy elég hosszú utcába, nekiiramodtam. Úgy éreztem, hogy kicsit korai volt, mert még messze volt a cél, de szerencsém volt, sikerült előznöm és nem volt elég ereje visszaelőzni. Így sikerült negyedikként beérnem a célba! Az időm 54:06 lett, ez nálam valami hihetetlenül jónak számít, nem is gondoltam volna. Meg kell hagyni, hogy a célegyenes szörnyű volt, eléggé fájt a küzdés és nem esett jól, de hát ez már csak ilyen. Azonban célba érve egyből elmúlt minden és hihetetlenül könnyűnek éreztem magam, minden nehézséget elvágtak. Egy szép kék kerámia befutóérmet kaptunk és almalével és egy almával frissítettem. Végül elfogyasztottuk az ebédet is az óvodában, finom gyümölcslevest pörkölttel. Jó hangulatú, családias verseny, nagyszerű szervezéssel. Visszatérek!