Délibáb Harmadmaraton

A BSI által szervezett Délibáb futás volt az egyik verseny, amelyikre felhasználtam az év elején nyert nevezési lehetőséget. Úgy érzem, jól döntöttem, amikor a 14 km-es távot választottam a félmaraton helyett. Fél egykor vettem fel Anicát és Józsit és nemsoká meg is érkeztünk a verseny helyszínére, a Mátai Ménes birtokára. Jó időben voltunk, a biciklisek már szállingóztak elfelé, a futók pedig lassan érkeztek meg. Sajnos nem kaptunk árnyékos parkolóhelyet, de ezen hamar túltettük magunkat és felfedeztük a környéket. A központban hamar megkaptuk a rajcsomagot, benne a rajszámmal és a cipőfűzőre való chippel, a pólóval és egy kis olvasnivalóval. Benéztünk egy lóistállóba, ahol kicsit barátkoztunk a lovakkal, de a viszonyomat hozzájuk jól jellemzi, hogy én a helyi macskától olvadoztam. Visszatértünk a kocsihoz, ahol átöltöztünk, bekentük magunkat naptejjel én pedig feltöltöttem a kulacsom izós vízzel. Sajnos nem volt hideg. Egyébként a futóöv új szerzemény és elég jól bevált, bár a próbakörön eléggé kidörzsölte az oldalam, úgyhogy kell alá a póló. Viszont fájt a felismerés, hogy otthon hagytam az órám. De legalább van esélye, hogy barnuljon a helye, ami a Körös 50-en elég fehér maradt. Anica félmaratonra nevezett, neki 3-kor indult a verseny, úgyhogy egy egészségügyi szünet után és egy kis pózolás után már inkább elkezdtük a bemelegítést. Találkoztunk Lacival és Évivel, akik szurkolóként jöttek el a pusztára. Beállítottuk Anicát a megfelelő zónába, majd el is indult a félmaratonos mezőny, ami a meleg ellenére igen népes volt. A szervezők szerint a maga 38 fokával az idei verseny lett az eddigi 2. legmelegebb.

A 14 km-esek a félmaratonosok 1. köre után indulhattak el. Összetereltek bennünket, majd miután a 21 km első futója áthaladt a célon, kettesével mi is elindulhattunk az előre megadott tempónk alapján. Így körülbelül tizenötödikként indultam el. Józsiék hajrákiáltással indítottak útnak. Hamar elfogyott alólunk az aszfaltút, ahogy elhagytuk a gazdasági épületeket és irány a puszta. Ahol ugye messzire ellát az ember, így a pálya nem tűnt olyan nagynak, hiszen lehetett látni, hogy hol vannak a frissítők és a futók. De a hőség azért rendesen megcsapta az embert. A legdurvábban a lábamon éreztem a meleget, szinte sugárzott a lábfejemen felfelé, amin a kicsit vastagabb futózokni sem segített. Elég jó erőben éreztem magam, és ekkor ég csak az én távom volt előttem, így magabiztosan előzgettem. A frissítőpontokon mindig megálltam, bár inkább csak a dézsákból öntöttem magamra a vizet és megvizeztem a szivacsot és azzal próbáltam hűsíteni magam. Őszintén szólva már a verseny előtt is sok vizet megittunk, de a elég állott íze volt, így azt inkább kihagytam. Meg hát nálam volt a kulacs, így inkább abból ittam két pont között. A terep elég jó volt, keményre szárad a föld. Szerencsére a nagy lábamnak köszönhetően ez nem okozott problémát. Táblákkal jelezték a megtett kilométereket, ez nagy segítség volt. Az nem, hogy a következő pont előtt még egy nagyobb hurkot kellett megtennünk. A pusztaromantikát a távoli gémeskutak látványa fokozta. A pont előtt egy kis tó volt, amibe legszívesebben belegázoltam volna, hogy egy kicsit lehűtse a lábamat. Ahogy közeledtünk a kör végéhez, vízzel locsolták a futókat, ami nagyon jól esett. Véget ért a kör és indultam tovább, ami szerencsére már az utolsó volt, ennél többet nemigen bírtam volna. Hiába a sok verseny, még mindig nem tudok okosan futni. Az első köröm jól sikerült, aztán a másodikra persze alig maradt erőm. Fokozatosan csökkent a sebességem érzésem szerint, de azért próbáltam egyenletes tempót tartani. Közben azt számolgattam, hogy elég elől vagyok, vajon hanyadik lehetek. Itt már egyre több félmaratonost előztünk meg, így támpontot az egyik előttem futó srác adott, aki dobogóesélyes volt és bár elég messze, de legalább látótávolságon belül volt. És ahogy láttam, őt is meggyötörte a hőség. De hát én sem nagyon bírtam már. A félmaratonosok is eléggé megszenvedték, sokan sétálva próbáltak erőt gyűjteni. Az elején feszesen álló övem a vége felé elkezdett össze-vissza csúszkálni rajtam, tényleg ennyit fogytam volna a hőség és az izzadás miatt? A frissítőpontokon egyre több időt töltöttem, öntöttem a vizet a fejemre, nyakamba. Az utolsónál a földre loccsant víz ragadós sarat varázsolt a dézsa köré, így megtapasztaltam, hogy ilyen vendégmarasztaló tud lenni a puszta. Ekkor észrevettem, hogy nem csak víz van, hanem szőlőcukor és banán is (miért ne lett volna?) és jó ürügy volt arra, hogy még ne induljak tovább. De ezek is hamar lecsúsztak, így nem volt más hátra, mint befutni. De elég nehezen indult, sétálva indultam el, majd felvettem egy futósabb sebességet. Feltámadt a szél, de hűtő hatása nem igazán volt. A célegyenesben pedig összeszedtem magam és próbáltam szépen befutni, mint aki bírna még egy kört is. Itt egyből bemondták a nevem és azt is megtudtam, hogy negyedik lettem (94 induló közül). Nagyon jó érzés volt, ez szuper eredmény. 1:12:34 lett a vége.

