Egy ideje játszottam a gondolattal, hogy kipróbálom magam egy százas teljesítménytúrán. Az Eger Csillaga mellett több indok is szólt. A Bükköt ismerem a legjobban, tetszett, hogy este van a rajt és hogy egyszeri rendezés (első százasból is csak egy van végülis). Az idén teljesített három ötvenessel és a rendszeres futással a hátam mögött úgy gondoltam, hogy mindenképpen bevonszolom magam a 30 órás szintidő alatt. A térdem az utolsó napokban kezdett remegni, amikor jobban belegondoltam, mekkora fába vágtam a fejszém. A 30 óra már önmagában is elég sok, de nem számoltam bele azt a 12 órát, amit péntek reggeltől a rajtig eltelik. Szerencsére a héten először frissen ébredtem, így nem kellett lepihennem délután. Az utazással is szerencsém volt, Robiék vittek el Felsőtárkányba, a Kárpát Túraközponthoz, ahol átvettük a rajtcsomagot (chipet, igazolólapot és rajtszámkarkötőt). Rendezői köszöntő és tájékoztató után este hétkor elindult a 115 kilométeres táv mintegy 100 indulója.

A rajt előtti eligazítás

Két éve, 2015-ben jártam az akkor először megrendezett Cserépi Trapp futóversenyen. Viszonylag kezdő futóként, de akkor már túl az első félmaratonomon úgy gondoltam, hogy menni fog a 21 km-es táv. Végül a bükkalja dombjai és a nyári meleg megtették hatásukat, a verseny utolsó harmadában teljesen szétesve, jókora távokat sétálva próbáltam magam bevonszolni a célba. Azóta sem volt ennél katasztrofálisabbra sikerült versenyem, ezért került be az idei évre szóló bakancslistába a "revans".

Nem mondom, a verseny hetén a legnagyobb forróság nem hatott rám túl motiválóan, de ha már regisztráltam, akkor elég kitolásnak gondoltam a szervezők felé, ha végül mégsem megyek. Mivel fizetni sem kellett, így csak a becsületszó maradt. Erikának is ígértem fuvart, így bele kellett törődnöm a gondolatba, hogy vasárnap felperzsel a nap. Valószínűleg mások is így gondolkodtak, mert a 21 km-es mezőny volt a legkisebb, a megérkezésünkkor rajtoló 30-as és a 9 km-es távokon is többen indultak. A cserépfalui Közösségi Házban a nevezés sorban állás nélkül, gyorsan ment. A póló dizájnja szuper lett, az egyik legszebb póló, amit mostanában versenyen kaptam.

A Rákóczi túráról szóló bejegyzésem első részében a füzéri vár kapujától Hollóházán és Telkibányán át a regéci várig jutottunk el. Ez a második túranapunk volt, a Telkibánya melletti Potácsháztól indultunk és esti táborhelynek a Király-kút melletti pihenőhely ideálisnak tűnt. Eddigi teljesítményünkért megjutalmaztuk magunkat egy dupla csokis jégkrémmel a várbüfében, majd ismét felvéve nehéz táskáinkat újból útnak indultunk.

A regéci vár újjáépített körbástyája és öregtornya

3. szakasz- Regéc- Komlóska (15,1 km)

A vártól a rom jelzés meredek, de legalább rövid ösvényén óvatosan leereszkedve jutottunk ismét a piros sávhoz. Egy esőbeállóig a kéktúra útvonalával együtt halad, majd hamarosan balra betér az erdőbe. Itt ágazik ki a piros négyzet, amelyen Háromhutára lehet eljutni. Többnyire ereszkedő utakon haladtunk Erdőhorváti felé. A Király-kúthoz érve csalódottan állapítottuk meg, hogy a víz egy zavaros kis medencében gyűlt össze, így nem kockáztattuk meg, hogy igyunk belőle. Pedig egész jó táborhely lett volna, egy régi asztal és két pad is van itt. Több réten is áthaladtunk, nekem ezek is szimpatikus sátorozóhelyek lettek volna, de a vízkérdés sarkalatos pont volt. Nekem még sok vizem maradt, így adtam belőle Isinek és kénytelenek voltunk elindulni Erdőhorvátiba. Ahogy baktattunk a déli fekvésű domboldalon, különleges hangokra lettünk figyelmesek. Kabócák adtak mediterrán hangulatot a késő délutánnak.

Bejegyzés frissítve: 2020. június 6.

Debrecentől 30 kilométerre, a Vámospércs és Bagamér között található Kék-Kálló-völgy egy szinte teljesen ismeretlen, de ideális túra- és futóterep. Annak ellenére, hogy jelölt turistaúton körbejárható, én is csak tavaly fedeztem fel magamnak teljesen. Azóta már egész sokszor bejártam kerékpárral és futva, illetve egy kisebb közösségi futást is szerveztem, megmutatva ismerőseimnek is a helyet. Erőnléttől függően több távot is lehet tervezni. Az alap kört le lehet rövidíteni, de a létavértesi turistautaknak hála szélesek a választási lehetőségek, én 25 km-t futottam itt tavasszal. A 19 kilométeres kör alábbi útvonalleírásával szeretnék segíteni azoknak, akikben van egy kis adag felfedezőkedv és valahogy elvetődnek ide a környékre.

A Rákóczi út az Országos Kéktúra után a Zemplén második leghosszabb turistaútja, amely mintegy 60 kilométer hosszan szeli át a hegységet észak-déli irányban. A Füzér és Sárospatak között vezető piros sávon a térség számos kulturális és természeti értéke érhető el. Ennek az útnak a bejárását szántam az idei nyár nagy kalandjának sátorozással egybekötve. Mivel ebben nincs nagy tapasztalatom, örültem, hogy Isi érdeklődését is felkeltettem és nem kellett nagyon győzködni, hogy jöjjön velem. Megigényeltem az igazolófüzeteket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetségtől, a 2 füzet 1540 forint volt postaköltséggel együtt. Három napot terveztünk, nagyjából be is osztottam a távokat és a lehetséges alvóhelyeket. A túramozgalom egyébként bármely irányból teljesíthető és megszakítható. A kiírás 4 napos bontást javasol 15 kilométeres távokkal, a bejegyzést én is eszerint tagolom. Nagyban megkönnyítette a dolgunkat, hogy Sárospatakig autóval mentünk, onnan egy 10 perces vonatozás után Sátoraljaújhelyen felszálltunk a Füzérre tartó buszra. Az átszállás egyszerű, a buszmegálló pont a vasútállomás mellett van. Itt valóra is vált az egyik félelmem, alig fértem be az ajtón a nagy hátizsákommal (bár az Isié kétszer akkora volt). Elég hosszú volt az út, alaposan bejártuk a környéket, míg minden kis zsákfaluban megálltunk. Az itt élők nincsenek elkényeztetve buszjáratokkal.

1. szakasz- Füzér- Telkibánya (16,8 km)

Fél 12-re értünk Füzérre, ahol rögtön becéloztuk a Várhegyet. Rosszul emlékeztem, hogy hol jöttünk le a hegyről legutóbb, így az aszfaltúton kaptattunk felfelé, ami nem esett olyan jól kezdetnek. A várpénztárnál otthagyhattuk a táskáinkat, így kicsit megkönnyebbülve másztunk fel a frissen felújított várhoz. Viszonylag kevés kiállított tárgy látható, azok is inkább replikák, amiken még nagyon látszik, hogy újak. Véleményem szerint kell néhány év, hogy egy kicsit kopjon a padlóburkolat, koszolódjanak a falak, meg a kiállított bútorok, mert most még minden túlságosan is csili-vili. A kiállított tárgyakról hiányoltam még egy magyarázó cetlit, hogy mit is látunk.

A vadiúj várkapu

Szépen lassan eljutok minden olyan teljesítménytúrára, amit egyszer kinéztem magamnak, pedig nem is volt olyan rövid az a lista. A múltkori Szalánc után az Alföld Turista Egyesület által szervezett Patai Mátrával is régóta szemeztem (pláne, hogy a Körös 50 szervezésük is nagyon bejött). Most olyan társasággal mentem, hogy nem is volt kérdés az 50-es távon indulás, Szilárd és Léna is rutinosabbnak számítanak nálam, pedig én is felbátorodtam távok tekintetében. Peti pedig a 35-ös körön futott végig. A hét elején még egy rendszámelhagyás borzolta a kedélyeim, így előnevezés nélkül érkeztünk meg Gyöngyöspatára. A regisztráció még így is gyorsan megtörtént, a nevezési lap kitöltése után már indulhattunk is. Szilárd már négyszeres teljesítő, a helyismeretére bíztuk magunkat, míg kisétáltunk a faluból, hogy megmásszuk a 325 méteres Kecske-követ.

A gyöngyöspatai római katolikus Kisboldogasszony templom a 15. században nyerte el mai külsejét

Az idén először megrendezett Ultra Tisza-tó Anica és Józsi fantáziáját mozgatta meg leginkább. Gyorsan összeszedték a csapatot és elintézték a nevezést, így a hatfős Bihari vágtázók többi tagjának már szinte csak futnia kellett. Aztán sokáig elfelejtődött a projekt, csak néha reagáltunk egy-egy hírre. Baljós előjelek övezték a versenyt. Először kiderült, hogy nem körbefutjuk a tavat, hanem U alakban oda meg vissza, majd a pólókkal is problémák adódtak. Reméltem, hogy az UltraBalaton szervezőinek van annyi rutinjuk, hogy nem okoz majd gondot a feladat. A verseny közeledtével megindult a szervezkedés, beosztottuk a szakaszokat és megbeszéltük, hogy kell egy bicikli is. Aztán Józsi bejelentette, hogy diplomaosztóra kell mennie (hat személyes bőségtál!). Helyette tiszteletbeli 6. tag Anica keresztlánya, Lili lett. Velük és Robival már péntek délután leutaztunk Tiszafüredre, Sanyi és Anikó pedig szombat reggel csatlakoztak. A szállás elfoglalása után a versenyközpont felé vettük az irányt, reménykedve, hogy nekünk is jut még a gulyásból.

Legutóbbi kéktúrám során szerencsés lehetőség adódott, szülői fuvart tudtam igénybe venni a Kiskunságban. Így egy csütörtök reggelen el is vitt édesapám a Petróczi iskolához. A ma vendéglátóhelyként üzemelő épületben a pultos lány fémdobozostul tette elém a bélyegzőt. A pecsételés után átkeltem a forgalmas úton, nekivágva az aznapi útnak. Estére beszéltük meg, hogy felvesznek, ezalatt szerettem volna Ópusztaszerig mindenképpen eljutni.

Reggel a Petróczi iskolánál

A Kazinczy 200 teljesítménytúra Szalánc 50-es résztávja már akkor megtetszett, amikor még csak 25-ös távokat mentem. Idén végre úgy alakult, hogy el is tudok indulni rajta és ami fontosabb, valószínűleg végig is bírok menni. Telekocsival vittem el Zolit, Gergőt és Robit. Bár nem indultunk túl korán, mégis hamar megérkeztünk Füzérre, ahol könnyen megtaláltuk a rajthelyszínt. Összekészülődtünk, kitöltöttem a nevezési lapot és pár perccel 8 után el is indultunk Zolival, a többiek ugyanis futni szerettek volna, utána pedig egy másik résztávot is teljesíteni. Utóbbi nem volt biztos, tekintve az esőt, ami egész éjszaka esett és nem úgy tűnt, hogy egyhamar eláll. Leghamarabb délutánra ígértek jó időt a meteorológusok, de ezt sosem lehet tudni. Így hát feltettem a táskára az esővédőt, magamra az esőkabátot és a szemerkélésben elindultunk a nagy útnak. Előzménynek még annyit, hogy péntek este fáklyás felvonulás volt otthon és a néptáncos csizma szörnyen kényelmetlen volt, szóval az a két kilométer elég volt, hogy feltörje a lábam. Jó úgy útnak indulni, hogy eleve vízhólyagos az ember lába.

A nevezéskor (is) esett az eső

Viszonylag későn döntöttem el, hogy nevezek a Sarudon első alkalommal megrendezett versenyre, így az előnevezés második szakaszában regisztráltam, azaz póló már nem járt. Úgy is külön ládát kellett már vennem nekik, szóval nem bántam annyira. Általában nem vagyok problémás, de most több e-mailt is küldtem a szervezőknek, akik kedvesen és hatékonyan oldották meg a problémáim. Reggel megérkezve Sarudra, a tópart mellett fekvő üdülőközpontban a regisztráció pillanatok alatt megtörtént. Átvettem a rajtszámot és az indokolatlanul nagy szatyorban lévő rajtcsomagot. Naivan szerettem volna egy nagyon jó időt futni, de sem a formám, sem az időjárás- már reggel nagyon meleg volt- nem kedvezett. Elég korán érkeztem, még volt idő a gáton sétálni, átöltözni.