Hétmérföldes lépés

Hétmérföldes lépés

Cserépi Trapp, 2017. 08. 06.

2017. augusztus 22. - csuth.tamas

Két éve, 2015-ben jártam az akkor először megrendezett Cserépi Trapp futóversenyen. Viszonylag kezdő futóként, de akkor már túl az első félmaratonomon úgy gondoltam, hogy menni fog a 21 km-es táv. Végül a bükkalja dombjai és a nyári meleg megtették hatásukat, a verseny utolsó harmadában teljesen szétesve, jókora távokat sétálva próbáltam magam bevonszolni a célba. Azóta sem volt ennél katasztrofálisabbra sikerült versenyem, ezért került be az idei évre szóló bakancslistába a "revans".

Nem mondom, a verseny hetén a legnagyobb forróság nem hatott rám túl motiválóan, de ha már regisztráltam, akkor elég kitolásnak gondoltam a szervezők felé, ha végül mégsem megyek. Mivel fizetni sem kellett, így csak a becsületszó maradt. Erikának is ígértem fuvart, így bele kellett törődnöm a gondolatba, hogy vasárnap felperzsel a nap. Valószínűleg mások is így gondolkodtak, mert a 21 km-es mezőny volt a legkisebb, a megérkezésünkkor rajtoló 30-as és a 9 km-es távokon is többen indultak. A cserépfalui Közösségi Házban a nevezés sorban állás nélkül, gyorsan ment. A póló dizájnja szuper lett, az egyik legszebb póló, amit mostanában versenyen kaptam.

lenovo_a1000_img_20170806_121916.jpg

A két rövidebb táv egyszerre indult el, a kilencesek nyilván nagyobb lendülettel. Két éve ott rontottam el, hogy a Cserépváraljára vezető úton, ami egy dombon vezet át, túl gyorsan futottam fel, így már két kilométer alatt felhasználtam az erőtartalékaim. Most szépen, öregesen hódítottam meg az emelkedőt, tartogatva későbbre az erőm. Lefelé már bátrabb voltam, aztán faluba beérve utolért egy 21-es versenytárs, tőle azért elléptem. A kilencesek letértek, én futottam tovább egyenesen. A falu végén láttam meg a felvezető autót a távolban, egy futó volt előttem, igaz, tisztes távolságra. Próbáltam keresni az árnyékot, de nem mindenhol hajoltak eléggé az út fölé a fák.

20689858_1252677721525751_2246963580124843352_o.jpg

Felbontottam az energiazselé

met, mert közeledett a Végzet Hegye. Jól jött a helyismeret, mert tudtam, hogy sok jóra nem számíthatok. Bogács felé fordultunk egy emelkedőn, majd egy földútra, ami szántóföldek között vezetett. A napraforgófejeken ott helyben megpörkölődtek a magok és a gabonák is könyörögtek már a gazdáknak a betakarításért, hogy véget érjen a szenvedésük. A táj nagyon szép volt, de a katlanban megállt a levegő és mintha egy láthatatlan pulóvert vettem volna fel. És persze árnyék a fasorban sem volt, mert az sem volt a közelben. Közben láttam, hogy tudok közelíteni az előttem futó hölgyhöz. A Bogács előtti frissítőnél láttam, hogy megáll, ekkor már tudtam, hogy sikerül majd megelőzni, ami a falu elején sikerült is. Átfutottunk Bogácson, most is lehűtöttem magam egy kék kút vizével. Tavaly ilyenkor már nem bírtam futni, de most még éreztem magamban az erőt, már csak a helyemet kellett tartani.

6d-0218.jpg

A pálya vége módosult, nem igazán néztem meg, de azt hittem, hogy a Cserépfaluba vezető kövesút helyett egy hasonlóan lapos kis völgyben futunk végig. Ám még engem is megütött a valóság, pedig azt hittem, hogy mindenre fel vagyok készülve. A strand mellett elfutva (ahova hosszú sorokban szerettek volna bejutni az emberek) egy kavicsos, hosszan emelkedő úton vezetett a pálya. A szervezők ezzel a különös kegyetlenséggel elkövetett útvonaltervezéssel azt hiszem, a legnagyobbak közé emelkedtek. Ez a rész nem esett már jól, ráadásul a cserépfalui templomtorony is nagyon messze volt és az istenért nem akart közeledni. Aggódtam,  hogy nehogy eltévedjek, de itt nem is lehetett, meg jól is volt jelölve a pálya.

De végül csak megindultam lefelé, élveztem a szelet, majd megint megállt a levegő és jött a láthatatlan pulóver. Végigfutottam a falun, beértem a célba, leolvasták a chipet és a nyakamba akasztották az érmet. Megcsináltam! Viszonylag egyenletesen, nagy megrogyások nélkül futottam végig, ráadásul sikerült elsőként befutnom. Mikrofon elé kaptak és nem túl jól megfogalmazott válaszokat sikerült megosztanom. Mondtam, hogy elég durva lett a pálya vége, erre azt felelték, hogy én ne is panaszkodjak. Pihenőként néztem a többi versenyző befutóját, Erika is beért, majd elfogyasztottam a finom gulyáslevest.

Az eredményhirdetésen végül mindketten érdekeltek voltunk. Családias volt a légkör, és elég pörgősen zajlottak az események. Jó érzés volt dobogóra állni, ahol egy hatalmas plakettet és egy üveg bort is kaptam. Kihasználtuk a nevezéshez járó ingyenes bogácsi strandlehetőséget is, bár úszni nem tudtunk a tömegben, de legalább szundítottam egy jót a gyógyvízben.

20643210_1252699324856924_4741089086510327585_o.jpg

A végeredményem 1:46:42 lett, ami olyan 7 és fél perccel lett jobb, mint a 2015-ös. Most nehezebb volt a pálya és melegebb is volt, szóval elégedett vagyok. Talán a különbség a számok alapján nem olyan egyértelmű, de érzésre mindenképpen jobban ment, szóval valamennyit csak javultam két év alatt.

De sokat fejlődött a verseny színvonala is. A frissítőpontok (víz, izo, banán, szőlőcukor) már akkor is nagyon jók voltak, indokolt is volt, hogy ilyen sok legyen belőlük. A lebonyolítás és a chipes időmérés is gördülékenyen ment. Látszólag több embert vártak volna, de a forróság sokakat visszariaszthatott. Az érem is ötletes, egy óriás kirakós első darabja, amit majd további befutóérmekkel lehet majd kirakni. Remek fogás. A pálya maga szintek miatt sem könnyű, amit nehezít a nyári meleg, így a nehezebb versenyek közé sorolnám, kezdők ne itt fussanak félmaratont. Nagyrészt aszfaltút, kisebb része földút, illetve technikás apró kavicsos út a pálya. Az útvonaljelölés hibátlan volt (felfestés és szalagozás), gyakorlatilag nem lehetett eltévedni. Összességében ajánlom a versenyt.

20645895_1643532635681116_809156817_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://maratonom.blog.hu/api/trackback/id/tr4212765130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása