Hétmérföldes lépés

Hétmérföldes lépés

Szerencse

2016. április 05. - csuth.tamas

Már nem is tudom, hogy szúrtam ki a Spuri Futócipőbolt Facebook játékát, amit az új debreceni üzletük megnyitása alkalmából hirdettek meg. A feladat annyi volt, hogy a leendő bolt előtt kellett egy fotót készíteni és gyűjteni a lájkokat a fődíjért, a 30ezer forintos vásárlási utalványért. Gicát hívtam segítségül és csütörtök estére meg is beszéltük az akciót. A Piac utcán a Generali épület volt a tetthely, ahová nagyobb csúszással érkeztem meg a futócuccomban negyed 9-kor. A nagyajtó még nyitva volt, de utána a fotocellás már nem. A portás ki is jött, hogy mit akarunk, hisz az épület nyolcig van nyitva. Nos elkezdtünk tanakodni, hogy mikor jöjjünk vissza, én a hétvége miatt már mentem volna haza, ezért megkérdeztem a hazafelé induló portást, hogy mikor nyitnak. Egy kellően korai időpontot mondott, így megbeszéltük, hogy másnap reggel 6:40-kor ismét betámadjuk a helyet. Így is történt.

A korai óra ellenére az épület elég élettel telt volt, így inkább nem égettem sokáig magam. Jó néhány képet csináltunk, megmutattam a lyukas cipőmet és mezítláb ültem le a bolt elé, kifejezve, hogy mennyire kéne az új cipő. A portás közben ránk szólt, hogy csak a bolt előtt csináljunk képeket, ezt mondjuk nem értettük. Az épület egyébként belülről is nagyon szép. A boltba sajnos nem nagyon lehetett belátni, de a cipők mellett pólókat is láttam. Kíváncsi vagyok milyen nagy az üzlet, egyszer majd benézek. Az akció után még visszafutottam az egyetemig és aznap nem is foglalkoztam tovább a képekkel.

Könnyen tehettem ezt, mert a határidő vasárnap éjfél volt, de péntekig senki nem rakott fel képet. Nagyon örültem a konkurenciahiánynak, ezért hamar kétségbe estem, mikor szombaton láttam, hogy egy anyuka a gyermekével már nagyon sok lájkot kapott a hirtelen feltöltött képükre. Rám nem jellemző módon kétségbeesett lájkvadászatba kezdtem, de átlagos lájkszámomat elérve sem tudtam befogni őket, s végül 28 db gyűjt össze. Lelkiekben elbúcsúztam a cipőktől és csak az vigasztalt, hogy a különdíjat még megkaphatom. Azonban hosszú csend következett, de mikor tényleg elkezdtem volna aggódni, jött az üzenet, hogy vegyem fel velük e-mailben a kapcsolatot. Gyors levélváltás után le is lett beszélve minden, nyártól jön 4 db Spuri Futómagazin és 10ezer forint értékben nevezhetek a BSI versenyeire. A hortobágyi Délibáb harmadmaratonra és a WizzAir félmaratonra repült a nevezésem. Szóval a különdíj is nagyon szuper, nagyon örülök neki. Ráadásul a Spuri hírlevélbe is bekerültem a képemmel. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://maratonom.blog.hu/api/trackback/id/tr98566420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása