A vonalas túrákkal a legnagyobb gondot a logisztika okozza, épp ezért örültem meg, amikor körvonalazódni kezdett egy közös út gondolata a Tortúrára. A nagyon lelkes Timit és Öcsit is sikerült beszervezni, így a társaság is adott volt. Köszönet Istvánnak a mikrobusz intézéséért! A pénteki egész napos…
Annak ellenére, hogy igazából mindenki máshogy tervezte a hétvégéjét, egész hamar sikerült megbeszélnünk, hogy végül a Kőről kőre a Zemplénben túrát választjuk. Timi, Viki és Öcsi társaságában érkeztem meg Telkibányára, ahol az első kihívás a rajt megtalálása volt. A kiírás tömör egyszerűséggel csak…
Egy ideje játszottam a gondolattal, hogy kipróbálom magam egy százas teljesítménytúrán. Az Eger Csillaga mellett több indok is szólt. A Bükköt ismerem a legjobban, tetszett, hogy este van a rajt és hogy egyszeri rendezés (első százasból is csak egy van végülis). Az idén teljesített három ötvenessel…
A Kazinczy 200 teljesítménytúra Szalánc 50-es résztávja már akkor megtetszett, amikor még csak 25-ös távokat mentem. Idén végre úgy alakult, hogy el is tudok indulni rajta és ami fontosabb, valószínűleg végig is bírok menni. Telekocsival vittem el Zolit, Gergőt és Robit. Bár nem indultunk túl korán,…
Ha március 15., akkor Népek Tavasza, ugyanis idén 20. alkalommal rendezte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség ezt a teljesítménytúrát. Idén végre sikerült eljutnom ide, ráadásul népes csapat gyűlt össze, Évi, Timi és Öcsi voltak az útitársaim. Négy változatos vonalvezetésű táv…