Tekintettel a kellemetlen vasárnapi vonat menetrendre, ezúttal kocsival vágtunk neki a fővárosnak immár állandó futótársaimmal. Józsi nehezen ébredt a hajnalig tartó munkának köszönhetően, így Hajdúböszörményig én vezettem, hogy egy kis pihenés után átvegye az irányítást. Kiválóan haladtunk az autópályán, így elég korán felértünk Budapestre és még egy, a Városliget közvetlen szomszédságában lévő parkolóhelyet is sikerült elcsípnünk. Anicáék összeszerelték a biciklit, amivel Józsi száguldó riporterként tudta követni az eseményeket, illetve bennünket. Nem Józsi volt aznap a legmenőbb kerékpáros a városban aznap a kismajom biciklivel. Kis sétával jutottunk el a versenyközpontig, ahol ismét pillanatok alatt fel tudtuk venni a rajtcsomagot és a rajtszámokat (mivel megadva a módját a dolgoknak, kértem első maratonom feliratút is). Az átöltözés után fotózkodás jött, ezt most felraktam Facebookra is.

Egy teljesen átlagos szombatom volt itthon. Behordtam a kaktuszokat a téli helyükre, mogyorót szedtem immunológiát tanultam. Ez nem csak azért szokatlan, mert mostanában ritkán töltöm ilyen eseménytelenül a hétvégéim. Holnap maratont futok, de nem igazán izgulok. A túrák és a rossz idő miatt az utóbbi két hétben sajnos nem sokat futottam, de így legalább kipihent vagyok. A múlt héten szerzett alvásdeficitemet is sikerült pótolnom. Szénhidrátraktárak feltöltve- itt lehet, hogy túl is lőttem a célon. Szóval holnap rajthoz állok és megpróbálom okosan beosztani az erőmet.

A Nem azé, aki fut blogon olvastam a Yasso módszerről, ami elvileg jó becslést ad a maratoni időre. 10 darab 800 méteres kör, egyenletes idővel. Elég egyszerűnek hangzik, kérdéses a tudományos megalapozottsága, majd meglátjuk mit tud. Nehezebb volt egyenletes tempóban lefutni ennyi kört, volt is fluktuáció, végül 11 kört futottam, mert az elsőt végül kivontam a képből. (3 perc 36, 42, 44, 44, 44, 38, 44, 40, 44, 44, 44). Tehát az adatok alapján 3 óra 44 perc körüli maraton esélyes lehet. Ami 4 óra alatt van, tehát szuper lenne.

Első maratonom lesz, így nem nagyon van viszonyítási alapom, de érzem, hogy azért rendesebb felkészülést is végigvihettem volna. Ezt mindenképpen így szeretném a jövőben, de ehhez még sok sok infót kell gyűjtenem, na meg tapasztalatot.

Kőről-kőre a Zemplénben 25- 2016. 08. 27.

A tavalyi karsztvidéki kalandok után idén ismét két Orbán Imre által szervezett teljesítménytúrával töltöttem a hétvégét, de ezúttal nem egyedül, hanem Timi és Öcsi társaságában. Első, és állítólag utolsó szervezés volt, a közeli, de számomra még ismeretlen Zemplénben, így a szép jelvények már csak megerősítették az elhatározásom. Szombat reggel igen korán indultunk. Mikor megérkeztünk, még láttuk a szervezőt, de előtte még elfoglaltuk a szobánkat a Szarvas Vendégházban, mely szinte pont a rajttal szemközt volt. Mire végeztünk a pakolással, már hűlt helye volt, kódokat tett ki, így a rajt önkiszolgáló vált. Fel is vettük az itinert és a térképet, majd útnak indultunk.

Bár a verseny honlapján minimális mennyiségű információ jelent meg az eseményről, mégis úgy döntöttem, hogy nem ülök itthon, hanem elmegyek Nyírbátorba futni egy jót. Előzetesen a 10 km-es távra regisztráltam, de már útközben azon gondolkodtam, hogy ha már ennyit utazok, akkor már a futás is tartson egy kicsit tovább.  Fél 10-től volt a rajtszám átvétel, így kicsit sietnem kellett, mert nem találtam meg elsőre a sportpályát. A regisztrációs lap kitöltésénél megkérdeztem, hogy hány körösek a távok. A félmaraton két kör volt, így ezzel el is dőlt, hogy inkább azon indulok. Nem volt probléma abból, hogy eredetileg rövidebb távra regisztráltam. Kiválasztottam a 640-es rajtszámot, majd vártam a 10 órakor esedékes rajtot. Kb. 50 ember gyűlt össze, nem voltak ismerős arcok, nem hiába másik megye ez már. A szervező mindenkit a pályára terelt, ahol egy rövid beszédből kiderült, hogy ez az autómentes nap egyik kísérőrendezvénye. Aztán közös bemelegítés kezdődött, amiket annyira nem szeretek, de ezúttal nem volt menekvés. Majd a gyerekfutás 800 méteres versenyét szurkoltuk végig, ez kedves gesztus volt. Így fél 11 volt már, mikor rajthoz állhatott a három hosszú táv.

A pályarajz és én

A sportpályáról kifutottunk az utcákra és két kanyar után, 1 km múlva már el is hagytuk a házakat. Egy darabig még tartott az aszfalt, majd földút következett. Elég elöl voltam, de voltak bőven előttem, ami azért volt jó, mert biztos, hogy voltak olyanok, akik ismerték már az utat, így csak követnem kellett őket. Egyébként az útvonal jelölése tökéletesre sikerült, a fatörzsekre kitűzött fehér nyilak amilyen furán hangzanak, annyira működőképesek. Két versenyző letért az 5 km-es távra, így máris az 5. pozícióban találtam magam. Akácerdőben haladtunk, a talaj pedig tökéletesen sima és kemény volt az esőknek köszönhetően. Kisebb emelkedők színesítették a pályát, de a Nagyerdőn nagyobb dombok vannak. Aztán nyílt terepre érkeztünk, ahol már megjelent a homok is. Az idő nagyon kellemes, nyarat idéző volt, a fátlan részeken talán túlságosan is. Itt, a pálya legvégén volt egy frissítőpont, ahol ittam egy jót, mert végig elég szomjas voltam. Ez a legelős rész nagyon tetszett, fákkal, dombokkal. Itt fordultunk vissza a város felé. A homok miatt inkább az út füves közepén futottam. Amikor ismét elértük az erdőt, megjelent a fákon az Alföldi Kéktúra jelzése is, amit még nem jártam be, így egy kis terepismeretet is szereztem majd a jövőre nézve. A tanyáknál megugattak minket a kutyák. Itt volt egy két nagyobb pocsolya, de ki lehetett őket kerülni. A város szélén lévő ebtelepnek köszönhetően akkora ugatást kaptam, mint amikor még a szomszédos utcákban kezdtem a kocogást. Itt a házak között hamar ráfordultunk a sportpályára, ahol ismét frissítettem, majd futottam tovább. Itt mondták, hogy második vagyok, mert előttem 3 futó csak 10 km-es volt. A második kört végig egyedül tettem meg, se előttem, se utánam nem volt látótávolságban ember. A frissítőpont után láttam, hogy jönnek mögöttem, de eléggé messze voltak, de azért belehúztam, biztos, ami biztos. A sportpályára érve még kettő és háromnegyed kört kellett megtenni a focipálya körül, a már végzett sporttársak biztatása mellett. A szervező maga mondta be az időmet, 1:32:04 lett, ami a 2. helyet hozta el. Megvártuk a többi futót, jól esett a kellemes napsütésben a füvön üldögélni. Aztán gyors eredményhirdetés, nem sokan voltunk, így mindenkit kihívtak. Kupát és érmet kaptam, de minden befutó kapott érmet. Sajnos nem volt feliratozva egyik sem. Aztán sült hurkával és kolbásszal lehetett pótolni az elvesztett kalóriákat.

A zárókör a gyakorlatban

Összességében jó szervezésű, kellemes verseny volt. Az útvonaljelölés abszolút 10 pontot érdemel. Talán ha kicsit több infó (pl. pályarajz) kerülne fel az internetre, többen vennének részt rajta. Én mindenesetre csak ajánlani tudom!

Iszonyú korai vonattal indultunk Józsiékkal Budapestre, elég szenvedős volt az út, kevéske pihenéssel. Bár minden megállónál megálltunk, mégis nagyon jó időben értünk Zuglóra, ahol leszálltunk és átsétáltunk a Városligetbe. Itt már szállingóztak a futók, így nem volt nehéz dolgunk a versenyközpont megtalálásával. A rajtszám felvétel nagyon flottul ment, meg is kaptuk a rajtcsomagunk, majd átöltöztünk. A pakkunk leadása után kis bemelegítés után elindultunk a rajtzóna iránya. Ehhez egy kisebb bozóton kellett átvágnunk, de sikerrel vettük az akadályt és a hármas zónába álltunk be. Közeledett a rajt és dobokkal fokozták a hangulatunk. Rengeteg ember volt a rajtnál, még ugrálva sem láttam a tömeg végét. Kellemes, hűvös volt az idő a korai időpontnak köszönhetően. Elsőként a kerekesszékesek indultak, majd a mezőny eleje 9-kor. Sétálva indultunk el, majd szalaggal zárták le az utat, ami zónánknak még várnia kellett. Ami kicsit rosszul esett, mert a 1:25-ös iramfutók már előttem voltak, és annál jobbat akartam futni. Végül kábé négy perc múlva tudtunk valóban elindulni. Anica figyelmeztetett, hogy ne fussam el az elejét...

Utolértem Ildikót, az általános iskolai osztályfőnökömet, akivel most pár szót tudtam is beszélni. Vicces, hogy ezért pont a fővárosig kellett eljönnünk. A Hősök tere mellett elfutva ráfordultunk az Andrássy útra. Az első kilométernél ránéztem az órámra, hogy megnézzem a tempóm, amikor észrevettem, hogy nem indítottam el. Nagyszerű. A tempó azonban túl gyors lehetett, ugyanis ismét előjött a lábszárfájás, így kissé lassítottam. Úgy összességében nem éreztem magam túl komfortosan és energiától duzzadóan, de szerettem volna egy jó időt futni. Láttam jelmezes futókat, egy esküvői párt és egy pókembert. Az első frissítőpontnál csapott meg először a hőség, a földről párolgó víznek köszönhetően. De itt még nem álltam meg, hanem futottam tovább, át a Lánchídon. Nagyon sok ember nézte a futást és sokan fényképeztek is. Megkerültük a várhegyet és mögötte volt az első váltópont. Valahol az alagút környékén sikerült összeszednem magam. Úgy tűnik, nem szeretem a zárt helyeket, mert megint fura érzés volt átfutni a föld alatt, de a lejtő sokat segített. Valahol itt sikerült utolérnem a 1:45-ös iramfutókat, így beleszámolva a plusz 5 percet, elég jól álltam. Ekkor már igencsak meleg volt, így a frissítőponton mondtam egy lánynak, hogy engem lelocsolhat egy kancsó vízzel. Túl jól sikerült, a szemüvegemre is bőven jutott, de sebaj. Itt már vizet is vettem magamhoz, majd futottam tovább. Átfutottunk a hidak alatt, majd valahol a Szabadság híd környékén láttam meg, hogy a felső rakparton már visszafelé futnak az 1:30-as iramfutók. Ez egy kis motivációt adott, de arra nem számítottam, hogy elég messze lesz a fordító, így mire odaértem, hamar beláttam, hogy esélyem sem lesz utolérni őket. Jól esett a teherautóból spriccelő vízsugár és a pontok vízkészletét is kihasználtam. Egy helyen banánt is vettem magamhoz.

Túl a féltávon, már a pesti oldalról néztem át a túlpartra, ahol hosszan hömpölygött a futótömeg a rakparton. A Nyugati előtti felüljáró csak egy rossz tréfa lehetett, de mivel már közel volt a cél, próbáltam hajtani magam. Bekaptam két szőlőcukrot és futottam tovább az egyre melegebb időben. Bár a stopperemre nem néztem rá, de egy köztéri órán megláttam, hogy már másfél órája futok. Mivel még több, mint egy kili volt hátra, így a plusz perceimet is beleszámítva sem lett volna meg a 90 perc. De nem eresztettem le, becsülettel végigtoltam a távot. Bemondták a nevem, mikor befutottam, nyakamba rakták a befutóérmet, én pedig örültem, hogy vége. Végül 1:34:16 lett a vége, ami nagyon jónak számít. A legjobb időm kb. két perccel kevesebb, de azért az éjszaka volt és kellemesebb volt a hőmérséklet. A 10 km-es részidőm sokkal érdekesebb, kereken 50 perc lett. Nem csoda, hogy nem éreztem jól magam az elején, és ehhez képest nagyon jól felhoztam magam. Összességében 284. lettem, 8000 futóból ez megint olyan, hogy szinte nem is hiszem el. Felvettem a befutócsomagot, majd a csomagom, kicseréltem a pólóm, nyújtottam és néztem a befutókat. Miután a többiek is beértek, lezuhanyoztunk, még nézelődtünk a rajtközpontnál, majd elindultunk a vonathoz.

A szervezés tekintetében pont a legutóbbi budapesti futáshoz képest volt nagy a kontraszt, ég is föld. Itt minden megvolt, ami egy futónak szükséges lehet és minden olajozottan működik. A sok év tapasztalat itt mutatkozik meg igazán. Részemről ez most nagy küzdelem volt, most megtanultam, hogy a 21 km-t sem szabad lebecsülni. ennek megfelelően a hetem eleje a lábfájásról szólt. De szerdára már ismét sikerült normálisan sétálnom.

Még három hét a maratonig...

Valamivel több, mint egy hónap van már csak hátra a Budapest Maratonig. Ez önmagában is elég ijesztően hangzik, így jobb is, ha bele sem gondolok, hogy a felkészülésem lehetett volna alaposabb. A heti kilométerszámot elég jól megemeltem a nyár óta- persze csak magamhoz képest- júliusban 128, augusztusban 170 km-t sikerült összehozni. Egy futás így már legtöbbször több, mint 10 km volt. Az 1000 km-től sem állok már túl távol, már csak 60 kili hiányzik, így októberre mindenképpen összejön, ahogy azt az év elején terveztem. Volt két hosszú futásom is, ami igazi maratoni felkészülés volt, először 29,6, másodjára kb. 28 jött össze. Azért csak kb., mert sikeresen eltévednem az erdőben Bodaszőlő után. A piros sávon akartam visszafutni Debrecenbe, de sikerült elvesztenem a jelet, így érzésből futottam tovább, mivel telefon nem volt nálam. Végül sikerült megtalálnom a jelzést, de csak óvatos becslést tudtam csak tenni az elkavarás mértékére. Ami jó hír, hogy egyik futás sem viselt meg különösebben. Igaz, a tempó nem volt olyan kemény, de nem is ez volt a lényeg. Az állóképességemet ezen kívül jó kis túrázós hétvégék fejlesztették. A Bükkben és a Zemplénben megtett 20+ kilométeres távok biztosan a javamra váltak. Egyre jobban megy a versenyzés is, még mindig túl forrófejűen kezdek neki a távoknak, de a hortobágyi, a nagyhegyesi és az aggteleki eredményekre is büszke vagyok.

Egyre több közösségi futásról szerzek tudomást Debrecenben, de eljutni még nem nagyon sikerült rájuk. Kétszer is sikerült elkésnem. A bioritmusom nincs ráállva, hogy kora délután futni tudjak. Jól bekajálva indultam el kétszer is, és a késés mellett még rosszul is éreztem magam. Legalább elsején el tudtam jutni egy fejlámpás erdei futásra a Debrecen Környéki Futó Ismerősök szervezésében. Egy kis átszervezéssel azért remélem tudok majd még csatlakozni.

Az utakat július óta új cipőben koptatom. Bár maradtam az Adidas-nál, a Galactic Elite-nek annyira másmilyen a talpfelépítése, mint az előzőnek, hogy az elején nagyon szokatlan és kissé kellemetlen volt a futás. Szerencsére most már teljesen összeszoktunk. A talpa sokkal kevésbé barázdált, sokkal inkább aszfaltra való, így bár járok vele az erdőben is, azért érződik, hogy nem az igazi, főleg a homokban nehézkes vele a mozgás. De a sárban is csúszik, úgyhogy kicsit tartok a nyálkás ősz végi, téli viszonyoktól. De összességében kényelmes cipő és eddig jól bírja a gyűrődést is és az ára is igen kedvező volt.

A felkészülésen nagyot változtatni már nem látom értelmét. Folytatom a futásokat úgy, ahogy eddig, ahogy az időjárás engedi. Még egy hosszú futásnak még mindenképpen bele kell férnie. Hétvégén pedig Wizz-Air félmaraton, ahol jó lenne egyéni csúcsot futni. Egyelőre nem mernék rá fogadni, hogy sikerülni is fog. Viszont nagyon gondolkodom egy pulzusmérő óra beszerzésén, ami sokat tudna remélhetőleg segíteni a felkészülésben a jövő évi szezonra.

Anica már tavaly kinézte magának az Aggteleken megrendezett Nomád Baradla Trail terepfutást, így az én indulásom is neki köszönhető. A verseny különlegességét a két kilométeres cseppkőbarlangon áthaladó szakasz adja. Korán indultunk, így a helyszínre is hamar megérkeztünk, még bővel volt hely a később teljesen megtelő parkolóban. A kemping végében elhelyezett versenyközpontban felvettük a rajtszámot és a tornazsákot, ami egy nagyon király színű világoskék pólót, egy tollat és egy italport is tartalmazott. 9 órakor indultak a 36 km-en versenyzők, így irigykedve megnéztük a "nagyok" rajtját. Mi még ehhez kevesek vagyunk, nekem ez volt az első terepfutó versenyem, így különösen izgatottan vártam, hogy milyen lesz. A szintrajz alapján két durva emelkedőre lehetett számítani. Átöltöztünk, majd megkezdtük a bemelegítést, mikor észrevettem, hogy a chipes karpántot a kocsiban hagytam. Szerencsére még időben, így az odaszaladással megtörtént a bemelegítés is. Közeledett az indulás, így beálltunk a célkapuba. Elég jól fel voltam szerelve, karomon a chip és csősál a barlanghoz, kezemben a fejlámpa, oldalamon a futóöv, a kulcsban pedig izó. A meleg miatt pedig a baseball sapkát is felvettem.

Elindult a több, mint 200 főt számláló mezőny, majd egyből egy kisebb dombra kellett felfutnunk. Középtájon helyezkedtem el a rajtnál, így a vonat közepére kerültem. Az út hamar leszűkült, max két ember fért el normálisan egymás mellett. De ez pont jó is volt, így legalább nem futottam el az elejét, mint általában. Kisebb hullámvasutazás kezdődött, majd ahogy szakadozott a mezőny, úgy lett több hely előzni, amit ki is használtam. A jelzésekkel ekkor nem is kellett törődni, csak követtem az embereket. Árnyas erdőben haladtunk, és jól ment a futás, mert lefelé lejtett az út. Gondoltam is, hogy visszafelé nagyon rossz lesz. Aztán a kék kereszt jelzésen elkezdtünk emelkedni. Elég érdekes érzés volt, többen belassítottak és én is nehezen haladtam előre. Úgy gondoltam, hogy nem sétálok bele, hanem inkább apró, de szapora léptekkel tartom a ritmust.

Időben az előző bejegyzésben leírt események között, térben azonban azok közvetlen folytatásaként jöjjön az Alföldi Kék Hencidától Körösszakálig tartó szakaszának leírása.

2. nap- 2016. 07. 23.

Viszonylag korán ébredtem és a céltudatos pakolászásnak köszönhetően hamar nekiindultam a napi kalandnak. Ezúttal a rövidebb úton értem el a Hencida felé tartó aszfaltot, így nem kellett sokat zötykölődnöm. Nemsokára meg is érkeztem a faluba, át a Berettyó hídján. A kék hamar beveszi magát balra egy kisebb utcába, én azonban a templomnál elkanyarodtam, hogy megkeressem a pecsételőhelyet. A templom harangja éppen nyolc órát ütött, mikor elhaladtam, megalapozva a nap jó hangulatát. Áttekertem a falun egy nagyobb térig, ahol meg is találtam a boltot, ahol pecsételni akartam. A lépcsőn ülő helyiek érdeklődtek, hogy merre megyek és hová tartok, majd bementem a helyiségbe. Több vásárló is volt előttem, a boltos nem győzte kiszolgálni őket, így volt időm nézelődni. Erre meg is volt az okom, mivel sehol sem láttam a pecsételődobozt. Már majdnem én kerültem volna sorra, amikor leesett, hogy rossz helyen vagyok, egy másik boltot kell keresnem. Gyors újratervezés után az utcán visszafele haladva találtam rá a helyes üzletre, ahol ismét az utam felől érdeklődtek. Majd a boltba belépve a boltos azonnali eligazítása tette kétségen kívülre, hogy jó helyen járok, a jégrémes fagyasztó felett ugyanis ott volt a pecsét. Mivel a vasárnapi nyitvatartásban egy nagyobb ebédszünet is van, ezért úgy döntöttem, hogy az a biztos, ha megelőlegezem a másnapi pecsétet is, így két lenyomatot ütöttem a füzetembe. A színes térképvázlaton sajnos elég rosszul marad meg a tinta.  Hencida településképét nekem az utcaajtók felett található betonlapok határozták meg. Máshol is láttam ilyeneket, de annyit, mint itt, sehol. Nyilván azért találták ki, mert így esőben is lehetett beszélgetni a szomszéddal.

