Van amikor minden összejön. Amikor unokatesóm, Tündi mondta, hogy menjünk az éjszakai túrára, mert azon még nem voltunk, nagyon örültem, mert titokban pont így szerettem volna hétvégét. Pénteken éjszakai túra, szombaton pedig a 40 km-es táv. Aztán úgy alakult, hogy a szombati kihíváson sem leszek egyedül, hanem egy kis csapattal futunk neki. Már csak azért szorítottam, hogy az időjárás legyen kedvező.

Jubileumi, 10. alkalommal került idén megrendezésre Létavértesen az Erdőspusztai kék teljesítménytúra. Mivel a szomszéd városról van szó, nem is kérdés, hogy ha tudok, részt veszek a túráikon. Tündi tavaly tartott először velem, s a változatosság kedvéért az először megrendezett éjszakai túrát néztük ki magunknak (15 km baráti 5 órás szintidővel). Reméltük, hogy szereztünk annyi helyismeretet, hogy nem lesz semmi probléma. Fél órával a megbeszélt találkozó előtt azonban leszakadt az ég, hatalmas zuhét kaptunk. De az ég elég világos volt, így reméltem, hogy mire átérünk, talán az eső is eláll. Valójában bőrig áztam, míg beszaladtam a garázsba, de mire kiálltam az autóval, az eső is teljesen elállt pár pillanat alatt.

Mire odaértünk az indulók már gyülekeztek a helyi sportcsarnokban, majd regisztráltunk (az előnevezésnek köszönhetően díjmentesen indulhattunk) és fél 8-kor útnak indultunk. Egy új jelzés segítségével csatlakoztunk a kék sávra, és a létai szőlőskerteken keresztül hamar megérkeztünk az első pontra, Papp Sándor pajtájához, ahol egy egyfülű nyúl is előkerült. Itt teát, bort és hagymás zsíros kenyeret kaptunk, ami nagyon jól esett.

Esteledik

A félfülű pontőr

A Kossuth kertben ismét a zárt tájház mellett mentünk el (egyszer látnunk kell, mi van bent), s mire elhagytuk a szőlőket, ránk is sötétedett. Egy nagy legelőn keresztül haladtunk a Daru láp felé, bizalomjátékkal vezettük egymást, hogy kipróbáljuk milyen csukott szemmel menni. Az erdőbe érve azonban már kellett a lámpa, így előszedtük a táskából. A Daru láptól ugyanazon az úton kellett visszajönni, így a gyorsabb túrázók már szembe jöttek velünk. A tájékozódást a szervezők által kihelyezett fényvisszaverő lapkák könnyítették meg. Tücsökzene és akácillat mellett haladtunk végig, majd megérkeztünk a láp deszkapallójához. A pont a kilátónál volt, az elágazást pedig egy világító szemű csontváz őrizte. Szerencsére nem ijedtünk meg tőle, viszont a közös kép nehezen készült el. A kilátó megmászása után elindultunk visszafelé, és megállapítottuk, hogy azért a látnivalók miatt ez a környék érdekesebb nappal.

Pusztai Darth Vader

A Daru láp lakója

Jókat beszélgetve értünk vissza a szőlősbe. Közben még sok túrázó tartott a láp felé. A Milbik pajta kedves pontőreitől (akikről kiderült, hogy nem helyiek) a pecsét mellé útbaigazítást is kaptunk. A Bika legelő pusztáján ismét jók voltak a fényviszonyok, a felhők mögül kukucskáló félhold nevetett rajtunk. Volt is oka, mert a hagyma kicsit meggyötört, így böffentések törték meg az éjszaka nyugalmát. Spóroltunk a lámpával, mivel az új lámpa aksiját nem töltöttem fel, így köhögve adta csak a fényt. Bár semmi útelágazás nem volt, azért mégis féltem, hogy kihagyjuk az utolsó, önellátó pontot. De ezzel sem volt probléma, mert csak rosszul emlékeztem a korábbi túráról és a sötét sem segített a tájékozódásban. Ekkor már 10 óra volt, de tudtuk, hogy már közel vagyunk a város széléhez. Tündi be is feszült, mert emlékezett az ugatós kutyákra, akik úgy tűnik, hogy az igazak álmát aludták, mert teljes csendben értünk vissza a főútra. Az esőnek köszönhetően itt több csigát sikerült eltaposni, mint az egész úton összesen. 11-re értünk célba, ahol egy kisebb retróparti tombolt. Megkaptuk a díjazásunk, elkészítettük a kötelező fotókat, és hazaindultunk. Éjfél után sikerült lefeküdnöm és a biztonság kedvéért lekezeltem a lábam sportkrémmel, felkészülve a másnapra.

