Hétmérföldes lépés

Hétmérföldes lépés

Tubes Ultra Trail

2019. április 29. - csuth.tamas

Vészesen közeleg a Vipava Trail, így a Tubes Ultra Trail pont kapóra jött, mint edzőverseny. A kiírás szerint a 12 kilométeres Tubes kört kellett legalább egyszer megtenni. 4 kört tűztem ki célul, ami majdnem pont 50 kilométer, így tökéletes alkalom a felszerelésem kipróbálására. Őszintén szólva, nincs annyi lelkierőm, hogy magamtól elinduljak egy ilyen hosszú futásra (bár nem feltétlenül szükséges), ezért nagy segítséget jelent a szervezett keret. Ha már ki van fizetve a nevezést, akkor meg végig kell csinálni, de persze inkább most derüljön ki, hogy nem bírok ennyit futni, ne Szlovéniában. Időtervem nem volt, nem túl feszített tempóban terveztem körözni, hogy a végére is maradjon erő, aminek a helyes beosztását is gyakorolni kell. 

tubes_ultra_trail_2019_045.jpg

tubes_ultra_trail_2019_044.jpg

8 körül érkeztem a Tettyére, ahol átvettem a chipet, majd neki is vágtam a hegynek. A hajnali futásokon ezt a kört szoktuk futni, így kis túlzással sötétben jobban ismerem a terepet, mint világosban. Ezúttal szemerkélő eső és némi köd fogadott. Szerencsére az egyre jobban kizöldülő erdő már érezhető védelmet nyújtott az elázás ellen. A hátam azonban egyre vizesebb lett és sejtettem, hogy most valószínűleg nem izzadok annyira. A Misina északi oldalán a sáros, lefelé lejtő ösvényen kissé csúszott a cipőm. Valamiért az aszfaltos cipőmet vettem fel, pedig ez a verseny jó alkalom lett volna, hogy a jócskán kiszakadt terepcipőm utolsó bevetése legyen. Persze pont a fotós előtt sikerült majdnem megborulnom egy sárfolton.

 

A Tubes csúcsán Attila volt a frissítőponton, nem cseréltem volna vele, úgy tűnt, nagy kabátban is fázik, míg én egész komfortos hőérzettel futottam. Az asztal roskadozott a finomságoktól, örültem is, hogy még van három köröm, így minden sütit meg tudok kóstolni. 

Az első kör vége felé már nagyon meguntam, hogy csurom víz a hátam és kivettem az ivózsákom a táskámból. Szemmel láthatóan folyt belőle a víz, nem a lezárásával volt a baja, amire először gyanakodtam és meg is igazítottam. Már vissza sem tettem, a kezemben vittem le a rajthoz, ahol behajítottam a fal mellé. Milán, a szervező nem is tudta mire vélni szerintem. 

tubes_ultra_trail_2019_076.jpg

Nem is pepecseltem sokat, rögtön el is indultam, mert várt a Tubes és a terülj asztalka, elég lesz ott időt tölteni. Az északi oldal egyre jobban csúszott az eső és a cipőtalpak munkájának köszönhetően. Érdekes, hogy egyáltalán nem zavart a relatíve rossz idő (a hasam hamar utolérte átázásban a hátamat), és a körözést sem untam. Jó hangulatban futottam és élveztem a tavaszi erdőt. Közben az eső is elállt, és egyre több futóval találkoztam a pályán, talán pont várták a jobb időt. Nekik lett igazuk, délutánra már egészen kellemes idő kerekedett.

A harmadik kör még úgy is lassabb volt, hogy egyszer sem álltam meg a Tubesen kívül, nem úgy, mint az első kettőben. Az utolsóban pedig már jócskán éreztem a fáradtságot, de azért távolról sem voltam megzuhanva. Összességében bizakodva tekintek a jövőbe.

nevtelen.png

A második és az utolsó kör elején ettem egy-egy zselét, némi izot is ittam, de főleg vízzel frissítettem. Jó, hogy kiderültek a problémák, így még van időm egy új ivózsákot szerezni. Biztos, hogy ez a helyzet a fő versenyemen jobban stresszelt volna. Új terepcipőt is van még időm szerezni, a komolyabb szinteket azért már nem merném aszfaltosban leküzdeni.

Kellemes rendezvény volt, alaposan jelölt pályával. A frissítőpont bősége pedig remek volt, főleg, hogy bőven volt időm tesztelni a házi sütemények széles kínálatát. Ez jelen esetben 25 percnyi állásidőt jelentett, de maximálisan megérte!

Fotók: Hackler János

A bejegyzés trackback címe:

https://maratonom.blog.hu/api/trackback/id/tr7814780726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása