Egy jó könyv ismérve, hogy képes magával ragadni az embert. Nos, nem lennék meglepve, hogy ha a legtöbb futó Christopher McDougall Futni születtünk című könyvének elolvasása után legszívesebben azonnal elindulna egy ultramaratonon. Talán nem véletlen, hogy nem nagyon van olyan futóknak szóló könyvajánló, melyben ne szerepelne ez a kötet.
A fő történetszál keretbe foglalja a könyvet. Az író futáshoz való viszonyát megkeseríti az állandó fajdalom, melyet közben érez. Miközben szeretne megoldást találni a problémájára, Mexikóba vetődik, ahol hírét veszi egy legendás törzsnek, a tarahumaráknak, akik a világ legjobb futóiként híresültek el. Az első találkozás nem sikerül túl jól, ezért egy szóbeszéd nyomába ered, a Fehér Ló nevű amerikait keresi, aki a világtól visszavonulva a tarahumarák életmódját követi. Találkozásuk után Fehér Ló rájön, hogy valóra válhat az álma: egy futóversenyt szeretne rendezni a legjobb amerikai ultrafutók és a tarahumarák között.
Az író többször is elkalandozik a főszáltól, néha egészen sokáig. Amolyan könyv a könyvben stílusban beszámol a leadville-i ultramaratonról és az azon háromszor is résztvevő tarahumarákról. Az utolsó versenyük egészen részletesen le van írva és sok izgalmat tartogat. Sajnos az emberi gyarlóság miatt rossz vége lett a történetnek. Egy másik hosszabb szakaszban antropológusok kutatásáról számol be, mely szerint a futásnak az emberiség kialakulásában is jelentős szerepe volt. Talán nem számít spoilernek, ha leírom a végső megállapítást: futni születtünk! Számomra ez a rész volt a legkatartikusabb.
„A futás az a rendkívüli képesség, amely emberré tett minket- és ez azt jelenti, hogy minden ember a birtokában van ennek a rendkívüli képességnek."
Közben megismerjük a nem hétköznapi futóverseny amerikai résztvevőit is, Scott Jureket, Jenn Sheltont, Billy Barnettet, Luis Escobart és Mezítlábas Tedet, akiket a futás szeretete hozott a veszélyes mexikói vidékre. Elég részletes leírást kapunk róluk, elkepesztő sportteljesítményeik mellett mindannyian teljesen emberi (bár nem hétköznapi) figurák. A könyv természetesen a verseny izgalmainak leírásával fejeződik be, melyen az író is részt vesz, így az olvasók is könnyebben bele tudják élni magukat a megpróbáltatásokba.
A könyv kiváló stílusban van megírva, ha belelendül az ember, nehéz letenni. A szakmai információk is hitelesek, én legalábbis nem tálaltam bennük kivetnivalók. A kisördög azonban mégis ott bujkál bennem, hogy mégis csak egy újságíróról van szó, így valószínűleg valamennyire ki vannak színezve az események. Például túlzásnak ereztem, amikor azt ecsetelte, hogy a Nike felelős a világ összes futósérüléséért és a futócipők sátáni eszközök az emberek megnyomorítására. A szerző inkább a mezítlábas futásban hisz a leírtak alapján. Emellett olyan hihetetlen mennyiségű névre hivatkozik, hogy az ember elég könnyen elveszhet bennük, hanem járatos nagyon a témában. Például Lydiard hiába az egyik leghíresebb edző, nekem sem mondott volna semmit, ha nem olvasok előtte róla.
A futóknak ez a könyv valóban kötelező olvasmány, de egy nem futó is megértheti, hogy miért szeretnek annyian futni, sőt talán meg motivációt is talál. Az izgalmas versenyeknek köszönhetően kalandregényként is teljesen jól megállja a helyet.
"Ember, a futás lényege a szabadság.”
