Legutóbbi kéktúrám során szerencsés lehetőség adódott, szülői fuvart tudtam igénybe venni a Kiskunságban. Így egy csütörtök reggelen el is vitt édesapám a Petróczi iskolához. A ma vendéglátóhelyként üzemelő épületben a pultos lány fémdobozostul tette elém a bélyegzőt. A pecsételés után átkeltem a forgalmas úton, nekivágva az aznapi útnak. Estére beszéltük meg, hogy felvesznek, ezalatt szerettem volna Ópusztaszerig mindenképpen eljutni.
Reggel a Petróczi iskolánál
Az előző napi esőknek köszönhetően jól járható földúton indultam el, majd a tanyák mellől hamar betért az út az erdőbe. Itt sokszor kanyarodva haladtam kelet felé tartva. Viszonylag sokszor sikerült elvétenem a fordulókat, a széles utakon maradva a keresztirányú ösvények helyett. Így már csak akkor tűnt fel a hiba, mikor majdnem az aszfaltra értem ki. Végig az 55-ös út közelében haladtam, a kocsik moraja végig hallható maradt. Gyakran találkoztam az útjelző táblákkal, amikhez nagyon gyorsan hozzá lehet szokni, ezért is rontottam egyből, mikor valahol nem volt. Persze itt sem tökéletesek, az egyik például a letérés helyett egyenesen küldi tovább a turistát. A legnagyobb meglepetést a bálványfaültetvények jelentették. Egy darabon egy lábnyomot követtem, amihez később egy kutyanyom is csatlakozott. Aztán a távolban embereket láttam átmenni a földúton, én pedig egyből menekültekre gondoltam. De aztán kiderült, hogy egy csapat fiatal éppen az egy ilyen ültetvényben dolgozik. Mérges is voltam, hogy egyből ez jutott eszembe.
Felső-Ásotthalmi-erdő
A kék négyzet jelzést követve kijutottam az út mellé, ahol pár métert megtéve az épülő kerékpárúton a Back- kápolnához jutottam. Sajnos csak a kerítésen kívülről tudtam megnézni a kedves épületet, nem akartam feltépni a kaput lezáró celluxot. A Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt kápolnát 1937-ben építették Back Bernát szegedi politikus megbízásából. Az út mellett egy pihenő is ki van építve, de sajnos az egyik információs tábla már a földön fekszik kidőlve. A következő látnivaló Rózsa Sándor fája, a Rúzsafa, egy 220 éves, 5,4 méter törzskerületű szürke nyár volt. A történet szerint a környéken élő betyár a fára felkapaszkodva menekült meg az üldözői elől. Itt is van egy kellemes pihenőhely és egy fafaragás is emléket állít a betyárról. Átkeltem a forgalmas úton, majd ismét földúton haladtam Ruzsa felé.
Hangulatos fenyves a kápolna felé vezető úton
Back- kápolna
Rúzsafa
Az út mellett olyan tanyák álltak, amilyenek a képzeletemben élnek a régi alföldi világról. Takaros, rendben tartott porták, az út mellett virágokról is gondoskodtak. Rétek és szántók mellett, majd aszfaltútra térve értem be a faluba, aminek a központjában egy szökőkút mellett a fák árnyékában reggeliztem meg. A környékre jellemző módon a tanyák viszonylag későn, az 1900-as években váltak önálló településsé. Ruzsa 1950-ben alapult még Csorva néven, mai nevét 7 évvel később kapta. Így a túranap során az egyik legfiatalabb település volt, ahol jártam. Különös tornyú temploma, a római katolikus Urunk Színeváltozása templom is még csak 30 éves, 1987-ben épült. Néhány házzal odébb, a Molnár büfében található pecsét Rózsa Sándort ábrázolja, akit a környéken fogtak el a csendőrök. A pecsét a helyiség hátsó részében, egy polc alatt van az ablak mellett és elég nehézkes a pecsételés végrehajtása, nem nagyon esik kézre.
Tanya
Útban Ruzsa felé
Ruzsa római katolikus temploma
A Molnár büfé
Ruzsát a sportpálya mellett hagyjuk el, én megint figyelmetlenül követtem az utat, nem vettem észre a táblát. A jelzés valójában egy nyárfaültetvény homokán vezet át. Ezután jött az egyik legnehezebb szakasz is, a mély homokban nem nagyon tudtam haladni. Próbáltam a füvön tekerni, de az sem nagyon nőtt. Kezdtem kétségbe esni, de utána jobb lett az terep és könnyebben haladtam tovább. Egy rövid szakaszon megint aszfalt is került a kerekeim alá. Itt is tanyák, gyümölcsösök és szántók mellett haladtam, nagyméretű öntözők permetezték a vizet a földekre. Sosem láttam még ekkora sárgarépaföldet ezelőtt. Itt is benéztem egy kanyart, itt sem volt se tábla, se jelzés, az utolsó egy öntözőcső csonkjára volt felfestve. Valahogy biciklin jobban visz a lendület, sokáig megyek előre, hátha lesz jel, hogy aztán szaporán tekerve térjek vissza a kiindulópontra. Zákányszékre már bicikliúton tekerve érkeztem meg, ahol a Texas Pizzériában tudtam pecsételni. A boltban vettem naptejet és egy citromos sört, amit a parkban meg is ittam és bekentem magam. Az igazi meleg csak ezután jött és nem akartam felkészületlen lenni.
