Az idei már a negyedik Rotary Futófesztivál volt, amin részt vettem. Először csak a Jótékonysági futáson vettem részt 2014-ben, ezekhez két félmaraton csatlakozott, most viszont futótárs hiányában kimaradt a kiskör és az új, 30 km-es távon indultam. Anica nagyon szerette volna ezt a távot, és ha már megszervezték, akkor már én is ezt választottam. Még így sem volt túl népszerű a táv, 37 futó indult rajta.

Anica átvette a rajtcsomagom, így a verseny előtt nem sok dolgom volt. Külön felhívta rá a figyelmem, hogy vigyek sapkát, és szerencsére hallgattam is rá. Bolyongtam egy darabig a helyszínen ismerősöket keresve, szerencsére épp odaértem a DKFI közös fotójára. Kivártam a sorom a csomagmegőrzőnél, közben megettem egy banánt, majd megtaláltuk egymást a többiekkel. Józsi rajtolt a félmaratonon, mi pedig a maratonosokkal indultunk. Néztük a menő triatlonosokat, mondtuk is, hogy futás közben nemigen fogjuk őket többet látni. A speaker bíztatott minket, hogy egyszer menni fog a maraton is. Ez elég lesajnálóan hangzott és kikértük magunknak.

Rajt. 6 kört kellett megtennünk a Nagyerdei körúton, a vidámpark előtt egy fordulóval, majd át a stadionon. Ez kb. 5 km volt. Az első kör óvatos 165 körüli tempóval ment. Ez elég lassú volt, jócskán lemaradtam, ez verseny, úgyhogy gyorsítottam. Az első kör végén már belemártottam a sapkám a dézsába és ez állandó rutin lett. 2.-3. körön 170-175-ös pulzus. Jól ment, jól is haladtam. Sok ismerős, mindenkitől jött a szurkolás, köszönöm! Egyre melegebb lett. Minden pontnál ittam, így nagy probléma nem volt, de a 4. körtől 180 felé ment a pulzusom és onnan már nem is mozdult. Ez azt jelentette, hogy a verseny felét anaerob tartományban futottam le. Egyre nyűgösebb lett a dolog. Kezdtek eltűnni a félmaratonosok is, én is szívesen kiszálltam volna. A félmaratoni időm 1:40:42 lett.

Kezdtem érezni a vádlim, és már fájt a combhajlítóm is. Néha megjelent a pontokon izo, olyankor azt ittam. Nem tudtam belőni, hogy milyen a tempóm. Gondoltam, hogy bár maratonistákat megelőzök, az nem azt jelenti, hogy gyorsan is megyek. 30-as távosokat alig láttam, volt egy lány, aki nagyon jól tolta, nagy nehezen sikerült megelőznöm. Kiszúrtam egy maratonváltóst, ő jó lesz nyúlnak, frissen tud majd húzni. Nagy nehezen felvettem a tempóját, vagy kétszer megelőztük egymást, de az utolsó körre már ő is elmaradt. Ekkor már tényleg csak az hajtott, hogy itt a vége mindjárt. Az utolsó pontomon találtam két falat banánt, azt megettem, bár már mindegy volt. Láttam még néhány harmincast, őket megelőztem, de valószínűleg mögöttem voltak egy körrel. Beértem a célba, bemondták nevem, de azt nem, hogy végeztem-e. Mondtam az éremosztóknak, hogy szerintem ennyi volt, ha jól számoltam. Kicsit tanácstalanul néztünk egymásra, de ennyiben maradtunk. A katarzis most elmaradt. Végeredmény: 2:34:41.

Laci szomszédom jött, mondta, hogy sokan kiszálltak, így harmadik vagyok. Hittem is, meg nem is. Összeszedtem a táskám, majd megtaláltam Józsit és összekaptam magam. A fájdalmas futás ellenére most nem estem annyira szét, mint a maratonon, hamar helyrejöttem, és mire Anica befutott, már egész jó állapotban voltam. Megnéztük az eredményeket, tényleg 3. lettem és kategória első. Hűha, akkor megvárjuk az eredményhirdetést. Előtte befaltam a hot-dogot. Aztán kihívtak a dobogóra, ami olyan magas volt, hogy kihívás volt felmászni rá. Laci lett a 2., őt még sosem sikerült megelőznöm, most is a rajtban láttam utoljára. Az első helyezett eléggé szétcsapta magát és infúzióra kötötték, így egy hölgy képviselte a dobogón. Azért örültem, hogy én azért a rosszullét közelébe sem kerültem. Kis várakozás után a korosztályos győztesekkel is dobogóra álltam. Két oklevél, egy kupa és két ajándékcsomag. Fáradtan, de jó érzésekkel mentem haza.

És ami utána történt... Facebookon követtem az eseményeket, de azért meglepődtem. Az első helyezett kihúzatta az utolsó körét, mert a cél előtt pár száz méterrel rosszul lett és úgy kellett besegíteni. Szóval ő ezt nem érezte korrektnek, átadta Lacinak a kupát, és az enyémet is kicserélték. Így bár a dobogón 3. lettem, a honlapon már 2.-ként vagyok feltüntetve. Ez az átélt érzéseken nem változtat, de hencegni jobban lehet vele. A sporttársnak meg jár a megosztott első hely, nagyon sportszerű volt ez a gesztus.

A verseny végül keményebb lett, mint gondoltam, jó tapasztalat volt, hogy milyen ha elszáll a pulzus. A szervezéssel voltak gondok, a frissítés nem volt az igazi, és rövidebb volt a pálya. Nekem egyik sem volt olyan húsbavágó probléma és nem is tűnt fel, de érthető, hogy nehezményezik. A 30-as táv meg a legsunyibb, ahogy utólag mondták, de igazat is adok. Lebecsüli az ember, de jóval több, mint egy félmaraton, ezt a saját bőrömön tapasztaltam. Maraton előtt állóknak kiváló szintfelmérő, remélem jövőre népszerűbb lesz majd. Elégedett vagyok az eredménnyel is, de hiába lettem második, azt a hét perces különbséget nem tartom szépnek. No pain, no gain, de remélem egyszer eljutok odáig, hogy nem fog ennyire fájni egy nagyobb intenzitású hosszú futás.