A nyár nagy része viszonylag eseménytelenül telt. Futottam rendületlenül, és talán mostanra azt az eddig elképzelhetetlennek tartott kijelentést is elmondhatom magamról, hogy reggeli futó lettem. A kánikula elől csak a hajnali órák jelentettek menedéket és a korai kelést akkor is próbáltam tartani, amikor a nyaralási szezon miatt lassan mindenki eltűnt, akivel futni szoktam. Nem mondom, egyedül nehezebb felkelni, általában egy óra plusz alvást engedtem magamnak, hogy aztán éppen, hogy végezzek időre. De felkeltem és mentem!

A másik szempont, ami miatt jól sikerültnek tartom a nyári szezonomat, hogy most értem legközelebb a tudatos felkészüléshez. Már persze az én szintemhez viszonyítva. Minden futáson tudtam, hogy mit akarok csinálni, milyen pulzussal és tartottam is magam a tervhez. Intervalok, tempófutások, hétvégi hosszúk. Az eredmény egy váratlan félmaratoni egyéni csúcsban végződött, de ez már egy szeptemberi történet...

Fut a Villány

A Fut a Bor sorozat harmadik versenye egy villányi 10 km volt. Rövid pálya, nyomni kellett végig, magas, de viszonylag egyenletes pulzussal sikerült. Az útvonal az Ördögárok szőlősei között nagyon szép volt, cserébe volt egy igen cudar emelkedő nehezítésképp a több kisebb mellett. Elindultam az elejével, sokáig futottunk együtt Hőnyi Zsolttal, akiről már tudtam, hogy nagyon jó. Egy piros pólós srác volt előttünk (az elsőnek a nyomát sem láttuk). Úgy kalkuláltam, hogy őt muszáj lesz megelőznünk, mert Zsolt úgyis elmegy, de így van esély egy harmadik helyre. Végül sikerült is.

Börzsöny Trail

A villányi verseny után egyből a Börzsöny felé vettem az irányt, mert a Börzsöny Trailre jelentkeztem önkéntesnek. Kitaláltam, hogy nem foglalok szállást, hanem kalandosan a nógrádi várban fogok hálózsákozni. Sajnos pont annyira hűlt le a levegő, hogy elgondolkozzak a ötlet létjogosultságán, de végül elszántam magam. Vácon egy kis városnézés és egy halászlé után sötétedés körül érkeztem a vár alatti parkolóba. Úgy emlékeztem, hogy a bástyában voltak padok, de végül a padlóra kellett lecuccolnom. A vár túl közel van a faluhoz, így kicsit tartottam tőle, hogy valaki feljön majd az éjszaka, de a hideg, szemerkélő esős idő talán mindenkit visszatartott. Próbáltam jól beburkolózni a hálózsákomba, de nem mondanám, hogy jót aludtam.

Korán keltem, hogy el tudjak menni futni még a verseny előtt. A Nagy-Hideg-hegyig mentem a Csóványoson keresztül. Utólag kicsit bánom, hogy nem a másik irányba indultam, mert a csóványosi pontra voltam beosztva és ugyanezen az útvonalon mentünk fel kicsit később. Viszont a Nagy-Hideg-hegyről elém táruló panorámát kár lett volna kihagyni.

A verseny kalandos volt abból a szempontból, hogy alig találtuk meg egymást a pontőrökkel és kicsit később értünk fel a kilátóhoz, mint ami a kiírásban szerepelt. De a mezőny szerencsére nem előzött meg bennünket. Az eleje simán felért, de a többieket egy hirtelen zápor kapta el. Mivel csak nekem volt esőkabátom, én vártam mindenkit a jégesőben. Akkor úgy éreztem, hogy lett volna kedvem futni az esőben, az egy helyben állásnál legalábbis csak jobb lehetett.

Zselici négy fa teljesítménytúra

Kicsit fáradtnak éreztem magam a hétvégi hosszú futások után, vágytam már egy kicsit könnyebb, nézelődős futásra. A teljesítménytúra naptárt ütöttem fel és megtaláltam a Zselici négy fa túrát. 30 kilométer új helyeken, könnyű terepen, pontosan ilyesmit kerestem. A túra Simonfa, Cserénfa, Gálosfa és Bőszénfa között vezetett dimbes-dombos terepen, erdőkön, mezőkön. Volt két elkavarásom, az órám is lemerült a végére, és Bőszénfára már elég fáradtan érkeztem, de az ottani pont sütikínálata sokat dobott a kedvemen.

Összesen júliusban 262, augusztusban 296 kilométert futottam. Már sajnáltam szegény országútimat, hogy ott porosodik a pincében, így kb. 100 kilométert tekertem is a nyáron. Többen megörültek, hogy elkezdtem bringázni, de ez erős kifejezés arra a pár alkalomra. Júliusban Villányig tekertem, augusztusban pedig Görcsönyig jutottam. Nem vagyok én ezekhez a dimbes-dombos terepekhez hozzászokva, azt sem tudtam először, hogy merre állítsak a váltón.