Mély homok, kerékpárral nehezen járható
Tanya pipaccsal
Sárgarépa, míg a szem ellát
Zákányszék temploma
A közeli Bordányra végig aszfalton vezet a jelzés, ennek megfelelően hamar oda is értem. Itt a Viking Sörözőben pecsételtem, ahol egy újabb érdekes találkozásban volt részem. Éppen előttem egy nyugdíjasforma ember pecsételt. A kalapjára tűzött kékkör jelvény árulkodó volt, büszkén mesélte el, hogy háromszoros OKT teljesítő, idén az Alföldi Kékkel lesz meg a második Kékköre és még szeretné egyszer teljesíteni. Három napot tölt a környéken, nagyrészt ugyanazt a távot szeretné bejárni, mint én, akkor éppen Zákányszék felé indult. Elismeréssel hallgattam és jó egészséget kívántam neki. Görbe túrabotjával és nagy táskájával lendületesen indult útnak, irigykedve néztem, milyen jó formában van.
Útszéli kereszt
A Viking söröző Bordányban
Útszéli kereszt- volt egy pár
Zsombó a szomszédaihoz hasonlóan jómódú település képét mutatta, ami a virágzó mezőgazdaságnak köszönhető. Változatos növénytermesztés folyik, szinte minden megterem itt, gyümölcsösök és zöldségföldek váltották egymást. Persze hozzátartozik a dologhoz, hogy a déli napsütésben is dolgoztak a földeken. Zsombón a templom melletti Jóbarát étteremben lehet pecsételni, a pulton kényelmesen lehet beütni a lenyomatot. Egy helybeli srác kíváncsian nézte, hogy is néz ki a pecsét. Egy barackosban éppen szedték a gyümölcsöt, nagyon étvágygerjesztő volt a rengeteg finomság a ládákban. A leírásokból hallottam a Zsombói- őslápról, a sárga táblák is jelezték, de valószínűleg le kell térni a kékről hozzá, én ugyanis nem találkoztam vele. Egy mocsarasabb, nádas tó mellett elhaladtam, ahol sok bakcsó repült fel a fákról.
Zsombó
Csongrádra jellemző jelzés, pléhből
Lovak Szatymaz határában
Ismét közútra vezetett a jel, átkeltem az M5-ös autópálya felüljáróján, majd begurultam Szatymazra. A község szintén fiatalnak tekinthető, ami megjelenésében is megnyilvánul. A lakosok kreatív emberek lehetnek, a Törpi Diszkont mellett itt van a Lesz Vigasz étterem is, ami időről-időről feltűnik az interneten is. A pecsétet a vasútállomás épületében, egy bezárt jegypénztár mellett találtam meg. A falu szélén áll a különleges, háromtornyú római katolikus templom, amely a pecsétlenyomaton is szerepel.
Ez a bolt zseniális
Pecsét a szatymazi vasútállomáson
Szatymaz, római katolikus templom
Innen tér le a kék háromszög jelzés, amelyet követve a Fehér-tóhoz jutottam el. Az információs táblák szerint igazi különlegesség a kunhalomra települt temető, amely mellett elhaladtam. Nem realizáltam, de a távolban magas tornyok és kéttornyú dóm feltűnése jelezte Szeged közelségét. A Beretzk Péter kilátó a Fehér-tó nádasa mellett áll, nevét a tó kutatójáról kapta, akinek emlékét egy faragott oszlop is őrzi. Az ország legnagyobb szikes tavának madárvilágát távcsővel tudtam volna jobban tanulmányozni, de a kis sziget felett repkedő sirálycsapat így is szembetűnő volt. Itt ebédeltem meg, majd azonos úton tértem vissza a kékre. Szatymaz híres a barackjáról és a helyiek büszkék is erre, a körforgalomban is a gyümölcs egy óriási szobra áll.
Beretzk Péter kilátó, a kék háromszög jelzés végén
Sirálycsapat a Fehér-tó egyik szigetén
A szatymazi óriásbarack a körforgalom közepén
Sándorfalván, a szakasz legnagyobb településén a Baurger King Büfé nyitvatartása volt a limitáló tényező, ami meghatározta a haladási irányomat. Mikor bementem, nem találtam ott senkit, így kissé sután sikerült ez a pecsételés. A templom körüli kálvárián sétáltam végig, majd elindultam Ópusztaszer felé. Egy boltban vettem egy jégkrémet és visszafordultam, hogy megnézzem a Pallavicini kastélyt, ha már itt vagyok. A nemesi család vadászkastélya ma kiállításoknak ad helyet, bár én nem sok mozgást észleltem. Egy biztos, a napelemhasználatot valóban túlzásba vitték. A falut elhagyva a Nádas-tóig kanyarogtam, ahol a hétköznap ellenére is sokan strandoltak. Az igazolófüzetben még a régi útvonal van feltüntetve, érdemes utána nézni a változtatásoknak indulás előtt.
Sándorfalva római katolikus temploma
Pallavicini kastély
Nádas-tó
Ezután következett a túra legvadregényesebb része, ahol hangulatos tölgyerdőkben és réteken vezet az út. Ezután kicsit alábbhagyott a lelkesedés, mikor már megszokott akácosokban haladtam tovább. A Dócra vezető aszfaltútra jutottam ki, majd egy darabig Ópusztaszerig is a közúton tekertem, majd ismét letérő következett a falu előtt nem sokkal. Ez azonban már az ipari szívás kategóriába tartozott, a nap legdzsumbujosabb része volt ez, magas csalánnal. Sok minden nem szól az út mellett, bár közelről meg lehet ismerkedni az invazív selyemkóróval, vagy másik nevén vaddohánnyal.
Sűrűsödik a terep
Nagyon tetszett a környék
Magas csalán nőtte be a kék ösvényt
Egyszer minden véget ér, így én is megérkeztem Ópusztaszerre. Itt a Nemzeti Emlékpark portájánál lehet pecsételni. A kapuhoz érve nézegettem is, hogy merre van a ládika, mire portás ki is jött. Kiderült, hogy nála van a pecsét, saját tintapárnájával nagyon szép lenyomatot készített. Aztán ha már itt vagyok, be is megyek, így vettem egy jegyet, majd ismét megjelentem a kapunál, mert itt van a biciklicitároló. Egy forrásnál szerettem volna frissíteni magam, erre sikerült megcsúsznom az algás kövön. Kedvező időpontot kaptam a Feszty körkép megtekintésére, szinte azzal kezdtem a látogatást. Akkora szerencsém volt, hogy egymagam voltam az egész teremben, így semmi sem zavarta meg, hogy gyönyörködjem a hatalmas festményben. Amikor kiléptem az épületből, eső fogadott, így rutinosan felvettem az esőkabátom. Ezután körbejártam a parkot, benéztem a skanzen épületeibe. A jurta épületei zárva voltak, a romkert is körbe volt szalagozva, furcsa, hogy ilyen lassan halad a felújítás egy ekkora turistalátványosságban. Jól álltam idővel, ezért mikor végeztem, úgy döntöttem, hogy azt a kis részt még megcsinálom a Tiszáig.
Az Árpád-emlékmű Ópusztaszeren
Különleges fényviszonyok az esőnek köszönhetően
Szélmalom a skanzenben
Széles földút vezetett szántóföldek között, mögöttem pedig csúnya esőfelhők. Az eddig leesett esőtől felázott a talaj, így a geszti túrához hasonló körülmények fogadtak. Ragadós sár tapadt ismét a kerekekre, de most ahol tudtam kikerültem és inkább felemeltem a biciklit. Szidtam magam, hogy ez még kellett nekem, de nem volt messze a gát, ahol aszfalton tudtam eljutni a Tisza partjára. A rév közeledett is, a folyóban addig megmostam a lábam. Kikötött a hajó, elkértem a pecsétet, ami egy nagy ládából került elő. Kérdeztem, hogy jönnek-e még vissza, mondták, hogy nem biztos, ezért jobb ha átmegyek velük. Én azonban pont, hogy vissza is akartam még jönni, így hajókázás kimaradt a napból. Így végül visszatekertem egy rövid sárkaparás után Ópusztaszerre, ahová nemsokára jöttek értem szüleim.
Göröngyös út
A Tisza töltése
Közeleg a rév
A Tisza
Maga a túraszakasz 90 km hosszú, én az összes kitérővel együtt mentem valamennyivel többet, mint 100 kilométer. Mindehhez persze a körülmények különösen kedvező együttállása volt szükséges- a szülői fuvar, a felázott talaj. Száraz időben a homok szerintem kerékpárral egyáltalán nem, vagy csak igen nehezen járható. A gyalogosoknak viszont a sok aszfaltos rész lehet nehezítő tényező. Ez a térség is olyan, ahová egyébként magamtól biztos nem jutott volna eszembe, hogy elmenjek ide. A települések sűrűsége jelzi, hogy ez a rész nem az érintetlen természetről szól. Érdekes volt látni, hogy miért is nevezik ezt a régiót Magyarország éléskamrájának.