Hencida, református templom

Másodjára indultunk a Nagyhegyesen megrendezett Napkelte Futáson, a Kráter Kupával együtt pedig már harmadszor tettem meg a Kráter-tóhoz vezető 13 km-es futókört. Hogy méltó legyen a futás a nevéhez, negyed 6-os rajtot határoztak meg a szervezők, így az első kihívás a fél 5is indulás volt. Sikerrel vettem az akadályt, Józsiék jöttek érte és hamar Nagyhegyesre értünk. Nagyon hűvös volt, úgyhogy miután felvettem az újonnan beszerzett sportszárat, futottunk is néhány kört, hogy bemelegedjünk. Elég sokan összegyűltünk futni egy jót, sok ismerőssel találkoztam. A rajtot elölről vártam, szerettem volna jobbat futni a tavalyi 58 percemnél, ami reális célkitűzés volt. Egy négyes csapat tört előre, én pedig Levivel beszélgetve futottam utánuk. Úgy beszéltük, hogy próbálunk rajtuk maradni és közeledni, aztán majd visszafelé erősítünk. Kicsit gyors lehetett a tempó vagy még nem melegedtem be eléggé, ugyanis a lábszáram elkezdett feszülni, úgy, mint régen. Nagyon reméltem, hogy el fog múlni, szerencsére így is történt. Közben felkelt a nap, pont a Kráter-tó fölött, nagyon szép színekkel, majd gyorsan el is bújt a felhők közé. A sertéstelep környékén sikerült befogni az élbolyt, majd a nagy "völgy" után úgy alakult, hogy én kerültem előre. Ekkor fordultunk a tóhoz vezető útra. Itt megint jobban összetartottunk, amikor beért minket Sanyi (akit Józsi úgy jellemzett, hogy vigyázni kell vele, mert nagyon jó), és megkérdezte, hogy alszunk-e itt elöl és sprinteljek egyet. A tó körüli ösvényre másodikként fordultam, de rögtön beelőztek, s ismét egy négyes csoportban futottunk visszafelé. Végül egy zöld pólós sráccal sikerült jobban elszakadnunk és együtt haladtunk tovább. Nem hagytam magam lerázni, de meglépni sem sikerült tőle, úgyhogy úgy voltam vele, hogy majd a végén hátha sikerül egy jó sprintet futni. A bicikliúton a biciklisek elől én álltam hátra, ekkor már sejtettem, hogy ez nehéz lesz. A célegyenes utcájában próbáltam meglépni, de talán túl korán, így elég erőtlen támadás volt, a futótárs könnyen tartotta a tempót, sőt gyorsítani is tudott még, így kb. 10 méterrel lemaradva futottam be, másodikként egy biciklis bácsit kikerülve. Ez 54:23-at jelentett, ami nem sokkal marad el a tavaszi Kráter kupás eredménytől sem, szóval elégedett vagyok. Aranyos befutóérmet kaptunk, ittam egy kis vizet és vártam a többieket. Menő holtverseny alakult ki a 3. helyen, majd érkeztek a többiek, Geri, Levi, Anica, Józsi, Attila, Évi. Miután mindenki befutott, az eredményhirdetés következett, előbb a hölgyeknek, majd a férfiaknak. Három év futás után dobogóra állhattam. Nagy büszkeség ez nekem és jó érzés volt ott lenni. Nem zavar, hogy nem lettem első, jó kis harc volt, amiben nem én voltam a jobb. Bár nem is ez a lényeg, majd legközelebb. Leviék ajánlottak egy futóklubot, ahova el fogok nézni. A csoportkép elkészülte után mindenki elindult haza, mi pedig a szalmaszobrokkal fotózkodtunk még, majd mi is elindultunk haza.

Köszönöm a szervezők munkáját, jövőre ismét korán fogok kelni, hogy Nagyhegyesen futhassak!

Az éjszakai Budapest egy gyönyörű zenélő ékszerdoboz, melyből Rihanna éneke szól: "This is what you came for."

Az éjszaki futás a budapesti Ironman kísérőrendezvényeként került meghirdetésre. Anicával és Józsival már korán vonatra szálltunk és bár a rajtról lemaradtunk, de az úszás elejére ki is értünk a Kopaszi-gátra. A nap nagy része azzal telt, hogy az árnyékból figyeltük a versenyt, előbb a vízből való kidepózást, majd a futást. A meleget még így is nagyon nehéz volt kibírni, elismerésem a teljesítőknek. Nagyon inspiráló volt nézni őket, egyszer jó volna teljesíteni egy hasonló kihívást, bár tudom, hogy ahhoz még nagyon- nagyon sokat kellene dolgozni. Felvettük a rajtcsomagot, ami egyébként elég egyszerű volt, a rajtszám mellett egy pólót, egy Runner's World számot és két világítós karkötőt tartalmazott. Hosszú volt a nap, a gáton sétálgattunk, kajáltunk és pihengettünk. Közeledett az este, és jöttek a problémák. Nem volt öltöző, így egy ottani WC-ben kellett megoldani a ruhaváltást. Érdeklődtünk a ruhatár iránt egész nap, de senki nem tudott semmit róla. Végül estére megnyitottak egy sátrat, de fizetős volt, így a nevezésen felül még 500 forintba került a csomagmegőrzés. a bosszankodást ellensúlyozta, hogy Anica szuper festést kapott a lábára és elkezdtük a ráhangolódást a kilenckor kezdődő versenyre.