Nyakamba akasztották az érmet és mondták, hogy adjam vissza a chipet. Mondtam, hogy inkább leülnék. Jöttek a többiek, kérdezték, hogy jól vagyok-e, de semmi bajom nem volt, csak fáradt voltam és nagyon melegem volt. Sikerült kiműteni a chipet, majd Józsi elkísért a befutócsomagért és izóval itatott. Anica egy kör után kiszállt, de jól tette, hogy nem erőltette feleslegesen. Hazatelefonáltam, elújságolva a nagyszerű futást, de csak a józan eszem kérdőjelezték meg. Aztán jött is sms a pontos eredményemmel, ez nagyon profi volt. A zuhanyzó felé vettük az irányt, követve a nyilakat, ami egy zárt kapuhoz vezetett, így, mivel nem volt magas és nem volt erőnk kerülni, inkább átmásztunk rajta. Elég sokan voltak a zuhanyzóban, de valahogy sikerült sorra kerülnöm és felfrissülnöm. A kajasátorban Józsi vett egy slambucot és pedig a saját készítésű lekváros grízes tésztámat ettem meg. Összeszedelőzködtünk, majd lassan elindultunk, de csak Hortobágyig jutottunk.

Szent Iván-éji fáklyás futás

Hagyományosan az év legrövidebb éjszakáján rendezik meg a Múzeumok Éjszakája programsorozatot, melynek keretében idén a Hortobágyi Nemzeti Park futóversenyt rendezett. Ha lúd, legyen kövér, gondoltam a hűvös munkahelyen, mikor megláttam a kiírást és előneveztem a 9,5 km-es Üvöltő farkas futamra. Ezzel szemben, mikor a helyszíni regisztráció került a sor, már szívesebben lettem volna 3,5 km-es jámbor csacsi, annyira fáradtnak éreztem magam a délutáni futás miatt. De végül Józsiék unszolására nem hagytam magam és tartottam a tervet. A fél 9-es rajtig rengeteg időnk volt, így fagyiztunk és elindultunk felfedezni a környéket. Megnéztük az új gyaloghidat, ami nekem a folyóba borult daru miatt marad emlékezetes, a látogatóközpont kiállítását a nemzeti park állatairól és madárkórházba is bekukucskáltunk. Az estét még tűzzsonglőrök színesítették a Pásztormúzeum előtti téren, ami a verseny helyszíne is volt. Anicától kaptam egy energiashot-ot, hátha segít egy kicsit. Végül a mi időnk is elérkezett, beálltunk a rajtvonalra.