Reggeli zsongás

Másnap fél 8 körülre beszéltük meg a találkozót a navigátorosokkal, Évivel, Timivel és a tesójával, Öcsivel. Reggelire lángost szerettem volna, de olyan hosszú sor állt a piacon érte, hogy inkább átmentem Létavértesre és a hamburgerezőnél próbálkoztam. Ami meg zárva volt. Így inkább beneveztem a 40-es távra, és vártam a többieket. Pár percen belül jött a hívás, hogy hol vagyok, majd kiderült, hogy már ők is itt vannak, így háromnegyed 8-kor neki is vágtunk a kihívásnak. Timiéknek tudtommal ez volt az első teljesítménytúrájuk, ráadásul Öcsi éjszakai műszak után volt. Évi kemény, én meg úgy gondolkoztam, hogy ez is edzés a maratonra (egyébként én sem mentem még 30 km-nél többet). Előbb legyaloglok 40 km-t, megtudom, hogy mégis mennyi a táv érzésre, aztán majd jöhet a futás is majd. Mindenesetre kényelmes tempót szerettünk volna tartani, mert a 12 órás szintidőbe szerintem mindenképp befértünk volna.

Elindult a túramezőny

Az Öreg kert egyik takaros pajtája

Az első pont, a Papp Sándor pajta

Az éjszakaival megegyező úton indultunk el a kék sáv irányába. Létavértes, bár város, még él a hagyományos állattartás is, így az állatok reggeli kihajtása a legelőre. Egy nagyobb csapat tehén velünk indult el, a gazdájuk, egy kedves hölgy pedig a túráról érdeklődött. Öcsi bemutatta a hagyományos kék artézi kutak helyes használatát, majd elindultunk az Öreg kert felé. Takaros, rendben tartott pajták vannak errefelé, itt még művelik a szőlőket, nem úgy, mint nálunk. Az első pont ismét a Papp Sándor pajta volt, ahol megint volt tea, zsíros kenyér és forralt bor. Itt el is időztünk, én reggeliztem, a tegnapi napból okulva ezúttal hagyma nélkül, a többiek boroztak. Itt megtudtam, hogy az éjszakai túrán majdnem ötvenen indultak, ami bőven meghaladta a szervezők által várt 8-10 főt. Elégedetten álltunk tovább a kék keresztet követve a régi Pirehab üdülő mellett a Kepecstag felé.

A kanyar után a következő pont

Kepecstag, Alföldi Kéktúra pecsételőhely

Riadt szarvas

Ekkor még sok túrázót láttunk, szerintem ez a legtöbb táv része volt. A Kepecstagnál egy mini állatkert mellett pecsételtünk az Alföldi Kék pecsétjével, ahol egy ijedt szarvas is volt, majd visszafordultunk és ismét a kéken haladtunk. Érdekesség: tavaly még más minta volt a pecséten, az akkori kapu helyett most egy rovar képe került az itinerünkbe. Innentől már nekem is majdnem teljesen újdonság volt az út, errefelé még én sem nagyon jártam. Erdők és szántóföldek mellett vezetett utunk a harmadik pontig, a Görög tanyáig, ahol szúróbélyegző várt bennünket. Aztán a létai víztározó mellett kanyarogtunk. Víz éppen csak mutatóban volt egy kevés benne, viszont a partján mocsári nőszirom virított. Találtunk egy ismeretlen lábnyomot, ami szerintem egy nagyon aranyos állaté lehetett. Elmentünk a ferdén növő nyárfaerdő és egy nagy gyökérkupac mellett. Átmentünk egy kis patak felett egy betonhídon, a vízben pedig mocsári teknőst fedeztünk fel. A közelben birkanyáj legelészett.

A Görög tanya előtt

Létavértesi szükség víztározó

Magányos csónak

A Scaler Ranch ellenőrzőpontja

Szigorú házőrző

Majd megérkeztünk a Scaler Ranch ellenőrzőpontra, ahol bizony mi is laknánk. A pontőrök mondták, hogy milyen barátságosak a kutyák, így nem is kellett több, mi is megszeretgettük őket. Itt beért minket egy gyorslábú túrázó, Csaba, Évi egyik ismerőse, majd robogott is tovább. Megtízóraiztunk, Évitől finom szendvicset kaptunk, majd haladtunk tovább. Egy nagy legelőre értünk, a távolban láttuk Csabát, Öcsi mondta is, hogy vágjunk át egyenesen. De inkább az utat választottuk, mert éppen tormát raktak, és volt ott egy ló is, akit Évi meg akart szeretgetni. Bár ez nem sikerült neki, de cserébe utána meg tudtuk viccelni, hogy rossz felé megy. Fenyves mellett ment a jel, az utat pedig mintha kamilla nőtte volna be. A távolban túrázók, de mivel mi nem arra mentünk, ezért ők másik távon lehettek. Hangulatos úton, tölgyes mellett halad erre a kék. Az út mellett egy őzet vettem észre, ami nem menekült el, sőt, kicsit bamba volt. Évi szerint beteg volt és magunkkal kellett volna vinnünk, majd mesélt nekünk a bagócsokról. Egy birkanyájba botlottunk, majd a pásztorral is beszélgettünk, ő mondta, hogy errefelé nem szívbajosak az őzek, tőle sem ijednek meg. Tudta volna még mondani, de sajnos tovább kellett mennünk. A visszafordító nevű pontnál már várt minket a pontőr, mint kiderült, mi voltunk az utolsók a távon. Itt értük utol Csabát, aki a maradék időben csatlakozott hozzánk.

Rétek

Erdők

Nini, itt egy őzike, nézzük meg, hogy őrzik-e

Jól megbámulják errefelé a turistát

Megint egy tormaföld, majd erdő, majd pedig elő kellett vennünk az esőkabátunk, mert elkezdett esni. de szerencsére hamar elállt. Borongós idő volt, nem tudtuk eldönteni, hogy lesz-e még szükségünk a kabátra, de végül eltettük. Ismét egy Kéktúra pecsét került az itinerünkbe, az Álmosdról elterelt kék új útvonala vezet erre, de a pecséten a Kölcsey ház látható. A kék négyzet segítségével haladtunk át a Konyári Kállón, majd földúton a Homoki major felé haladtunk. A leírás szerint itt akár térdig is süppedhetünk a homokba, úgyhogy örültünk az esőnek, mert jól járható utat varázsolt nekünk. A táv felét már elhagytuk, mire a következő pontra értünk, ahol már nagyon várt minket a pontőr hölgy. Frissítettünk magunkon, én pedig felbontottam a szerb Cica Maca csokimat, ami gabonapehellyel volt töltve. A többieket felvillanyozta a hír, hogy a következő pont egy szeszfőzde lesz, ahol biztos, hogy lesz pálinka is, így újult erővel indultunk el a piros sávon.

A Homoki major

Valami készül

Pajtasor

Akácos út

A kokadi ellenőrzőponton

Szép, csak ne essen

Az itiner felhívta a figyelmünket egy gémeskútra, de a pajtasoron elég sok volt, így nem tudtuk, hogy melyiket kell jobban megnéznünk. A távolban Álmosdot láttunk, a fejünk felett pedig a szürke ötven árnyalatában pompázó felhőket. Ismét egy rapid esőt kaptunk, ami el is állt, mire Timi precízen felrakta a táskájára a védőborítást. Virágba borult akácosok mentén értünk Kokadra, ahol egy csendes utcán át értünk Preku Gyula szeszfőzdéjéhez, ahol a főszervező is várt minket. Elő is kerültek a Preku cseppek, szilva és almapálinka, majd megkezdődött a kóstolás. Timi már leülni szeretett volna, én pedig vezettem, így mi csak hallgattuk a szakmai diskurzust. Évi a bádogbögréjével kóstolta végig a pálinkákat, illetve Öcsi is megkóstoltatta az általa hozott pálinkát. Itt is kellemesen elidőztünk, majd végül felszedtük a sátorfánkat és tovább indultunk. A kokadi templom mellett kanyarodva hagytuk el a falut. A szervezők elmentek mellettünk autóval, majd lelassítottak. Reméltük, hogy fuvart ajánlanak, de csak felhívták a figyelmünk a szép fekete felhőkre. Ki lettünk segítve.

A Daru láp felé

Amikor a pontőrök túlerőben vannak

A láp bejárata, a háttérben a kilátó

Mondtam a többieknek, hogy most nagyon jó rész következik, a Daru láp, amit a kék háromszögön érünk el. A tanösvény bejáratánál majd az összes eddigi pontőr összegyűlt, többen voltak, mint mi, úgyhogy aggódni kezdtünk, hogy miért van ez a fokozott biztonság. Megkaptuk a pecsétet, megmásztuk a kilátót és gyönyörködtünk a láp panorámájában. Érdekes, mert közvetlenül mellette egy nagy tábla napraforgótábla terül el. Nagy szerencse, hogy ez a kis terület épen maradt. Végigjártuk a tanösvényt, ami pallón vezet végig a lápon. Csaba a geoládát és a hozzá tartozó jelszavakat kereste. Nagyon tetszetős ez a kis világ, csak sajnos nagyon kevesen tudnak róla. Bár a tanösvény bejárata közelében van egy irányjelző tábla, de ez halottnak a csók, mert így maximum azok találkoznak a kirakott táblával, akiknek földje van a közelben, szerintem sem Kokad, sem Létavértes irányából nincs jelezve, hogy valami érdekes van erre. Pedig érdemes ellátogatni ide!

Madártávlat

Sikerült megtalálnunk a ládát, és mi is beírtuk magunkat a füzetbe. A szépen megcsinált pihenőpadokat is nehéz már megközelíteni, mert körbenőtte a csalán és a susnyás. Már csak nyolc kilométer, biztattam a többieket és a leves gondolata valóban serkentően hatott mindenkire. A nagy legelő után után a Kossuth kertbe értünk, a Milbik pajtához, ahol az esti pontőröket éppen kivitték a buszukhoz. Még sikerült megtudnom, hogy Debrecenből és Jászapátiból jöttek. A pontot a Scaler Ranch lányai vették át, ők láttak el minket pecséttel és teával. A Bika legelőn vágtunk át, majd pecsételtünk és lyukasztottunk az utolsó ponton. Láttunk egy búbos bankát is.

Felhőjáték a szőlőskertek előtt

Kossuth kert

Milbik pajta

Bika legelő

Újra Létavértesen

A sportpályát már esőben értük el...

...hogy mire megérkezzünk, el is álljon

Mindenki örült, hogy beértünk a városba, de nem sikerült megúsznunk szárazon a napot, elkapott minket egy zápor. Reméltem, hogy talán kibírom a célig, de annyira esett, hogy elő kellett vennünk az esőkabátokat. Poénkodtunk, hogy mire megérkezünk, már sütni fog a nap. S bár addig pacalra áztunk, ez tényleg így is lett. A focipályán közben pont Létevértes-Vámospércs meccs ment, de ez nem érdekelt minket, leadtunk a papírjainkat, negyed 7-kor végre célba értünk. 10 és fél óra után mindannyiunknak nagyon jól esett a finom tejsavóval savanyított, lestyános parasztcsorba. Megkaptuk az oklevelet és a kitűzőt, csoportképet csináltunk, majd elbúcsúztunk a szervezőktől és megköszöntük nekik a napot. Bár nem számít, de nem mi voltunk az utolsók, még vártak öt embert. Mivel sokat kellett volna várni a buszra, így mindenki hazavittem és nyolc után én is hazaértem, élményekkel telve. Jó hír, hogy másnap nem ébredtem jelentős lábfájással és vízhólyagom sem lett, úgyhogy elég jól megúsztam a majdnem 55 kilométert.

A csorba

Díjazás

A megfáradt csapat

A túráról csak pozitívan tudok nyilatkozni. A pontőrök nagyon kedvesek, a frissítőpontokon az ellátás bőséges. Eltévedni nagyon nehéz, mivel nagyon jól jelzettek az utak, valamint az itiner útleírása is egyértelmű és jól követhető. Az útvonal felfűzi a környék legérdekesebb részeit. Én mindenképpen olyan távot ajánlok, ami érinti a Daru lápot, mert az kihagyhatatlan. Igazi kultúrtáj ez, ahol jól megfér egymás mellett a mezőgazdaság és a természet is, szőlőskertek, szántók, erdők és hatalmas rétek követik egymást és jól megférnek békében egymás mellett. Érdemes ellátogatni ide az ország keleti csücskébe túrázni egyet!

Köszönöm a szervezők munkáját és még ötször ennyi sikeres rendezést kívánok nekik! És köszönöm túratársaimnak a társaságot, remekül éreztem magam veletek.

Még több kép erre a linkre kattintva érhető el.