A rajt zónákra volt felosztva, de a leggyorsabb is az 5:00 min/km-nél gyorsabb teljesítés volt, így én is ennek a végére álltam be, szóval viszonylag előröl indulta el. Végig a lezárt alsó rakparton futottunk és az elejétől kezdve elkapott a jó érzés. Nem sokat járok fel a fővárosba, így egészben pedig még sosem mentem végig rajta, szóval nekem hatalmas élmény volt. Az éjszaki fények pedig csak fokozták a látványt. Elég jó tempót kaptam el, nem éreztem azt, hogy túl gyors vagyok, így inkább csak követtem a többi futót. Az első frissítőpont önkéntesei hatalmas hangulatot csináltak, de itt még nem kértem semmit. Jött a Lánchíd környéke és nem bírtam betelni a látvánnyal. Jött a 10 km-es fordító, ekkor jó néhány futó indult vissza, és előttem még kevesebben látszódtak. Hárman maradtunk egymás közelében, mikor ki került előre. Ez a csapat együtt is maradt a 20 km-es fordítóig. A Margit-szigetnél már mérséklődött a fénypompa, majd az Árpád híd után a Duna is eltűnt mellőlünk. Itt már inkább kihaltság érzetem volt, a város zajait tücsökciripelés váltotta fel. A harmadik pontnál ittam egy izót, majd a fordítónál egy banánt is vettem. Innentől egy futótárssal futottunk egymás mellett. Ő volt belül és folyamatosan buzdította a szembejövőket. Mondtam is neki, hogy ez nagyon jó fej dolog tőle. Jöttek Józsiék, akiék mondták, hogy 7-en vannak előttem. Én is annyit számoltam. Mondta a srác, hogy ha rajta múlik, így is marad, mert már fáradt. Én is mondtam, hogy ez részemről is így van, mert elég messze lehettek előttünk és én sem voltam már friss, de lehet hogy nem sikerült ezt ott túl jól megfogalmazni. Mindenesetre a frissítőpontnál vizet ittam, és innentől egyedül maradtam, mert jobban lemaradt a srác. Nagy segítség volt a jelenléte, szerintem nagyon jó tempót tudtunk menni egymásnak. A Margit-szigettől a legszebb a rálátás a városra, a Parlament, a Vár, a Citadella mind együtt, nagyon gyönyörű. A hangulatot fokozták a járókelők, akik integettek és szurkoltak. Boldogan integettem nekik vissza, nagyon felemelő érzés volt. A Lánchídról kiabáltak le a legtöbben, iszonyatosan jó volt, ilyenben még nem volt részem, csak nekem szurkoltak. A Parlament felett repkedő madarak a megvilágítás miatt szálló pernyének tűntek. A látvány és a szurkolás együtt tették felejthetetlenné a futást. Az utolsó ponton még ittam egy kis vizet, majd a távolban meglátta egy újabb futót. Sikerült megelőzni, és már nem sok volt a célig. Számoltam a hidakat, de a célegyenes helyett még egy kerülő várt minket, másik irányból futottunk be a célba. Végül egyéni csúccsal, 1:32:03-al hatodikként futottam be. A célban gyönyörű befutóérmet akasztottak a nyakunkba, ami nagyon hasonlít az Ironman éremhez és ásványvizet adtak. Sajnos más frissítő nem volt. Egy fotóstól kértem egy fényképet, amiből végül hosszas Redbull fotózás lett. Aztán beszélgettem két holland futóval is, majd jöttek a többiek. Öltöző és zuhanyzó híján a Duna vizében tapasztaltuk meg, hogy miért is hasznos a neoprén.

A versenyt elvitte a látvány, az élmény és a hangulat, de a bosszantó hibákon (öltöző, ruhatár, frissítés a célban, kilométer jelzés hiánya a pályán) dolgozva sokat lehetne javítani az ár-érték arányon. Köszönöm Anica, hogy itt lehettem!