A Rákóczi út az Országos Kéktúra után a Zemplén második leghosszabb turistaútja, amely mintegy 60 kilométer hosszan szeli át a hegységet észak-déli irányban. A Füzér és Sárospatak között vezető piros sávon a térség számos kulturális és természeti értéke érhető el. Ennek az útnak a bejárását szántam az idei nyár nagy kalandjának sátorozással egybekötve. Mivel ebben nincs nagy tapasztalatom, örültem, hogy Isi érdeklődését is felkeltettem és nem kellett nagyon győzködni, hogy jöjjön velem. Megigényeltem az igazolófüzeteket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetségtől, a 2 füzet 1540 forint volt postaköltséggel együtt. Három napot terveztünk, nagyjából be is osztottam a távokat és a lehetséges alvóhelyeket. A túramozgalom egyébként bármely irányból teljesíthető és megszakítható. A kiírás 4 napos bontást javasol 15 kilométeres távokkal, a bejegyzést én is eszerint tagolom. Nagyban megkönnyítette a dolgunkat, hogy Sárospatakig autóval mentünk, onnan egy 10 perces vonatozás után Sátoraljaújhelyen felszálltunk a Füzérre tartó buszra. Az átszállás egyszerű, a buszmegálló pont a vasútállomás mellett van. Itt valóra is vált az egyik félelmem, alig fértem be az ajtón a nagy hátizsákommal (bár az Isié kétszer akkora volt). Elég hosszú volt az út, alaposan bejártuk a környéket, míg minden kis zsákfaluban megálltunk. Az itt élők nincsenek elkényeztetve buszjáratokkal.

1. szakasz- Füzér- Telkibánya (16,8 km)

Fél 12-re értünk Füzérre, ahol rögtön becéloztuk a Várhegyet. Rosszul emlékeztem, hogy hol jöttünk le a hegyről legutóbb, így az aszfaltúton kaptattunk felfelé, ami nem esett olyan jól kezdetnek. A várpénztárnál otthagyhattuk a táskáinkat, így kicsit megkönnyebbülve másztunk fel a frissen felújított várhoz. Viszonylag kevés kiállított tárgy látható, azok is inkább replikák, amiken még nagyon látszik, hogy újak. Véleményem szerint kell néhány év, hogy egy kicsit kopjon a padlóburkolat, koszolódjanak a falak, meg a kiállított bútorok, mert most még minden túlságosan is csili-vili. A kiállított tárgyakról hiányoltam még egy magyarázó cetlit, hogy mit is látunk.

A vadiúj várkapu

Kilátás a Milicekre a várba vezető lépcsősorról

A Szent Koronáról van még egy részletesebb kiállítás, melynek apropója, hogy Perényi Péter koronaőr egy évig a várban rejtegette a koronaékszert. Nagyon meghitt hangulatú a várkápolna a csillagos mennyezetével, szépek a cserépkályhák, de a fő attrakció mégis az alsó várfal, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Hegyközre. Összességében jól sikerült a felújítás és ahogy kifüleltük, tervben van még 2020-ig a várudvar rendbetétele és egy felvonó létesítése is a parkolóból.

A Hegyköz, háttérben Sátoraljaújhegy hegyei

Megoszlanak a vélemények a felújításról, de egy citrom díjnak is van marketingértéke

A Várudvar

A várból rögtön a Rákóczi útra léptünk ki, hivatalosan innen kezdődik a piros jelzés, és emlékeztem, hogy van is lentebb egy tábla. De nem volt rajta pecsét, ahogy gondoltam, így visszaszaladtam a pénztárhoz, ahol azt mondták, hogy nekik sincs pecsétjük (szerintem a kéktúrával keverték a kérésem). Az iménti aszfaltúton jutottunk vissza a faluba, ahol a Várgondnokságnál kértem pecsétet. A piros és a kék jelzés a falu széléig együtt halad, majd a piros jobbra tér el. A dombtetőről még utolsó pillantásokat vethettünk a várra és az alatta elterülő falura, majd bevettük magunkat az erdőbe. Szinte végig ereszkedve gyönyörű öreg tölgyek mellett jutottunk el a Hollóházára vezető aszfaltútra, ahol bicikliúton halad tovább a jelzés.

Füzér látképe az 552 méter magas Várheggyel

Gyönyörű fák Hollóháza előtt

A faluban elhaladtunk a Porcelángyár épülete mellett, majd a Porcelánmúzeumban kértünk pecsétet. Egy rövid pihenő után a Balkon Presszónál a meredek utcákon haladva a Fehér Holló Kulcsosház és a helyi szép fekvésű portpálya mellett jutottunk ismét az erdőbe. Rövid, de sziklás szakasz következett, meg is lepődtünk, mikor egy bringással találkoztunk. A Kánya- és Medve-hegyek között fenyvesben haladtunk, ezután egy tágas rétre értünk, ahonnan még a Bükk is látható, lent a völgyben pedig már Telkibánya templomtornya jelzi a falu közelségét.

A legtöbb otthonban akad egy hollóházi porcelánfigura

A Telkibánya fölötti Cser-hegy a Mencent-dűlőről

A falut itt is aszfalton közelítettük meg, pecsétet az útmenti Helytörténeti Múzeumban sikerült kérni. A faluban ismét tartottunk egy kis pihenőt, majd elmentünk tojást venni reggelire. Isi megadta a módját, saját bevallása szerint is túl kényelmesen pakolt a táskába, így kihagytuk az éttermi vacsorát is (pedig több fogadó és egy pizzéria kínálata közül is választhattunk volna), hogy apadjon a készletünk.

A középkori aranybányászatnak emléket állító szobrok a múzeum fölötti domboldalon

A falu látképét meghatározó domb, melyen a református templom is áll

Két kilométeren keresztül ügyeskedtünk a tojásokkal a Potácsházig. Az egykori hamuzsírfőző telep udvara igen csábító volt a táborozásra. Isi fejedelmi vacsorát készített, amit ismét köszönök. Felkészültségben és rutinban bizony köröket vert rám, de ez talán nem is meglepő egy olyan embertől, aki nemrég járta végig a Fogarasok gerincét. Egyedül forrást nem találtunk a környéken, de kellemes volt az itt töltött idő, remekül aludtam.

2. szakasz- Telkibánya- Regéc (16,3 km)

A kiadós reggeli (szalonnás rántotta) elfogyasztása és sátrak elbontása után nem indultunk korán a napi szakasznak. Hamar megérkeztünk az erdő közepén rejtőző pálos kolostorhoz. A magyar alapítású szerzetesrend által a 14. században emelt épület 500 éve dacol a természet erőivel. A templom falai 5-7 méter magasak, de több helyen már kisebb fák is nőnek rajtuk.  A pecsét az útjelző oszlopon található, használatához tintapárna és egy kis ügyesség kell.

A pálos kolostor kívülről...

...és belülről

Nagyon hangulatos patakvölgyben emelkedünk tovább. A vízfolyás mély völgyben csobogott mellettünk, körülöttünk pedig egyre több mohás szikla jelent meg. Egy pihenőhely után értünk a túránk egyik legszuszogtatóbb emelkedőjéhez. Az Amadé-várhoz vezető út kíván egy kis erőnlétet, de a szikla (a piros rom jelzést kell követni) tetejéről elénk táruló látvány bőven kárpótol a megpróbáltatásokért. A juharfa fölött kukucskálva még Kassa városa is megpillantható. Mikor először jártam az Amadé-várnál, már akkor is feltűnt egy furcsa torony a szemközti Kánya-hegyen (de a füzéri várból is jól látható). Sok mindent nem lehet tudni az építményről, katonai objektum, egy 65 méteres légtérrezonancia-figyelő (jelentsen ez bármit).

A Kis-patak völgye

A Kánya-hegy, mögötte a Milic csoport és előtérben a Gönci-patak völgye a 656 méter tengerszint feletti magasságú Amadé vár melletti szikláról

Északra a Hernád-völgye látható

Az Amadé vár lakótornyának maradványai szerényen állnak a sziklákon, de lentebb várfal nyomai is kivehetők. A környék kiskirályának, Aba Amadénak sasfészkét a hatalmát megerősítő Károly Róbert 1317-ben romboltatta le. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy milyen lehetett itt az élet, hogy járt fel ide a vár népe. Ezután hegygerincen halad a jelzés, a fák közül pedig még kilátás is van egy irtásnak köszönhetően. Egy volt fenyves maradványai mellett haladtunk el, itt kevesebb volt a jelzés, de aztán ismét jól követhetővé válik az útvonal.

Az Amadé vár maradványai

Kilátás északnyugatra a Rákóczi útról

A Cicés-rét után lehet kitérőt tenni a Borsó-hegyre. Az új jelzés létrehozását egy szomorú esemény indokolta, a hegyen a lezuhant szlovák repülőgép áldozatainak emlékműve áll. Továbbhaladva a piros háromszög jelzést követve hamar a Sólyom-kő kilátásában gyönyörködhetünk. A 22 méter magas andezitfalak a sziklamászók kedvelt célpontjai. Visszatérve a piros sávra hamarosan a Fehér-kúthoz értünk. A vadászház mellett forrásvíz és padok biztosítják a pihenést. A jelzőoszlopon találjuk ismét a bélyegzőt. Itt mi is tartottunk egy nagyobb szünetet, közben a vadászházban serény kezek végeztek nagytakarítást.

A Sólyom-kő környezete

A kilátás a Sólyom-kőről, a nyugatra fekvő hernád-völgyi településekre, Hejcére, Vilmányra, Göncruszkára

Fehér-kútról is láthatóak a Cserehát vonulatai

Regécig széles, köves, viszonylag unalmas erdészeti utakon haladtunk. A falu feletti rétekről szép kilátás nyílik a várra és Mogyoróskára. Innen már nincs messze Regéc, ahol a Csobogó Vendégházban tartottunk pihenőt. Pecsétet pedig a Veronika Panziónál szereztünk, az Erzsébet út rózsás bélyegzőjét választottuk. A zarándokút nagyrészt együtt halad a Rákóczi úttal, szóval ha nem látunk piros sávot, a piros rózsára is hagyatkozhatunk. A faluból a kék és a piros sáv ismét közösen vezet ki. Az út mellett villanypásztorral van elkerítve a legelő, egy tábla arról tájékoztat, hogy az önkormányzat marhái legelésznek itt és bikák is vannak, szóval nem érdemes bemászni (ami meg birtokháborítás). Igen ám, de később a villanypásztor keresztezi a turistautat is és itt nincs semmilyen kiírás. Mivel olvastuk lentebb, jobbnak láttuk kerülni, a parkoló felől mentünk fel a várhoz. A hosszabb kocsiúton sétáltunk fel, ami ugyanolyan végtelennek tűnt, mint a füzéri társa. De egyszer csak felértünk és a jegyvétel után végre a táskánk nélkül nézelődhettünk, végre semmi nem húzta a vállamat.

Regéc és a 639 méteres várhegy

A hegyek (Nagy-Szár-kő és Nagy-Bekecs) a parkolóba vezető útról

Regéc környéke a Rákóczi család birtoka volt, II. Rákóczi Ferenc a várban töltötte a gyermekéveit, tehát szervesen kapcsolódik a turistaút tematikájába. Az 1300-as évek környékén épült várat császári parancsra rombolták le, körülbelül ugyanakkor, mint a füzérit. A modernkori várfelújítás keretein belül 2016. májusában adták át az Öregtornyot, mellyel a vár 329 év után ismét elérte eredeti magasságát. Az erősség régészeti feltárása folyamatosan zajlik, idén 19. alkalommal rendezik meg a régésztábort, ahol a fiatalok is megismerkednek az ásatási feladatokkal.

Egy letűnt kor hangulata

Az Öregtorony a várudvarról

Regéc a vártoronyból

A klasszikus nézőpont

Fénysugarak

A vár újjáépített tornya szerintem korhűbbre sikerült, mint a füzéri. Már azzal nagyobb hatást értek el, hogy nem tükörsimák belül a falak. Az emeleteken a hadászatról kaphatunk információkat, itt is vannak felirat nélküli tárgyak, makettek, a torony tetején pedig remek panoráma tárul a szemünk elé. Mi gyönyörű felhőjátékot néztünk végig, nyugat felől egy futó zápor söpört végig, majd a felhőkön átütő napsugarak aranyozták be a tájat. Ezekért a csodákért érdemes útnak indulni!