Iszonyú korai vonattal indultunk Józsiékkal Budapestre, elég szenvedős volt az út, kevéske pihenéssel. Bár minden megállónál megálltunk, mégis nagyon jó időben értünk Zuglóra, ahol leszálltunk és átsétáltunk a Városligetbe. Itt már szállingóztak a futók, így nem volt nehéz dolgunk a versenyközpont megtalálásával. A rajtszám felvétel nagyon flottul ment, meg is kaptuk a rajtcsomagunk, majd átöltöztünk. A pakkunk leadása után kis bemelegítés után elindultunk a rajtzóna iránya. Ehhez egy kisebb bozóton kellett átvágnunk, de sikerrel vettük az akadályt és a hármas zónába álltunk be. Közeledett a rajt és dobokkal fokozták a hangulatunk. Rengeteg ember volt a rajtnál, még ugrálva sem láttam a tömeg végét. Kellemes, hűvös volt az idő a korai időpontnak köszönhetően. Elsőként a kerekesszékesek indultak, majd a mezőny eleje 9-kor. Sétálva indultunk el, majd szalaggal zárták le az utat, ami zónánknak még várnia kellett. Ami kicsit rosszul esett, mert a 1:25-ös iramfutók már előttem voltak, és annál jobbat akartam futni. Végül kábé négy perc múlva tudtunk valóban elindulni. Anica figyelmeztetett, hogy ne fussam el az elejét...

Utolértem Ildikót, az általános iskolai osztályfőnökömet, akivel most pár szót tudtam is beszélni. Vicces, hogy ezért pont a fővárosig kellett eljönnünk. A Hősök tere mellett elfutva ráfordultunk az Andrássy útra. Az első kilométernél ránéztem az órámra, hogy megnézzem a tempóm, amikor észrevettem, hogy nem indítottam el. Nagyszerű. A tempó azonban túl gyors lehetett, ugyanis ismét előjött a lábszárfájás, így kissé lassítottam. Úgy összességében nem éreztem magam túl komfortosan és energiától duzzadóan, de szerettem volna egy jó időt futni. Láttam jelmezes futókat, egy esküvői párt és egy pókembert. Az első frissítőpontnál csapott meg először a hőség, a földről párolgó víznek köszönhetően. De itt még nem álltam meg, hanem futottam tovább, át a Lánchídon. Nagyon sok ember nézte a futást és sokan fényképeztek is. Megkerültük a várhegyet és mögötte volt az első váltópont. Valahol az alagút környékén sikerült összeszednem magam. Úgy tűnik, nem szeretem a zárt helyeket, mert megint fura érzés volt átfutni a föld alatt, de a lejtő sokat segített. Valahol itt sikerült utolérnem a 1:45-ös iramfutókat, így beleszámolva a plusz 5 percet, elég jól álltam. Ekkor már igencsak meleg volt, így a frissítőponton mondtam egy lánynak, hogy engem lelocsolhat egy kancsó vízzel. Túl jól sikerült, a szemüvegemre is bőven jutott, de sebaj. Itt már vizet is vettem magamhoz, majd futottam tovább. Átfutottunk a hidak alatt, majd valahol a Szabadság híd környékén láttam meg, hogy a felső rakparton már visszafelé futnak az 1:30-as iramfutók. Ez egy kis motivációt adott, de arra nem számítottam, hogy elég messze lesz a fordító, így mire odaértem, hamar beláttam, hogy esélyem sem lesz utolérni őket. Jól esett a teherautóból spriccelő vízsugár és a pontok vízkészletét is kihasználtam. Egy helyen banánt is vettem magamhoz.

Túl a féltávon, már a pesti oldalról néztem át a túlpartra, ahol hosszan hömpölygött a futótömeg a rakparton. A Nyugati előtti felüljáró csak egy rossz tréfa lehetett, de mivel már közel volt a cél, próbáltam hajtani magam. Bekaptam két szőlőcukrot és futottam tovább az egyre melegebb időben. Bár a stopperemre nem néztem rá, de egy köztéri órán megláttam, hogy már másfél órája futok. Mivel még több, mint egy kili volt hátra, így a plusz perceimet is beleszámítva sem lett volna meg a 90 perc. De nem eresztettem le, becsülettel végigtoltam a távot. Bemondták a nevem, mikor befutottam, nyakamba rakták a befutóérmet, én pedig örültem, hogy vége. Végül 1:34:16 lett a vége, ami nagyon jónak számít. A legjobb időm kb. két perccel kevesebb, de azért az éjszaka volt és kellemesebb volt a hőmérséklet. A 10 km-es részidőm sokkal érdekesebb, kereken 50 perc lett. Nem csoda, hogy nem éreztem jól magam az elején, és ehhez képest nagyon jól felhoztam magam. Összességében 284. lettem, 8000 futóból ez megint olyan, hogy szinte nem is hiszem el. Felvettem a befutócsomagot, majd a csomagom, kicseréltem a pólóm, nyújtottam és néztem a befutókat. Miután a többiek is beértek, lezuhanyoztunk, még nézelődtünk a rajtközpontnál, majd elindultunk a vonathoz.

A szervezés tekintetében pont a legutóbbi budapesti futáshoz képest volt nagy a kontraszt, ég is föld. Itt minden megvolt, ami egy futónak szükséges lehet és minden olajozottan működik. A sok év tapasztalat itt mutatkozik meg igazán. Részemről ez most nagy küzdelem volt, most megtanultam, hogy a 21 km-t sem szabad lebecsülni. ennek megfelelően a hetem eleje a lábfájásról szólt. De szerdára már ismét sikerült normálisan sétálnom.

Még három hét a maratonig...