Amikor Pécsre költöztem, már tudtam, hogy a következő nagy tervem a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP DDK) végigjárása lesz. Hamar be is szereztem az igazolófüzetet, majd a decemberben megjelent az új, színes-szagos kiadványt is. Az első túranapra a márciusi hosszú hétvége szombatján került sor.
A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúráról
Kéktúra alatt általában a hazánkon Írottkő és Hollóháza között vezető Országos Kéktúrát értjük. Ennek folytatásaként azt RP DDK Nyugat-Magyarországot szeli át Írottkőtől Szekszárdig, hossza 540 km. Az Országos Kékkört a Szekszárd és Sátoraljaújhely közötti Alföldi Kéktúra teszi teljessé. A Kéktúra neve összefonódott Rockenbauer Páléval, a kultikussá vált Másfélmilió lépés Magyarországon sokak számára jelentett inspirációt. Az ...és még egymillió lépés című folytatásban a dél-dunántúli útvonalat járták végig, ezért is őrzi a túramozgalom elnevezése a rendező emlékét.
Sok jót hallottam már a Márkus Öcsiék által szervezett versenyekről, így nem sokat kellett gondolkoznom, hogy indulok-e a Bodri Trailen. A nálam már jól bejáratott 30 kilométeres távra neveztem, amit a boros tematikát követve a nagyfröccsnek neveztek el. Az előző napra beszervezett céges farsangnak köszönhetően késői fekvéssel és jól teletömött hassal vártam a szombat reggelt, jócskán lefaragva az elvárásaimból.
A versenynek otthont adó szekszárdi Bodri Pincészetet szerencsére könnyen megtaláltam és sikerült elcsípnem az utolsó közeli parkolóhelyet. Csípős volt a reggel, a rajtcsomag átvétele után megvártam a hosszú távosok rajtját, majd a kocsiban melegedtem még, miután átöltöztem. Egy aláöltözőt vettem csak a pólóm alá, így tudtam, hogy nyomni kell, hogy ne fázzak.
A pálya sík aszfalton indult, ahol sikerült elmennem a mezőny elejével. Ekkor határoztam el, hogy az aznapi cél, hogy minél kevesebben előzzenek meg, maradjak a top tízben. A hidegnek köszönhetően kemény volt a föld, jól futható volt a pálya. A harmadik kilométernél egy lapos, sárosabb szakaszon mégis sikerült egy jó nagyot borulnom. Gyorsan talpra álltam és megállapítottam, hogy semmi bajom, így futottam tovább.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által szervezett kikericsnéző túrán vettem részt. A Szársomlyóra vezetett túrák indulnak, de a kikerics virágzása miatt a szombati alkalmakra regisztrálni kell. A visszaigazolás után nem maradt más hátra, mint útnak indulni a nagy ködben a Nagyharsány melletti szoborparkba. Február révén ez nem is olyan nagy probléma, ha nem ígértek voltak volna 10 fokot a hétvégére. Tíz órára egész szép számmal összegyűltünk és addig még bóklászni is volt idő a parkban, ahol egy geoládát próbáltam megkeresni, nem sok sikerrel.
Az ünnepek alatt sajnos nem igazán sikerült a mértéktartás, így elég rossz formában tértem vissza Pécsre. Az általános rossz közérzet mellett természetesen a futás sem ment jól, így Balázsékkal is egyre kevésbé tudtam tartani a tempót. A téli körülmények sem könnyítették meg a dolgomat. Beszereztem egy csúszásgátlót a Lidl-ből, amit egy nadrággumival sikerült leesésbiztossá tennem. Így is volt, hogy bár ott volt a kocsiban, nem vittem magammal, hogy aztán végig csúszkáljam a futást. Az is nyomasztott, hogy elvileg alapoznom kéne, mégis mindig túl magas pulzuson futok. Behúztam hát a féket és lassabb tempóra váltottam, szerencsére ehhez is találtam társaságot, szóval maradt motiváció a korán kelésre. Hétvégente hosszabb futó kirándulásokat iktattam be, jártam a Melegmányi-völgyben, a Zsongor-kőnél és futottam a Bartina maratonon.
Január végén először mentem el ötször futni egy héten. A kilométerszám nem is lett olyan sok, de az edzésszámon volt a hangsúly. Szép fokozatosan szeretném emelni, a Vipava Trail megérdemli a normális felkészülést. A januárt végül 287 kilométerrel zártam, ami majdnem ugyanannyi, mint tavaly, de akkor magasan az lett a legjobb hónapom. Most jobban ki szeretném ezt a teljesítményt tolni a többi hónapra.
A nagy zabálások mellett a futás utáni nyújtásokat is elhanyagoltam, így kénytelen voltam drasztikus megoldásokhoz nyúlni. Nyújtás kihívást találtam ki magamnak, azaz minden nap egy legalább 10 perces "yoga for runners" videót kellett megcsinálnom. Ezt Instagramra is kiraktam, hogy véletlenül se akarjam megszegni. Sikerült rászánnom magam minden nap, hiába voltak nagyon hasonlóak a gyakorlatok. Egy német vagy francia videó azért feldobta a dolgokat, bár ők is ugyanazokat csinálták. A downward dog-ot még mindig nagyon utálom, de azért némi fejlődést azért sikerült megfigyelnem magamon.
A másik esti programomat az Ensport erősítő videói adták. Nem volt vészes az előfizetés és úgy voltam vele, hogy legalább motiválni fog, hogy rendesen csináljam. Heti kétszer küldenek egy nehezebb és egy könnyebb videót. Aztán amikor már harmadjára küldték el a Youtube csatornájukon nyilvánosan megosztott videókat, hogy válogassunk kedvünkre, elszállt a lelkesedésem. Nyújtással együtt volt, hogy egy órát is rászántam az edzésre, ami persze remek dolog. De így a hirtelen felszabadult esti óráimat is inkább alvásra fordítom, hogy könnyebben menjen a hajnali kelés...
Nagy fába vágtam a fejszémet, amikor kitaláltam, hogy szeretném futva teljesíteni a Bartina maraton teljesítménytúrát. Ahogy az idő előrehaladtával egyre kevésbé okozott gondot a félmaraton lefutása, úgy szeretném a 40 km körüli távot is demisztifikálni. Arról nem is beszélve, hogy a vipava-völgyi terveimhez is kell az edzés.
Szombaton a Télies Mecsek teljesítménytúra 16 km-es távján vettem részt. A nevezés után a Teca Mama Kisvendéglőből egy rövid, de annál jegesebb bicikliút szakasz után az Éger-völgyből induló zöld sáv jelzést követve kezdtük meg a kaptatást a Jakab-hegyre.
Egy meg nem írt beszámoló pótlása, avagy a kajakóma közepén megpróbálom felidézni a siófoki félmaratont. Céges nevezéssel indulhattam a versenyen, ahol a fő célom a félmaratoni időm javítása volt, azon belül is másfél óra alatt befutni. 2 éves eredményt kellett volna megfutnom, ami reálisnak tűnt. Azért egy kis kétség így is volt bennem, hiába futok azóta többet, vajon elég-e ennyi egy jó eredményhez?
Ködben vezettem végig Siófokra és a Balatonból sem láttam sokat. A nagy tömeg előtt vettem át a rajtcsomagot. Sok értelmes nem volt benne, a szivacs főleg érdekes volt ebben az őszi időben. Volt még időm sétálgatni, majd átöltöztem és tényleg rendesen bemelegítettem. Végül piros versenyzős pólóm és rövidnadrág mellett döntöttem, hosszú zoknival és karszárral.
Egy éve, mikor a Navigátor idei programjait terveztük, éppen fafűrészelés közben pattant ki a fejemből a Kelet Kupa gondolata. Sok teljesítménytúra mozgalom közül lehet választani, de ezek közül Debrecenhez a legközelebbiek a Mátra és Bükk Kupák (utóbbi talán nem is élt mostanában). Kézenfekvő volt, hogy a keleti országrészt foglalja magában Kupa, én is itt túráztam a legtöbbet, így jól ismerem a túrákat és tudom, hogy bátran ajánlhatom őket. A kiírásban végül a Tiszántúl, a Cserehát, az Aggteleki-karszt és a Zemplén tájain szervezett túrák szerepelnek.
Kicsit félve írtam a túraszervezőknek, de mindenkitől pozitív visszajelzés és biztatás érkezett. A válaszok alapján 13 túra került fel hivatalosan az igazolólapra, illetve három bónusz túrát is lehetett teljesíteni. A fokozatokat a túrák száma és a teljesített kilométerek alapján határoztam meg. 6 túra és 100 km megtételével kiskupa, 9 túrán 200 km teljesítésével nagykupa fokozat jár. A gyerekeknek 4 túrán 50 kilométert kellett megtenniük. Nem gondoltam könnyen megszerezhetőnek a kupát, sőt, év közben sajnos elmaradt az egyik túra.
Én végül 7 túrára jutottam el, a Pécsre költözés meggátolta, hogy elérjen a nagykupát. Év közben ugyan tudtam pár emberről, hogy ők is csinálják a kupát, pontos számot azonban nem tudtam. Gondoltam, hogy nem lesznek sokan, de a díjazás előkészítéséhez kellett egy számot mondanom. Ugyanis kitaláltam, hogy saját készítésű lesz a "kupám". Az általánosan osztott kupák helyett plaketteket készítettem, fakorongokra pirográffal égettem bele a logót és a teljesítők nevét. Decemberben sorra érkeztek az igazolólapok és hiába készültem előre, kicsit mégis megcsúsztam a dolgokkal, ami főleg a postai küldést érintette. Remélem azért még idén célba érnek.
Sikerült egy egyesületi alkalmat leszervezni Debrecenben, ahol nagy örömömre a teljesítők nagy része el tudott jönni. Két előadás után személyesen gratuláltunk a teljesítőknek. Szerintem jó kis este volt, sokat tanultam belőle, például még mindig nem tudok elég összeszedetten beszélni. A teljesítők listáját a Kelet Kupa Facebook oldalán és a navigatortura.hu-n lehet majd megtalálni.
A visszajelzések pozitívak voltak a kupával kapcsolatban, sőt már Pest megyéből is érdeklődtek, hogy lesz-e jövőre. Bár személyesen már ritkábban leszek jelen, de a háttérmunkát el fogom kezdeni, hogy jövőre ismét meg tudjuk hirdetni a Kelet Kupát!
És akik nélkül az egész nem jöhetett volna létre. Köszönet a túrák megszervezésért és jövőre is sok sikert kívánok!
Szendrő Városi Sport- és Szabadidő Klub Természetjáró Szakosztály
Keri-Árpád-házi DSE
Létavértesi Fittness- és Szabadidősport Egyesület
Baranyi Zsolt
Alföld Turista Egyesület Mezőberény
Szent Jakab Zarándok Egyesület
Abaúji Regionális Természetvédelmi Egyesület
Hoskó Roland
Vasutas Természetjáró Baráti Kör Bánréve
Végül egy kis nyári hangulat a télben azokról a túrákról, amelyekre eljutottam idén.
A hosszú hétvégét unokatesómmal töltöttem Székesfehérvár mellett és egyik programpontnak pont jól jött a közelben meghirdetett teljesítménytúra. Tündi 20 kilométeres távot talált optimálisnak, ezért egy túrabeszámoló alapján a 40 kilométeres Fehér-Vár-Palota túra második, látványosabb felére esett a választásunk. Egyedül a 600 méternyi szint aggasztotta, de biztosítottam afelől, hogy nem lesz semmi probléma.
Japán kapu Csór felett
Több táv indult Csórról, s bár nem tudtam a pontos rajthelyszínt, biztos voltam benne, hogy észre fogjuk venni. Egy kis faluban egy túra alkalmával jelentős tömeget tudnak alkotni a túrázók, így elég volt csak a rengeteg parkoló autó közelében megállni. A helyi művelődési házban volt a rajt, ahova éppen akkor futott be az első hosszútávos, mikor mi neveztünk. Lenyűgöző nyomdaipari termékkel, egy szép, színes-szagos térképpel indultunk útnak. Jó nagy méretű volt és sajnáltam összehajtani, így összetekerve sétáltam végig vele.
Az idei ősz a csodálatos színekben pompázó erdőktől marad emlékezetes, így a Szászvári Mocorgók Egyesület teljesítménytúrájának a neve is telitalálat volt. A Keleti-Mecsek északi oldalán fekvő Szászváron a Vadrózsa étteremnél gyülekeztek a túrázók. Valószínűleg szép számmal jöttek, mert nevezési lap már nem is maradt mire odaértem, így egyszerűen a nevem bediktálásával megkaptam az itinerem. Neki is vágtam a hosszabbik, 26,8 km-es táv teljesítésének.