Fáklyákkal és szolárlámpákkal jelölték ki a pályát, ami előbb a már említett gyaloghídon vezetett át, majd balra fordultunk a Pusztai Állatpark felé aszfaltúton. Józsival kényelmesen indultunk el, majd kielemeztük az előttünk lévő mezőnyt. Hárman voltak előttünk, ebből kettőre kellett nagyon figyelnünk, állapítottuk meg. Majd a telefonommal, amit az időmérés miatt vittem magammal, csináltam egy futás közbeni szelfit (ilyen se volt még, de most belefért). Közben gyönyörű színekkel tündökölt a naplemente. Jól éreztem magam, mondtam is Józsinak, hogy ha meg akar előzni, nem fogom hagyni magam és kiléptem. Az aszfaltot az első híd után hagytuk el, ahol volt egy konfúzió, mert későn jelent meg a segítő, mire az eleje odaért, így öten ötféleképp mentek tovább. Hiába kiabált, hogy a híd előtt kell letérni, nekik már mindegy volt, de kellően összezavarta a mezőnyt és kicsit össze is rántotta, így én is közelebb kerültem hozzájuk. Itt már igazi terepen futottunk a Hortobágy folyó mellett kanyarogva, ami nagyon tetszetős volt. A pusztának lám, nem csak egy arca van. Ez is göröngyös, technikás terep volt, figyelni kellett, de nekem nagyon tetszett, jól haladtam. Megelőztem a harmadikat, majd átkeltünk egy másik hídon és már fordultunk is vissza. Itt ismét az állatpark területén voltunk, de én itt még nem voltam. Őstulkok mellett futottunk el, majd jött is a következő frissítőpont, ahol ismét leöntöttem magam és megelőztem a második futót is. Már csak egy srác és egy lány volt előttem. Elhaladtunk a farkaskifutó ellett is, akikről a futam a nevét kapta és olyan szerencsés voltam, hogy a farkas épp akkor futott el a kifutójában, amikor odaértem, így elmondhatom, hogy egy kicsit farkassal is futottam. A pusztában őstulkok és vadlovak, illetve az őket figyelő szafaris turisták mellett futottunk el, ez a szakasz is nagyon tetszett. Átkeltünk a hídon, amit az elején kikerültünk és reális esélyét láttam, hogy az élre tudok kerülni. Ez nemsoká meg is történt, akit megelőztem, mondta, hogy nagyon elfáradt, hátranézve Józsiékat látta távolabbról. Az állatpark előtt azonban a semmiből feltűnt egy új arc és megelőzött minket. Próbáltam a tempóját tartani, de tudtam, hogy megelőzni már nem fogom tudni. Így hát már csak a 2. helyemet kellett megőriznem. Az állatparki pontnál kicsit megleptük a segítőket, mindenhol írták a rajtszámunkat, és ők még nem számítottak rá, hogy mi már jövünk. A csacsi futamosok is érkeztek közben, egy lány rossz irányba is fordult, velünk szembe futott, mikor utánakiabáltak, hogy rossz az irány.én is bekiáltottam a rajtszámomat, hogy le tudják írni. A gyaloghíd emelkedőjére is olyan erővel futott fel, mint aki akkor kezdte a futást, úgyhogy abszolút megérdemelten nyert. Én végül másodikként futottam be és még az időmet is bemondták. Jól esett a víz, majd gratuláltam a nyertesnek és a többi befutónak és Józsinak, aki 5. lett. Egyre többen futottak be, ez kicsit feladta a szervezőknek a leckét, majd megjött Anica is. Miután mindenki befutott, a szervezők fél órát kértek az eredményhirdetésig. Addig a hortobágyi népdalkör dalcsokrát hallgathattuk meg, illetve kipróbáltuk a gólyalábazást is. A számolgatás végül több időt vett igénybe, de türelmesen vártunk, terített asztalt nyújtva ezzel a szúnyogoknak. A problémát a túl sok kategória okozta, azt mondták a szervezők, hogy ezen jövőre változtatni fognak. Kihívták a helyezetteket, akik érmet és oklevelet kaptak. Illetve mindenkinek járt egy emléklap és egy kitűző is. Én utolsó előttiként kerültem sorra, nagyon jó érzés volt átvenni a 2. helyért járó érmet. Végül a létszám túl is szárnyalta a vártat, több mint 50-en voltunk, így nem is jutott mindenkinek kitűző. Jövőre remélhetőleg az idei döccenőket áthidalják a szervezők és egy még szuperebb versenyben lehet részünk, mert a hangul és a táj miatt miatt csak ajánlani tudom a részvételt!

A Délibáb utóélete

Másnap böngészem az eredménylistát, amikor megláttam, hogy 10 másodperccel maradtam le a harmadik helyezettől. Ez nagyon meglepett. Mivel a végén már nagyon sok félmaratonista volt körülöttem, nem is tudtam, hogy kis van még az én távomban, így ne nagyon realizáltam ezt a helyszínen. Na meg mivel nem egyszerre indultunk, lehet, hogy sokkal távolabb futott be nálam. A lényeg, hogy e miatt tényleg őszintén tudtam örülni a 4. helynek, és nem bosszankodok egy elszalasztott helyezés miatt, inkább csak vicces érdekesség marad (kb. azon az egy banánon múlt).

700 forintot kérni egy fényképét a rablás kategória, de az apró előnézeteken látottak alapján elégedett vagyok a futóformával. Legalábbis egyiken sem vágom oda a sarkam, kezdetnek ez is jó, bár végig próbáltam figyelni, de azért voltak pillanatok, amikor már minden mindegy volt.

És végül a videóban 4:08-nál befutok a célba: