Elég hamar eldöntöttem, hogy idén is indulok a Rotary félmaratonon, a jelentkezés már tavaly megtörtént, szombaton pedig átvettem a rajtszámot és a rajtcsomagot. Jó ötlet, hogy hamarabb át lehet venni és pont jól is jött ki, hogy dolgom volt az egyetemen, így az utazási kiállításra is be tudtam nézni és a csomagot is átvettem a versenyközpontban. Zsinórban a 3. versenyem, amin neonsárga pólót adtak, sebaj. A zöld tornazsákban volt még egy shaker (amire kép alapján azt hittem, hogy kulacs), egy Horalky, egy zabszelet, egy ice-tea, egy csomag kuki és néhány tájékoztató. Szóval elég jól ellátott pakk, csak azt sajnálom, hogy a zsákra idén nem került fel a rotary-s fogaskerék. A glikogénraktárakat pizzával töltöttem fel, amiből tesóméknak köszönhetően sikerült dupla adagot bevinnem és még reggelire is jutott.

A rajtcsomag

Másnap 9-re beszéltük meg Tündivel a találkozót és egyből regisztráltuk is magunkat a 2 km-es Jótékonysági futásra a Debreceni Hősök csapatába. Gyorsan telt az idő, a csoportkép után hamar elrajtolt a mezőny, ami ennyi ember esetén lassú hömpölygést jelentett. Tündi kocogott, én pedig sétáltam mellette az elején fel a stadionkörre, de a tömeg hamar felszakadozott és lehetett volna gyorsabban haladni. Végül sikerült teljesíteni a távot, meg is kaptuk az érmet.

Nem mondhatni, hogy nem volt érdeklődés a Jótékonysági futás iránt :)

Ilyen, amikor (majdnem) minden összejön?

Most sikerült időben megérkeznem a szokásos helyszínre, a Nagyerdőbe, így volt időm normálisan bemelegíteni. Az volt a tervem, hogy most az 5 km-est futom lassabban, a tízesen meg kicsit jobban belehúzok. Ezzel szemben megint elvitt a lendület, tekintve, hogy most elég jó helyre sikerült beállnom. Az első körben megint megfeszült egy kicsit a lábszáram, ez a héten jelentkezett először és nem túl kellemes. Nem fáj, de nem könnyű vele futni. Szerencsére elég hamar elmúlt, pedig most elég jól bemelegítettem. Életmentő volt az a kisfiú, aki zsebkendőket osztott a kör háromnegyedénél. Úgy tűnik, valami mindig otthon marad... Nagyon jó ötlet volt az önkéntesek részéről a motivációs feliratok kirakása a fákra. Angol és magyar nyelven buzdítottak bennünket. A megfontolt lassú versenyzésből olyan szinten ne lett semmi, hogy a végén még a lépéseim is megszaporáztam így gyors tempóval futottam be a célba. Végül 21:13-as idővel, 43.-ként futottam be.

A második kör előtt ittam egy teát és felvettem a széldzsekim, ami nem volt okos ötlet, mert hamar befülledtem, így inkább magamra terítettem, amíg vártam. Mozogtam, hogy ne nagyon hűljek ki. Közben találkoztam a vámospércsi különítménnyel és lett egy közös képünk is. Majd ismét beálltunk a rajthoz. Sokáig vacilláltam, hogy vegyem-e fel a dzsekit, mert néhány esőcsepp hullott rám, de úgy voltam vele, hogy a többieken sincs és amúgy is kibírja az idő. Hát ehhez képest, ahogy eldördült a rajtpisztoly, abban a pillanatban elkezdett esni. Úgy tűnik sikerült kilyukasztani egy felhőt. Szóval esőben indultunk neki, ami a nyílt részeken sokkal kellemetlenebb volt, mint a fák alatt. Aztán ahogy féltávhoz értem, már ez sem számított, hiszen egyre jobban rákezdett. Ismét elpárásodott a szemem, ezúttal a hatalmas esőcseppek miatt nem láttam ki a szemüvegem mögül. A tempómat az elején elég jónak éreztem, aztán a második felére olyan érzés volt, hogy sehová sem haladok. Néhány emberrel előzgettük egymást felváltva, és ez jobban is stimulált, mint a múltkori magányos futás. Komolyan azért próbáltam sietni, hogy kevesebbet legyek az esőben, de aztán csak sikerült beérni a célba. Még az a szerencse, hogy a talaj végig jól futható maradt, igaz a sár azért egyre nagyobb lett, de még az sem volt vészes. Az időm 43:25 lett, ez a 31. helyre lett elég. Nagyon elégedett vagyok, mert szinte alig van különbség a két tempó között, ilyen jól még nemigen sikerült a verseny. Persze így mellékes szempont, hogy bőrig áztam. Gyorsan felvettem a dzsekim, megtöröltem a szemüvegem és vettem teát és banánt, majd az elfogyasztás után útnak indultam. A nyújtást egy épület falánál az eresz alatt ejtettem meg. A jövő hónapi utolsó fordulót valószínűleg kihagyom, mert pont a Rotary félmaraton előtti nap lesz, így már nem merem bevállalni.

Remélem nem lett senkinek komolyabb baja az elázás miatt, váljék a verseny a kitartó futók, a lelkes szurkolók és a szervezők egészségére!

Egy jó könyv ismérve, hogy képes magával ragadni az embert. Nos, nem lennék meglepve, hogy ha a legtöbb futó Christopher McDougall Futni születtünk című könyvének elolvasása után legszívesebben azonnal elindulna egy ultramaratonon. Talán nem véletlen, hogy nem nagyon van olyan futóknak szóló könyvajánló, melyben ne szerepelne ez a kötet.

Szinte a kezdetektől fogva naplózom a futásaim, mégpedig a Jogger nevű alkalmazás segítségével. Ez az applikáció igazából mást nem is tud, miután megadtuk a futás távját és idejét, kiszámolja a sebességünket. Mindezt havi lebontásban tárolja. A sebességet és a távolságot pedig grafikonon is megnézhetjük. Elég egyszerű kis program, de telefonváltás miatt az eddigi statisztikáimat egy kis egy kis füzetbe is átvezettem, így most már két fronton is megy a jegyzetelgetés.

Az évet extra motivációval kezdtem el, a Debreceni Kilométerek felhívásának köszönhetően, mely szerint 2015-ben 1000 km-t kell lefutni. Mivel tavaly 630 km-t tettem meg, ezért ezt a kihívást teljesíthetőnek ítéltem meg és regisztráltam is a játékra. Naponta be kell küldeni az aznap lefutott métereket és talajtípust. Nem is gondoltam, hogy egy ilyen konkrét cél mennyire meg tudja dobni a teljesítményemet.

Az új év első napját egy jóleső 8 km-el kezdtem és ez a lendület megmaradt, miután visszaköltöztem a kollégiumba. Mivel a futócuccaim nem akarom mindig hordozni, ezért a futásaim áthelyeződtek a hétköznap estékre. Próbálom változatossá tenni a köreim, ezért futok a stadion és a Klinikák körül, illetve az Egyetem sugárút környékén. Jó helyen van a koli, viszonylag minden elérhető távolságra van. Sajnos még mindig hamar sötétedik ahhoz, hogy a Nagyerdőbe is ki tudjak menni. Legrövidebb futásom 4,6, leghosszabb 13 km volt. A tempót nem nagyon erőltettem, részben az időjárási viszonyok miatt, részben pedig, hogy legyen ez egy kicsit alapozós időszak. Bár az Oxigén Kupán kiderült, hogy a formám még nem nyertem vissza, de most már próbálok kicsit tudatosabban futni.

Az otthoni újévi futás mellett emlékezetes volt, amikor a friss hóesésben futottam csaknem teljesen egyedül a stadion körül. A friss hó ropogott a lábam alatt és nagyon jól éreztem magam. Máskor viszont 100 méter után már visszavonulót kellett fújnom, mivel a járda teljes egészében lejegesedett, így maximum csak korcsolyával lett volna esélyem a napi testmozgásra.

Aztán megtörtént az első esésem is. Az Auguszta előtt, a zebránál lévő járdarészre akartam átjutni, de azóta sem tudom pontosan hogy, de hatalmasat tanyáltam. Sajnos nem tudom az időjárásra fogni, nem volt se hó, se jég, se eső. A jobb térdemre estem, két különböző helyen ment le a bőr a lábamról és lett két csinos lyuk a futónadrágomon (amit már akkor is jobban sajnáltam, mint magamat). Aztán a jobb oldalamra borulva elterültem, mint egy béka. Az első sokk után egyből megállítottam az órám, majd felpattantam (szerencsére a jelenetet egy arra járó lány és taxis látta csak) és mivel nagy szerencsémre nem lett komolyabb bajom, még lefutottam az aznapra tervezett adagot. Aztán még sokáig röhögtem azon, hogy hogy lehetek ilyen szerencsétlen. :) Bár azóta kicsit óvatosabban futok a rosszul megvilágított helyeken, nehogy ismét elessek.

Szóval nagyjából ez volt a január, már csak 881,3 km-t kell teljesítenem!

A Téli Mátra az időjárási viszonyoknak és a Kékes megmászásának köszönhetően igazi kihívást jelent, amely egyre népszerűbb a túrázók körében. Az én fantáziámat is megmozgatta, mivel az ország legmagasabb pontján még csak egyszer jártam nagyon régen, akkor is autóval mentünk fel. Így mikor akadtak túratársak, nem sokáig gondolkodtam a nevezésen, mégpedig az M távra, ami 25 km-t jelent. Ezt időben meg is tettük, mivel a létszámkeret elég hamar betelt, így nem kellett az utolsó napokban is azt lesnünk, hogy van-e az adott távon üresedés. Az utazás is megoldódott, a HRSE (Hajdú Rendészeti Sportegyesület) különbuszához csatlakoztunk. A tavalyi beszámolókat olvasva és megnézve ezt a videót, a legrosszabbra is felkészültem és bekészítettem két kukászsákot is. Bár hóra nem kellett számítanunk, nem igazán tudtam, hogy ilyen idő vár ránk, ezért több réteg ruhát is bepakoltam. Fél ötkor indultunk és fél 7-re már meg is érkeztünk Mátrafüredre, ahol egy csoportkép elkészítése után a hosszútávosok el is indultak nevezni. Mi még szedelőzködtünk túratársaimmal, Anicával és Józsival a csípős januári reggelen, majd mi is elindultunk az Erdészeti Szakközépiskolában található rajthoz.

Debrecen egyik legnépszerűbb futóeseménye az Oxigén kupa, melynek 6 fordulója szeptembertől márciusig várja a résztvevőket. A gyerektávok mellett (a cuki nevű Oxi-mókusoknak) 5 és 10 km-en van lehetőség indulni. Az új szezon legnagyobb újítása, hogy az online nevezés és az egyszeri nevezési díj befizetése után névre szóló, chippel ellátott rajtszámot kap a versenyző, mellyel a későbbiekben bármikor és bármely távon rajthoz állhat. Ez lehetővé teszi az időmérést is, az eredmények általában 1-2 nap után már ki is kerülnek.

A januári verseny eredetileg január 9.-én lett volna megrendezve, de az időjárási viszontagságok (jég, hó miatti csúszásveszély) miatt végül a 23.-ai pótnapra lett halasztva. Személy szerint ennek nagyon örültem, mert az első alkalomra nem tudtam volna elmenni, így viszont én is el tudtam indulni. Egyébként a részvételben nem állok jól, mert a mostanin kívül eddig csak a novemberi fordulóban futottam. Viszont egy jó ötlet hatására minkét távot lefutottam, és ez most sem volt másként.

Gyönyörű, de hideg volt a szombat reggel, de bőven kárpótolt a zúzmarától fehérbe öltözött fák látványa, míg beértem Debrecenbe. Ott az egyetemen volt még dolgom, és sarkosan, de időben végeztem és néhány perccel a 11 órás rajt előtt kiértem a versenyközpontba is, ami a Nagyerdőben a köztemető sarkánál található. Időm már nem volt normális bemelegítésre, de mivel futottam, hogy elérjem a rajtot, ezért úgy véltem, hogy némi lábmozgatás elég lesz. Elég sokan összegyűltek a hideg és a hó ellenére is, így nagyjából a mezőny végére tudtam csak beállni. Közben eszembe jutott, hogy a nagy sietségben sikerült otthon hagynom a karórámat. Bár a telefon a zsebemben volt, tudtam, hogy nem számíthatok rá, így most nagyon jól jött az időmérés. Nem sokat kellett várni és el is sült a rajtpisztoly. A fákról már eltűnt a fehér lepel, de a pálya nagy része havas volt, de szerencsére nem jeges, így a tereppel semmi kivetnivalót nem lehetett találni. Elindult a mezőny, és megint elkapott a lendület, és az út mellett a nagyobb hóba is kitértem, hogy előzhessek. Aztán elég hamar "élre törtem", azaz akit bírtam, megelőztem, de az előttem futók jókora távolságban voltak. Nagyjából így telt el a két kör, a végére sikerült felzárkóznom két ember mögé, de megelőzni már nem tudtam őket. A mostani formámhoz képest elég jó tempóban haladtam, de azért éreztem, hogy a kondíciómon nagyon javítanom kell. Mindezek ellenére az időm egész jó lett, 21:53, ami a 28. helyhez volt elég a férfiak között.

Fotó: Bíró Sándor

A második táv előtt volt idő kicsit lazítani, a szervezők meleg teával vártak minket és az ismerőseimnek is köszöntem, illetve tudtam pár szót váltani velük. Az előző körből okulva, most jobb helyről vártam a rajtot, de aztán kiderült számomra, hogy a rajthely semmi nem befolyásol. Most is ugyanolyan távolról szemléltem az elölről futókat, mint azelőtt. Sőt, a harmadik köröm vége felé jártam, amikor a leendő első helyezett megelőzött, majd még ketten. Nagyon könnyedén futottak, irigyeltem is őket, mert nekem már minden bajom volt. Utólag kiderült, hogy kiváló angol hegyifutók, tehát a sebességük nem volt optikai csalódás. Általában a futás vége mindig jobban megy, mint az eleje, ez most is így volt. A pályáról közben egyre jobban tűnt el a hó és jelent meg a föld, de a hideg miatt nem tudott megolvadni, ezért sár nem volt. A befutásnál még egy kis táncot is bemutattam, mivel a szervezők nem tudták leolvasni a rajtszámom, amit most az pulóverem aljára tűztem, és féloldalasan a combomra lógott. Így egy fordulót kellett tennem, hogy el tudják olvasni, de mindez nem lenne érdekes ha nem fényképezték volna le a szerencsétlenkedésem. Végül 46:54-el 43. lettem. Ismét meleg teát vettem magamhoz és egy banánt, majd szépen lassan hazaindultam.

Jól esett ez a futás, mostanában lassabban szoktam futni, de örülök, hogy tudok még gyorsabban is. Viszont kiderült, hogy nagyon formába kell majd lendülnöm, ha már jön majd a jó idő. Addig pedig még jön a következő forduló, február 13.-án!

Sziasztok!

Tomi vagyok Debrecenből, és körülbelül három éve kezdtem el futni. Tavaly elég sok versenyre eljutottam és ezt idén is szeretném folytatni. Azaz új élményeket és kihívásokat keresek. Bár még csak terveim vannak, de egy valami már biztos: leadtam a nevezésem a 30. Budapest Maratonra, tehát októberben több mint 40 km vár rám.

Egy ilyen táv rendes felkészülést kíván, szerencsére erre még rengeteg időm van. Itt a tapasztalataimat, gondolataimat szeretném megosztani. Egy hosszabb futás alatt rengeteg jó ötleten kattog az agyam, de tekintve, hogy ezt a beköszönőt is elég nehezen hoztam össze, nem lesz egyszerű megírnom a posztokat. De hát ki kell lépni a komfortzónából!